1. Előszó

 

Földünk szárazföldi területéről — a domborzatrajz szempontjából — gyakorlatilag eltűntek a fehér foltok_ Ezt nyugodtan kijelenthetjük, ha a kis méretarányú térképek[1] adatigényéről van szó. Bármely területre található olyan alapanyag, amelynek alapján a kis méretarányú szintvonalrajz megszerkeszthető.

              Más a helyzet az óceánokkal és tengerekkel. Bár Földünk felszínének kereken 71%-át borítják világtengerek, a tengerfenék-domborzat ábrázolása általában sematikusnak mondható. Nincs olyan alapanyag — sem atlasz, sem térképsorozat —, amely problémamentesen felhasználható lenne különböző kiadványaink tengerfenék-domborzatának korszerű ábrázolásához. Az alapanyagok vagy egységesek ugyan [pl.: a szovjet atlaszsorozat: АTЛАС OKEАНOВ: első két tagja: TИHИЙ OKEАН (1974), АTЛАНTИЧEСKИЙ И ИНДИЙСKИЙ OKEАН (1977) ][2], de a hagyományos szemlélettel[3] szerkesztették azokat, s nem tükrözik elég jól a fenékdomborzat szerkezetét; vagy nem egységes az egyébként modern adatrendszerre épülő feldolgozás (pl.: GEBCO-szelvények, GEBCO = General Bathymetric Chart of the Oceans — Az óceánok általános mélységtérképe).

              A tenger megismerési folyamata gazdasági tényezőkkel van összefüggésben. Ennek megfelelően először a partvonalak, illetve a partközeli területek megismerése és feltérképezése volt a cél, a kikötésre alkalmas helyek ábrázolása. Ösztönzőleg hatottak a mélytengeri területek megismerésére a kábelfektetések. Talán ettől az időtől (a múlt század közepétől) számíthatjuk a modern tengerkutatás időszakát. Később — elsősorban a selfek megismerését eredményezve —,a várható olaj- és gázlelőhelyek feltárása segítette elő a fejlődést. Napjainkban pedig az ásványianyag-kutatás a fő mozgatórugója a további mélytengeri területek megismerésének (az elsősorban katonai és sajnos másodsorban tudományos célú ún. tengerfenék-navigáció lehetőségének megteremtése mellett), gondoljunk csak az ott rejlő mangán- és egyéb érclelőhelyek feltárására és kitermelésére születő fantasztikus tervekre.

              A földtudományok területén az elmúlt 20—25 évben lezajlott forradalmi változás, melynek szintézise a lemeztektonikai elmélet, olyan földtudományi extrapoláció lehetőségét biztosította, amely a Föld egészére kiterjeszthető a jelenségek tárgyalásakor. A lemeztektonikai folyamatok „működése” igazolódott, az elmélet finomodott és részleteiben is gazdagodott.

              A földtudományi extrapoláció helyességének igazolódása teszi lehetővé egyfajta térképészeti extrapoláció végrehajtását (legalábbis kis méretarányokban) a tengerfenék-domborzat ábrázolásakor. Alkalmazták már a miénknél nagyobb méretarányú térképek készítése során is. Térképészeti extrapoláció alatt olyan — nem térképészeti adatok felhasználását értjük, amelyek segitségével a rendelkezésre álló, felmért mélységadatrendszer finomítható, kifejezőbb‚ és a szerkezetet jobban tükrözővé tehető.

              Az „ismeretterjesztő térképészet”[4] nem tartott lépést a földtudományok előbb említett fejlődésével, pontosabban fogalmazva: lassan követi azt. Sok mai szakember számára is teljesen idegen, hogy pl. az óceánfenék hátsági övezete sokkal „képlékenyebb”, mozgékonyabb, mint a szárazföld bármely része. Nyilvánvaló tényként fogadja el, hogy a szárazföldet oly változatossá tevő külső erők a tengerszint alatt — mint erózióbázis alatt — nem működnek, s a belső erők tengerszint alatti működésétől sem vár sokat, hiszen ezek eredménye vízzel takart, kevésbé látványos, mint a szárazföldön (vulkanizmus, plutonizmus, földrengések stb.). Pedig mind exogén folyamatok — pl. a zagyárak, tengeráramlások hatásakor —, mind endogén folyamatok — pl. az óceáni hátságok, vulkanikus szigetek, ill. tenger alatti hegyek keletkezésekor — „közreműködnek” a fenék formálásában és nagy szerepük van a változatos óceánfenék-domborzat kialakításában.

