2. Bevezetés

„Ismeretes az a tény, hogy a tengerfenék sokkal egyhangúbb a szárazföldi felszíneknél s ez abból adódik, hogy a tenger mélye a feltöltődés birodalma...”

(Magyar szerző véleménye az 1970-es évek végéről)

Sajnos az idézett szemlélet a gyakorlati munkát végző szakemberek körében világviszonylatban általános még ma is. Mindenekelőtt azt az állításunkat szeretnénk bizonyítani, hogy a szárazföld morfológiai szempontból semmivel sincs „kitüntetettebb” helyzetben, mint a tengerfenék. A tengerfenék-domborzat formakincse éppoly gazdag — a mikroformák tekintetében bizonyos területeken talán még gazdagabb is —, mint a szárazföldi, csak másmilyen. Ennek megfelelően az óceánfenék — ha módunkban áll, s ez a rendelkezésre álló adatok függvénye —, ugyanolyan részletességgel, ugyanolyan generalizáltsági fokon ábrázolandó, mint a szárazföldi domborzat. Miért volna kisebb jelentőségű mondjuk az óceáni hátságok központi hasadékvölgye, mint a kelet-afrikai árokrendszer (1. ábra)?

Ami a nagy morfológiai — szerkezeti egységeket illeti változatosság tekintetében, elég egy pillantást vetnünk a magasság- és mélységértékek gyakoriságát ábrázoló görbére, hogy állításunkat igazoljuk: a tengeri rész egy –1500 m körüli lokális minimummal és az utána következő –4800 m körüli lokális minimummal „gazdagabb”. Még szemléletesebb a kép, ha a görbe szárazföldi részét a tengerszintre tükrözzük (2. ábra).

Köznapi értelemben véve a formák változatosságát, szintén nem billen a szárazföld javára a mérleg, pontosabban fogalmazva a tengeri és a szárazföldi domborzat változatosság tekintetében összemérhető (3, ábra). Ezt bizonyítandó helyeztük egymás mellé, illetve egymás alá az ábrákat: az a), b) és c) ábrarész tengeri, a d) és e) pedig szárazföldi területet ábrázol. S hogy a tenger alatti „hegységrendszerek”, a hátságok tömegükben is összemérhetők szárazföldi „rokonaikkal”, azt a következő ábra jól mutatja (4. ábra).

S mi a helyzet a mikroformákkal? A mellékelt felvételek (5. ábra) a FAMOUS (French American Mid Ocean Undersea Survey) program keretéven készültek ugyancsak az Atlanti-hátság vidékén5.

Mondhatnánk azt, hogy a tengerek más, nem hátságvidéki területein talán rosszabb a helyzet. Nos, a későbbiek során látni fogjuk, hogy ez nem így van. Vannak ugyan kevésbé változatos területek a tengerfenéken is. De vajon a szárazföldön nincsenek síkságok? Vessünk össze két ilyen területet (6. ábra)!

Ábránkon egy tengeri és egy szárazföldi medence összehasonlítását végeztük el. A méretarány és a vetület azonos. Az ábrázolt mélységvonalakat a tengeri területen — a jobb összehasonlíthatóság érdekében — úgy választottuk ki, hogy értékközeik a szárazföldi szintvonalközökkel azonosak legyenek, azaz:

tengeren:	szárazföldön:	értékköz:
–5500	0	200
–5300	200	300
–5000	500	500
–4500	1000	500
–4000	1500	500
–3500	2000	500
–3000	2500	500
–2500	3000

Mivel a medence összehasonlítása volt a célunk, a tengeri területeken a –2500 m fölötti, a tengerszintig húzódó övben további tagolásnak nem volt értelme. A színezésben azért nem követtük a hagyományosan alkalmazott színskálákat, hogy az összehasonlítást ne befolyásolhassa. Az összevetés magáért beszél: a két terület tagoltsága valóban összemérhető!

A föld felületének 29%-át kitevő szárazföldi területekből 20,7%-nyi 0—1000 m közé esik (148,1 millió km²-ből 106,8 millió km²) több, mint 2/3-nyi rész! Ugyanakkor ez a Világtenger esetében 71%-ból csupán 8,4%-nyi (362,0 millióból mindössze 43,1 millió km²), ami csak 2/17-nyi rész!

Sorolhatnánk tovább érveinket az óceánfenék változatosságáról. Bízunk abban, hogy dolgozatunk kellőképpen cáfolni tudja az évszázadok során kialakult téves szemléletet, mely napjainkig tartja magát.

---

5 E kisformák bemutatására csak a logikai sorrend — a nagytól a kicsi felé haladás — érdekében került sor. Természetesen az általunk tárgyalt méretarány-tartományban ábrázolásukra nincs mód!