2. Az atlaszok készítése kapcsán felvetődő általános kérdések

 

Meglepő módon az atlasz egyetlen definíciójában sem találkoztunk – még utalás formájában sem – azzal, hogy az atlaszokban az „összegyűjtött” térképeken túl gyakran más is található. Gondoljunk csak az atlasz szöveges részeire! Később látni fogjuk, hogy ez az „elhallgatott” rész nem kis feladatok megoldását jelenti az atlaszkészítés során. Nem kétséges, hogy az atlasz a benne foglalt térképek miatt készül, azzal kíván valamely felmerült igényt kielégíteni, de nem szabad felednünk, hogy általában könyv formájában összekötött ... egységet alkotó műről van szó, amelynek elkészítése könyvészeti szakkérdéseket is érint. Az atlaszok szerves részét képezik belső szövegoldalak: belső címlap, kolofonoldal (impresszum), országleírások, gazdasági táblázatok, névmutató stb., amelyek ízléses és szakszerű formábaöntése tipográfiai feladat. Hasonlóan nem térképészeti szakkérdés a külső borító (envelop), a (könyv)kötés stb. tervezése sem. (Ennek figyelmen kívül hagyása odavezethet, hogy a térképészeti és tartalmi szempontból egyébként kifogástalan atlaszt kiadását követően jogos bírálatok érik. – Egykor a Kartográfiai Vállalat Nagy világatlaszát, majd ennek bővített kiadását a Földrajzi világatlaszt a „Szép magyar könyv” pályázatokon a kiemelkedő tartalom szakmai elismerése mellett rendszeresen jogos könyvészeti bírálatok érték a szöveges részek formai gyengeségei miatt.)

 

Az atlasz készítésekor tehát nemcsak jól képzett kartográfusok összehangolt együttműködésére van szükség, hanem sok esetben mind a formai megjelenés, mind a korrekt tartalmi megoldások biztosítására (pl. a szakatlaszok esetében) más szakterületek képviselőinek bevonása is kívánatos a munkába.

 

A Kartográfiai értelmező szótárnak az atlaszszerkesztésre adott meghatározásban sem kap kellő hangsúlyt az a szellemi többlet, amely az atlaszt az összegyűjtött és rendezett térképsorozattól megkülönbözteti: az

– atlaszszerkesztés [KÉSZ 51.15]: egy atlasz, rendszerint atlasznévmutatóval együtt történő megalkotásának szempontjai szerint végzett (térkép)szerkesztés. [A definícióból úgy tűnik, hogy a KÉSZ szerzői ebben az esetben a szerkesztést „készítés, előállítás” értelemben használják.]

 

Ha történetiségében vizsgáljuk a megjelent atlaszok felépítését, megállapíthatjuk, hogy a kezdeti időszakban a szöveges leírások és a térképek egymáshoz kapcsolódva szerves egységet alkottak (Ptolemaiosz-kiadások). Talán tendenciaként értékelhető, hogy a „modern” korok irányába haladva a szöveges és a térképes rész az atlaszon belül elkülönül egymástól. Jó példaként szolgálhat erre a Cartographia világatlasz végén helyet kapott A Föld országai című országleíró fejezet. Sokszor a „magyarázó”-ként megjelölt szöveges kiegészítések, értelmezések sem az adott térkép mellett, hanem az atlasz végén kapnak helyet – Magyarázó Magyarország nemzeti atlaszához. Napjainkban azonban „visszarendeződés” is megfigyelhető – eltolódás a térképpel gazdagon illusztrált enciklopédia-jellegű atlaszok irányába (pl. Svédország nemzeti atlasza).

 

 

2.1. Az atlaszkészítés folyamata

 

Az atlaszok készítése – a hagyományos technológiai folyamatban –, az „egyszerű” térképek előállítási folyamatához hasonló módon szerkesztési, tervezési, tisztázatirajz-készítési, litográfiai, sokszorosítási és kötészeti fázisra bontható.

 

– a) A szerkesztési fázis a koncepció kialakítását (pl. a makettkészítést), a szükséges alapanyagok kiválasztását (ha nincsenek: beszereztetését), a feldolgozási folyamat kidolgozását és mindezek írásban történő rögzítését (az úgynevezett szerkesztői utasítás elkészítését, valamint a tervi és rajzi jelkulcs összeállítását) jelenti.