              A későbbiek során látni fogjuk, hogy ez a változatosság a szárazföldivel összemérhető! Indokolatlan tehát a fenék-domborzat visszafogott — nyugodtan mondhatjuk, hogy a szárazföldihez viszonyítva háttérbe szorított — ábrázolása. S ez egyre inkább indokolatlan, hiszen a figyelem nagyon sok területen fordul az óceánok felé.

              Jó természeti földrajzi térkép morfológiai ismeretek nélkül nem készíthető. A morfológiai ismeretek helyes alkalmazásához viszont nélkülözhetetlen a képződmények genetikájának ismerete, legalább alapfokon. A szárazföldi képződmények vonatkozásában ezeket az alapvető ismereteket a középiskolákban vázlatosan, a főiskolákon, egyetemeken földrajz, illetve térképész szakon elég részletesen tanítják. Úgy érezzük, ez nem jelenthető ki ilyen határozottan a tengerfenék képződményeiről. Bizonyára annak tulajdonítható ez, hogy az utóbbi témakörben még számos kérdés tisztázatlan, megoldásra vár.

 

Az értekezés célja:

 

Dolgozatunk kísérlet egy hazánkban új fenékdomborzat-ábrázolási szemlélet elméleti alapjainak összefoglalására és az ábrázolási mód gyakorlati megvalósítására a kis méretarányú térképészet számára, mintaszelvények kidolgozása révén.

 

A fenti cél érdekében elvégzendő feladatok:

— Az óceán- és tengerfenék-domborzat megismerési folyamatának felvázolása, utalva a méréstechnika (mélységmérés és földrajzi helymeghatározás), valamint az ábrázolás fejlődésére;

— A térképészet és a földtudományok kapcsolatának hangsúlyozása, a figyelem felhívása a modern földtudományi szemlélet térképi tükröztetésének szükségszerűségére;

— Egy mintaterület kidolgozása, az új szemléletű ábrázolás bemutatása;

     Az ábrázolás gyakorlati felhasználásának körvonalazása

Az értekezés a fentiekben összefoglalt gondolatmenetet követi.

 

              Az 1984-es gazdasági évben a Kartográfiai Vállalat vezetése kutatási témaként elfogadta mintaszelvények kidolgozására tett javaslatunkat, amelynek eredménye az Atlanti-óceán nagy részét — az északi szélesség 50° és déli szélesség 60°, valamint a nyugati hosszúság 70° és keleti hosszúság 20° közötti területet — felölelő, 4 gömbi szegmensen (átmérő: 40 cm, méretarány: 1:32 000 000) elkészített próbanyomat [63.a), b) ábra].

              Köszönet illeti munkahelyi vezetőinket, Domokos György igazgatót, Szép János főmérnököt és Ajtay Ágnes osztályvezetőt, valamint Lesznik Sándorné szakfordítót és Kővári József térképszerkesztőt, akik segítségnyújtásukkal hozzájárultak e munka elvégzéséhez.

              Ezúton mondok köszönetet Dr. Stegena Lajos professzor, tanszékvezető egyetemi tanárnak és Dr. Meskó Attila professzornak, opponenseimnek, valamint Dr. Klinghammer Istvánnak, Dr. Papp-Váry Árpádnak és Dr. Gábris Gyulának, akik hasznos tanácsaikkal, észrevételeikkel segítségemre voltak e dolgozat elkészítésénél.

 



[1] Itt és a továbbiakban kis méretarányon 1:10 000 000-nál kisebbet értünk.

 

[2] A harmadik kötet: СEВEРНЫЙ ЛEДOВИTЫЙ OKEАН (1980) már részben az új szellemben született.

 

[3] E szemlélet jellemzésére idézzük az alábbiakat: „A mélységvonalak rajzának általánosításakor az elhagyható legkisebb ki- és behajlás mérete kétszerese a szintvonalaknál említett értéknek a víz alatti elsimítottabb formák miatt.” (Magyar szerző, az 1980-as évek első harmadában)

 

[4]  Nem lekicsinylő értelemben használjuk ezt a kifejezést. Végső soron a térképek zöme az átlagos műveltségű nagyközönség térképen ábrázolható információ-„szükségletének” kielégítését szolgálja. Így „ismeretterjesztő térképészet” alatt a boltokban megvásárolható térképészeti kiadványok összességét értjük, illetve az ezek előállításával foglalkozó ipart.