– b) A tervezési fázis során a térképek (vonalas-, szín- és név-) terveinek elkészítése, ezek ellenőrzése folyik.

– c) A tisztázatirajz-készítési fázis folyamán a tervi vonalak színre bontott, nyomdai sokszorosításra alkalmas minőségű megrajzolása, a színfelületek előállítása (maszkok készítése) és mindezek ellenőrzése történik.

– d) A litográfiai fázis az egyenesállásban elkészített vonalas és felületi elemek lemezhez álló összemásolását (forgatás, raszterezés), az így (nyomási színenként külön-külön) előállított nyomási eredeti filmek, asztralonok ellenőrzését jelenti.

– e) A sokszorosítási fázis a nyomóformák (lemezek) elkészítése, ellenőrzése és maga a nyomtatás[2].

– f) A kötészeti fázis a kinyomott atlaszlapok ívekbe vagy más kötészeti egységekbe (tört ívekbe, esetleg lappárokba) való hajtogatását és összehordását, magát a kötést, az esetleges külső borítónak (envelop) a bekötött atlaszra helyezését, a csomagolást és az expediálást, a szállításra történő előkészítést jelenti.

 

Gyakran a c)–e) fázisokat együtt litográfiai fázisnak, máskor nyomdai előkészítésnek nevezik – ez általában a kartográfiai cég szervezeti felépítésétől (is) függ: előfordul, hogy a kötészet szorosan a nyomdához kapcsolódik, máskor – a nyomdával együtt vagy külön – akár a térképész cégtől teljesen független is lehet. Szokásos még az a) fázist előkészítő, a b)–f) fázist termelési tevékenységnek is nevezni, amelyeket az értékesítési és/vagy a felhasználási tevékenység követ. Ez utóbbiak azonban már nem részei az atlaszkészítési folyamatnak.

 

A fentiekben vázolt atlasz- (és térkép-) készítési folyamat a termékelőállítás során a hagyományos módszer – az 1990-es években még viszonylag széles körben használt, de a számítógépes kartográfiával szemben mára szinte teljesen háttérbe szorult – technológia alkalmazását feltételezi. Hangsúlyozni kell azonban, hogy bár a számítógéppel segített térképkészítés során egyes fázisok látszólag kimarad(hat)nak, kivitelezésük valójában összevontan történik. Hangsúlyozni kell azt is, hogy a hagyományos technológia részletekbe menő ismeretét nem nélkülözhetik azok sem, akik már „csak” számítógéppel készítenek (atlasz)térképeket. Másrészt azt is látni kell, hogy a számítógépes atlaszkészítés ugyanolyan alapos előkészítést, – és térképműről lévén szó – ugyanolyan egységes feldolgozási mód megtervezését, technológiai sorrend kidolgozását követeli meg, mint a hagyományos eljárások.

 

 

2.2. Az atlaszok alapvető szerkesztési elvei

az egységesség – az egységesség korlátai

a teljesség – a teljesség korlátai

 

Az atlasz – mint térképmű – megalkotásakor alapvetően két kritérium teljesítését kell szem előtt tartani. Ezek: az egységesség és a teljesség.

 

Az egységesség fogalma könnyebben általánosítható, kevésbé atlasztípusfüggő, mint a teljességé.

 

Az egységesség (formai és tartalmi) kritériumai:

– a belső tartalom logikus felépítése

– egységes vetület(i rendszer);

– egységes méretarány(rendszer): (azonos témák azonos méretarányban; kerek méretarányviszonyú, méretarány-sorozatot alkotó térképoldalak készítése – az egyik méretarány a másiknak lehetőleg többszöröse)[3]

– egységes generalizálási elv

– a kivitel egyöntetűsége

– azonos keretmegoldás (ha van keret); (valódi keretnélküliség [kifutós térképek {pl. Európa autóatlasza}] és látszólagos keretnélküliség [az átfedősáv kifutós {pl. Budapest atlasz, Magyarország autóatlasza}])

– egységes ábrázolási módszer (azonos témák ugyanazon módszerrel feldolgozva)

– egységes jelkulcs alkalmazása a teljes tartalomra

– a jelmagyarázat azonos elhelyezése, illetve azonos formai megoldása

– egységes színfeldolgozás

– egységes névrajzi feldolgozás (betűtípusok, átírási rendszerek)

– térképlapok csatlakoztatása

– azonos időkeresztmetszetű adat- és alapanyag-felhasználás

– teljes szinkron a kapcsolódó munkákkal

Ez utóbbi kritériumhoz jó példként szolgálhatnak a tankönyvekhez kapcsolódó iskolai atlaszok; vagy a nagy enciklopédiák, lexikonok, amelyeknek egy kötete gyakran világatlasz, mint a

* Britannica Atlas, Encyclopaedia Britannica, Inc., Chicago, 1969,

amely nem más, mint a The New Encyclopaedia Britannica című lexikon kiegészítő kötete. (Érdekességképpen jegyezzük meg, hogy valójában a Rand McNally cég The International Atlas című munkájának egy speciális kiadásáról van szó.) Itt kell megemlíteni hogy az atlasz lehet „melléktermék” is, mint

* Gönczy Pál: Magyarország kézi atlasza, Budapest, 1897??,

amely a Pallas lexikon témába vágó térképeinek gyűjteménye.

 

Az egységesség korlátai:

– több szerkesztő készíti;

– egy atlaszon belül a speciális témák ábrázolása [pl. az időzónák egy világatlaszban: Mercator vetületben] vagy a Föld eltérő helyzetű területeinek feldolgozása [pl. sarkvidék: érintő sík-; közepes szélességek: metsző kúpvetület] szükségessé tehet eltéréseket; az elvek következetes, szigorú érvényesítésével szemben kompromisszumra van szükség;

– alapanyag vagy adathiány akadályozhatja az azonos időpontra vonatkoztatott ábrázolást [pl. a Szovjetunió utódállamai, Kína, az afrikai országok vagy a tengeri területek és szigetországok esetében stb.];

– ha ugyanaz a személy ellenőrzi is az egyes lapokat, a hosszú átfutás miatt szemlélete folyamatosan változhat, de mindig újrakezdeni, illetve visszatérni a korábbi lapokra nem lehet.

Az előbbiek miatt is fontos az alapos, minden részletre kiterjedő előkészítés (szerkesztői utasítás, ehhez kapcsolódó egységes jelkulcs) stb.

 

A teljesség: a cél, a rendeltetés meghatározta tartalmi és formai megjelenés minőségének a jellemzője (eléggé elvont, nehezen megfogható fogalom), így tárgyalása (illetve egy atlasz értékelése/minősítése is ebből a szempontból) bonyolult – mert atlasztípusonként, de ezen belül a megcélzott felhasználói kör függvényében is változó – és szubjektív. Hogy megvilágítsuk a kérdést, el kell mondani, hogy ugyanazon témakör ábrázolására különböző atlaszokból álló „sorozatok” jöhetnek létre, amelyeknek egyes elemei önmagukban kielégíthetik a teljesség igényét. Példaként említhetjük itt a Kartográfiai Vállalat kiadásában az 1990-es években megjelent atlaszokat.

Történelemből:

* Képes történelmi atlasz

* Történelmi atlasz a középiskolák számára

* Társadalom- és művelődéstörténeti atlasz a középiskolák számára

* Történelmi világatlasz (főiskolák, egyetemek s a nagyközönség számára)

vagy földrajzból:

* Első atlaszom az általános iskola 4–5. osztálya számára

* Földrajzi atlasz az általános iskola 6–8. osztálya számára

* Földrajzi atlasz a középiskolák számára

* Nagy világatlasz (főiskolák, egyetemek, nagyközönség számára).

 

A teljesség kritériumai(?) lehetnek:

– a bemutatásra kiválasztott téma értelmezhetősége

– az ábrázolás mélysége, részletessége (mennyiségi és minőségi paraméterei)

– az ábrázolás formai megoldásai (pl. grafikák a kicsiknek); stb.

 

A teljeség korlátai:

– alapanyaghiány (pl. a tengeri felmérés hiányosságai egyes tengeri atlaszok készítésekor)

– terjedelmi, végső soron gazdaságossági, pénzügyi korlátok; stb.

A kitűzött cél figyelembevételével meghatározott „redukált” teljességet sem lehet a legtöbb esetben elérni, csak közelíteni.

 

 

2.3. Az atlaszkiadásról

 

Az atlaszkészítés (a térképművek, így az állami alaptérképek előállítása mellett) az egyik leginkább tőkeigényes térképészeti feladat. Egy komoly atlasz létrehozása hosszú, gyakran több évig tartó, nagy anyagi terhet, jelentős technikai és munkaerőkapacitás lekötését jelentő vállalkozás, lassan megtérülő befektetés. Ezért az atlaszok inkább csak megrendelésre készülnek, vagy tőkeerős cégek saját kiadásaként jelennek meg. A saját kiadás pénzügyi nehézségeit sok esetben csak hitelfelvétellel, vagy az atlasz több részletben – szélsőséges esetben laponként – történő megjelentetésével lehet áthidalni. Újabban van példa olyan megoldásokra is, hogy több kisebb cég közös kiadványaként látnak napvilágot atlaszok.

 

Könnyebb a kiadás, ha valaki kész külföldi atlaszt magyarít. Az atlaszmagyarítás lehetősége időről-időre felkínálkozott a magyar atlaszkartográfia több évszázados történetében, s gyakran kínálkozik napjainkban is. Ilyenkor a címlap, a tartalomjegyzék, a jelmagyarázat(ok), magyarázószövegek, térképcímek és a térképi nevek (gyakran előre meghatározott kisebb-nagyobb körének) lefordításával, viszonylag rövid idő alatt és egy- vagy több kiadás jogának megvásárlásával viszonylag kedvező anyagi feltételek mellett készülhetnek „magyar” atlaszok. Különösen kedvező lehet az ár, ha párhuzamos kiadás történik több nyelven, több ország számára, egyidőben. Ebben az esetben azonban általában csak a fekete – a szöveges és névanyagot tartalmazó – részek változhatnak nyelvről-nyelvre az előkészítés során, minden egyéb a helyén kell maradjon. Lapok átcsoportosítására nem, csupán legfeljebb egy-egy komplett plusz fejezet beemelésére van mód, ami nem borítja fel az – egyazon folyamat részeként programozottan történő – több nyelven egymást követő nyomtatást. Ilyen program részeként készült a

* Térképeken a világtörténelem, Magyar Könyvklub, Budapest, 1999,

a „The Times Atlas of the World History (Compact Edition),           Times Books Ltd. London, 1997”; vagy a

* Képes világatlasz, Officina Nova, Budapest, 1992,

a „Großer Illustrierter Weltatlas, RV Reise- und Verkersverlag GmbH, Berlin, 1992” magyar kiadása.

 

Könnyebb a kiadás akkor is, ha egy kiadó már a kivitelezés megkezdésekor olyan hazai vagy külföldi szakmai befektető partnercéget talál, amely a készülő munkára vagy annak egy részére vevő, és részt vállal a beruházás anyagi terheiből. Ilyenkor eleve összehangoltan, mindkét fél igényeinek alapos átgondolása után történhet a kivitelezés, többnyire az előzőekben vázolt elvek figyelembevételével. Ilyen együttműködés keretében előlegezte meg egy külhoni cég a Szép magyar térkép 1995 közönségdíjas termékének nyomdai költségeit és vált részesévé a kiadásnak a

* Budapest városatlasz (1 : 20 000), DIMAP, Szarvas Térképészeti Ügynökség és Freytag&Berndt, Budapest, 1995   esetében.

 

Egy adott atlasz lapjait vagy komplett fejezeteit több kiadványban is fel lehet használni. Közismert magyar példaként említhetjük a

* Gazdasági világatlasz, Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1982/83

5–39. oldalait, amelyek a „Jelmagyarázat”-tól a „Csillagászat” fejezeten át a Föld és az egyes kontinensek természetföldrajzi és politikai feldolgozású térképlapjain át a sarkvidéki területek térképeiig változatlan formában ismétlődnek meg a

* Nagy világatlasz, Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1985/86

című kiadványban, majd ennek bővített és átdolgozott kiadásaiban is.

 

Külföldi példák közül jól ismert a korábban már idézett atlasz: a

* Britannica Atlas, Encyclopaedia Britannica, Inc., Chicago, 1969,

amely a Rand McNally cég The International Atlas című munkájának egy speciális kiadása.

 

Mint azt korábban említettük, a pénzügyi nehézségek egyik áthidaló megoldása az atlasz-részkiadás is lehet.

Atlasz-részkiadásnak [KÉSZ 912.5] „egy részekben megjelenő atlasz ... egy részét alkotó, meghatározott időpontban kiadott térképei"-t nevezzük.

A gyakorlatban tehát a részkiadás történhet

– laponként:

* Magyarország földtani atlasza, 19. lap;

            Magyar Állami Földtani Intézet (ELTE), Budapest, 1997; vagy

– „fejezetenként":

* Atlasz Mira, Afrika; GUGK, Moszkva, 1982; illetve

* Atlasz Mira, Azija; GUGK, Moszkva, 1984

de talán ez utóbbi kategóriába sorolhatók az atlaszsorozatok egyes

– kötetenként kiadott tagjai is (mint pl. a WMO éghajlatiatlasz-sorozata):

* Climatic Atlas of Europe I.,

            WMO*UNESCO*CARTOGRAPHIA, Budapest, 1970

* Climatic Atlas of South America I.,

            WMO*UNESCO*CARTOGRAPHIA, Budapest, 1975

* Climatic Atlas of North America I.,

            WMO*UNESCO*CARTOGRAPHIA, Budapest, 1980

 

 

2.3.1. Okok és célok

 

Ha ilyen nehéz az atlaszkészítés, ha ennyire problematikus az atlaszkiadás, joggal tehető fel a kérdés: Miért készítünk atlaszokat? Az okok sokfélék.

 

Tudjuk, hogy a korai időszakban gyakran meglévő térképeket gyűjtöttek össze, s ezeket egybekötötték (úgynevezett Lafreri-típusú atlaszok). A megrendelő pénztárcája döntötte el, hogy az adott korban megszerezhető térképekből hány, és milyen minőségű (kézi színezésű, festett) került az atlaszába. Itt a gyűjtőszenvedély és/vagy az ilyen módon megszerezhető (földrajzi) információk iránt jelentkező igény kielégítése volt az az ok, ami a munka elvégzését serkentette. Egy érdekes magyar példa:

* Atlasz Gróf Széchenyi Béla Kelet-Ázsiai útjához 1877–1880

            Cs. K. Katonai Földrajzi Intézet

 

A „racionálisabb” későbbi korokban a bővülő ismeretanyag a világról, az ábrázolandó témák gazdagodása, vagy egy-egy téma mélyebb, sokrétűbb ábrázolását megkívánó feldolgozás – ami meghaladja az egyetlen térképen való bemutatás lehetőségét – az ok.

 

S amikor megtanuljuk értékelni az elmúlt idők hagyatékát, hiszen az – direkt vagy indirekt módon – számos elhomályosuló, ködbe vesző kérdésre választ tud adni, szükségét látjuk fellelt térképek hasonmás kiadásának, akár atlaszformában is. Álljon itt ismét egy különleges magyar példa:

* Gróf Teleki Pál: (Atlasz) Japán, Zipangu

            Pribékfalva, 1909

 

Mindezek után talán a legköznapibb atlaszkészítési ok az, hogy egészen egyszerűen célszerűbb, praktikusabb az atlaszformátum a térképpel szemben. Gondoljunk egy erölködő turistára, amint a szélviharban a lepedőnyi méretű „kézi” várostérképe segítségével próbálja meghatározni helyzetét a ráadásul zsúfolt belvárosban, vagy hasonló „manővereket végez” egy személygépkocsi navigátoraként egy idegen ország ismeretlen városában.

 

Az atlaszkészítés célja valamilyen (vélt vagy valós) igény kielégítése. Az egyszerűbb tárgyalás kedvéért tételezzük fel, hogy valós igény van egy tervezett kiadványra. [„Valós” igénynek tekinthetjük a megrendelőt, ha az általa megkívánt terméket, az általunk megkalkulált összegért, kölcsönösen elfogadott elkészítési határidővel megrendeli (és ki is fizeti!). Ebben az esetben övé a kockázat, hogy az értékesítés során befolyt összeg a befektetett pénzt (kamataival és bizonyos nyereséggel együtt) visszahozza. Látjuk tehát, hogy a pénzügyi (mobilizálható tőke), illetve a gazdaságossági (kockázatvállalás) korlátok – mint az atlasz teljességének korlátai – már az elképzelés stádiumában működésbe lépnek.]

 

 

2.4. Atlaszszerkesztés

 

2.4.1. A szerkesztői utasítás és az atlaszmakett

 

A cél megfogalmazásával párhuzamosan (ha saját kiadói ötletről) vagy azt követően (ha megrendelt kiadványról van szó) egy vázlatos elképzelés alakul ki a témával foglalkozó térképészben (elvileg a főszerkesztőben) az elkészítendő atlaszról. Ezt az alapanyagfelmérés, a forrásmunkák számbavétele és – ennek eredményét figyelembe véve – a koncepcióvázlat, a makettvázlat elkészítése követi, amelyet azután a szerkesztőbizottsággal kell egyeztetni.

 

A főszerkesztői utasítás – koncepcióvázlat: tehát rögzíti a tervezett atlasz célját, körvonalazza tartalmi felépítését, meghatározza stílusát. Tartalmazza a formátumra (méretre: A4, B5 stb. = vágott lapméret); a terjedelemre (hány ív = térkép- és szövegoldalak – kiadványlapok – száma); a nyomáskor alkalmazandó színek [4 szín(es) kolor (CMYK – cián, bíbor, sárga, fekete) és/vagy egyéb direkt színek] számára; a felhasználható költségek nagyságrendjére vonatkozó alapinformációkat.

 

Az atlaszkészítésnek már ebben a korai szakaszában fontos eldönteni, hogy milyen nyomdagépen, milyen méretű nyomási ívek felhasználásával kívánjuk a nyomdai sokszorosítást megoldani. Ezzel kapcsolatban több fontos fogalom tisztázása is elengedhetetlen. 

 

 

A szerkesztőbizottsággal történő egyeztetést követően lehet kialakítani a végleges szerkesztői utasítást/előírást és a végleges forgatókönyvet/makettet. Mint azt korábban már láttuk az

– atlaszmakett vagy atlasz-forgatókönyv [KÉSZ 671.2]: az előre látható papíralakban, a tervezett térképsorozat és (térkép)kivágat szerint készített atlaszminta a gyámrajzra vonatkozó adatokkal, esetenként a szükséges nyomási színek adatával. Meg kell különböztetni az atlaszkötésmintától...

Megjegyzések: A fenti meghatározásban papíralakon olyan méretű papírlapokat értünk, amelyek az atlasz formátumának megfelelnek; a gyámrajz pedig jelen esetben a kereten kívül elhelyezett térképcímet, térkép- és/vagy oldal(sor)számot jelenti. Jelentheti még a kereten kívül elhelyezett egyéb elemek (pl. a méretarányszám, a mértékléc, esetleges jelmagyarázati elemek, szelvényáttekintő vázlat, földrajziköznév-magyarázó stb. helyének megjelölését. A definícióból az is kitűnik, hogy a makett rendelkezik az atlasz bizonyos alaptulajdonságaival: (mérethelyes) lapokból, oldalakból áll, s az egyes oldalakon az elkészítendő atlasztérkép(ek) kivágatát bemutató vázlatrajzokat tartalmaz. Az

– atlasz kötésminta [KÉSZ 671.2(1)]: a tervezett papírfajtát a tervezett atlaszalakban összekötve tartalmazó mintadarab.

Ez a kötésminta a készülő atlasz majdani méreteinek mindenben megfelel, hiszen azzal azonos minőségű, mennyiségű lapot tartalmaz, azonos kötészeti megoldással. (Ránézésre olyan mint a kész atlasz, de üres lapokból áll.) Egyebek között a gerincvastagság meghatározására szolgál, alkalmas tehát az atlasz gerincén esetlegesen elhelyezett szöveg (pl. szerző, cím, kiadói embléma stb.), illetve segítséget nyújt – ha lesz ilyen –, a külső borító (az envelop) megtervezéséhez.

 

Néhány érdekességet is érdemes lehet még megemlíteni az atlaszmakettekkel kapcsolatban.

 

A korábban leírtakból talán egyértelműen kitűnt, hogy az esetek többségében nem kerül sor – hiszen értelme sincs általában – a makett kinyomtatására. Egy ilyen esetről mégis tudunk. Az egykor tervezett KGST-atlaszról van szó:

* A KGST komplex programja, Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1971,

amely – úgy tűnik – sohasem valósult meg. Nem kizárt, hogy más – nemzetközi együttműködésben tervezett vagy kivitelezett – atlaszok esetén is készült hasonló.

 

Makett céljára is szolgáló, részleteiben is kidolgozott atlasz készült hazánkban az ún. regionálisatlasz-sorozat kivitelezését megelőző időszakban – még a tervezési fázisban –, amely nyomtatásban is megjelent:

* A Dél-Alföld atlasza (Magyarország Regionális Atlasza I.),

            Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1968

S a megvalósult atlaszsorozat megfelelő tagja:

* A Dél-Alföld atlasza (Magyarország tervezési-gazdasági körzetei IV.),

            Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1974

 

S végül egy tanulságos történet arról, hogy nem árt, ha feltételezzük, hogy a makettkészítést esetleg a kiadvány megvalósítása is követheti... A Cartographia több kiadást megért, ma is élő, folyamatosan bővített és átdolgozott kitűnő Világatlasza „makettkorát” az 1970-es évek első felében élte. Az Ausztrália és Óceánia felszíne, valamint ... országai című téképoldalpárok makettjének elkészítéséhez egy neves nyugati térképészcég atlaszlapját használták, azzal a hátsó gondolattal, hogy ennek segítségével a mi térképeiink szerkesztése-tervezése is megvalósítható lesz. Az előkészítő szerkesztő munkáját senki nem ellenőrizte, így csak a konkrét munkavégzés során derült ki, hogy az adott térképlap forrásmunkaként nem használható, mert tartalmilag – a tengeri, de még a szárazföldi domborzat rajza is – elavult. Mivel nem volt ilyen vetületű más forrásmunka, a térkép teljes tartalmát 1°-os hálózat felszerkesztésével foktrapézonként kellett átszerkeszteni. Igazi korabeli kartográfusmunka volt!

 

Nagyobb térképészcégeknél a végleges makett elkészítése, valamint az atlasz kötésmintájának elkészíttetése már felelős térképszerkesztői feladat. A makett elkészítésével párhuzamosan ugyancsak a mű felelős szerkesztője készíti el az ún. szerkesztői utasítást/előírást. Rendszerint ennek részeként, de ezzel mindenképpen szoros összhangban készül el az atlasz tervi és rajzi jelkulcsa is. Nagyobb atlaszok készítésekor a szerkesztőbizottság által is jóváhagyott jelkulcsot gyakran a térképtervezési feladatok megkezdése előtt ki is nyomtatják, hogy a munkában résztvevő minden térképész (tervező, rajzoló, litográfus stb.) számára garantáltan ugyanaz az anyag álljon rendelkezésre. Így történt ez a már idézett – a Kartográfiai Vállalat által kiadott – Világatlasz esetében is.

 

A szerkesztői utasítás átfogó vagy tételes lehet.

 

Az átfogó szerkesztői utasítás nem foglalkozik az egyes térképlapok elkészítésével külön-külön, inkább a főszerkesztői utasítás részletekbe menő kibontását jelenti az egész atlaszkoncepció megvalósításához. Az átfogó szerkesztői utasításnak a „Mit, miből, hogyan?” alapvető kérdésekre kell választ adnia.

            “Mit?” E kérdésnek megfelelően tartalmaznia kell a szükséges információkat a kitűzött cél megvalósítását garantáló, az atlaszt felépítő térképsorozatról (felsorolva az elkészítendő térképeket, meghatározva ezek sorrendjét); az ezekhez esetlegesen kapcsolódó szöveges információs anyagról (pl. térképmagyarázók); az alkalmazandó névátírási-rendszerekről; a könnyebb kezelhetőséget biztosító – s a legtöbb modern atlasz részét képező – névmutatóról (ehhez kapcsolódóan a névkereső-rendszer térképi kialakításáról); a kötészeti megoldásról stb. Az atlasz célja által meghatározott, az ábrázolt témák tartalmi mélységére vonatkozó igen fontos információk rögzítése is itt történik.

            “Miből?” Az e kérdésre adandó válasz részletes alapanyag- és forrásjegyzék összeállítását jelenti. Ebben a fázisban kell gondoskodni a rendelkezésre nem álló, de a térképmű elkészítéséhez elengedhetetlen forrásmunkák beszerzéséről, illetve beszereztetéséről.

            “Hogyan?” E kérdés megválaszolása átfogó technológiai koncepció kialakítását jelenti (hagyományos vagy számítógépes feldolgozás; forgatások, színre bontott filmek; próbanyomat-készítés vagy valamely próbanyomat-helyettesítő eljárás alkalmazása stb.), a – többé-kevésbé az összes atlaszlapon (pl. az egységes háttértérképek biztosítása érdekében) előforduló térképelemekre vonatkozó – általános tervi és a rajzi jelkulcs összeállítását jelenti.

Az előkészítő munkálatok során tételes árvetésnek is kell készülnie, hogy a „Mennyiért?” alapvető kérdését is megválaszolhassuk.

 

A tételes szerkesztői utasítás atlasztérképekre lebontva tartalmazza a „Mit, miből, hogyan?” kérdésekre adandó válaszokat:

            A „Mit?” ebben az esetben már az egyedi térképek tartalmára, a feldolgozás mélységére és formai kivitelezésére vonatkozó leírás.

            A „Miből?” kérdésre itt már a részletes alapanyag- és forrásjegyzéken túl, részletes forráselemzést és -kritikát is kell adni, azaz meg kell mondani – atlasztérképekre lebontva –, hogy az adott térkép elkészítésekor mely térképelemre mely forrásmunka tekinthető autentikus anyagnak.

            A „Hogyan?” pedig ugyancsak az egyes térképekre lebontva, tételes technológiai leírás elkészítését, valamint a tervi és a rajzi jelkulcs összeállítását jelenti. Ez utóbbi természetesen csak azokat az elemeket tartalmazza, amelyek az általános jelkulcsban nem szerepelnek, vagy az ott szereplő megoldástól – valamilyen nyomós indok miatt – eltérnek. A technológiai leíráshoz természetesen a nyomdai előkészítésre és a nyomdai műveletekre vonatkozó utasítások is értelemszerűen kapcsolódnak, így a kilövés, a próbanyomat – ezen belül is a fázis- és skálanyomatok – elkészítéséhez kapcsolódó információk stb.

 

Nem szervezeti keretek között, de a fentebb vázolt folyamat akkor is lejátszódik, ha egy egyéni vállalkozó térképet, még inkább ha atlaszt készít: bizonyára megbeszéli az elképzelését valamely hozzáértő ismerősével.

 

Pontosítsuk az előzőekben felmerült új fogalmakat:

 

– atlaszkötés [KÉSZ 742.1(5)]: térképek (össze)fűzése vagy (össze)ragasztása könyvvé vagy atlasszá.

– atlaszlap [KÉSZ 824.3]: egy lap, amelyre az atlasztérképet nyomják. Elsősorban az előnyomással (= előoldali nyomás) nyomott atlasztérképekre használt kifejezés (a németben).

(Nálunk a [mindkét oldalán] kinyomott, a kész, az atlasztérkép[ek]et [vagy térképrészleteket] tartalmazó lap neve.)

– atlaszoldal [KÉSZ 824.4]: egy előnyomással (= előoldali), illetve hátnyomással (= hátoldali nyomás) nyomott atlasztérkép elő-, illetve hátoldala.

– atlasztérkép [KÉSZ 824.2]: egy atlaszhoz tartozó térkép.

[Lehet egy-, két- vagy több oldalas.]

– atlasznévmutató [KÉSZ 824.6]: az atlasztérképeken feltüntetett tárgyak neveinek jegyzéke a térképre és a helyzeti adatra való utalással.

– atlaszstílus [KÉSZ 445.2(1)]: egy atlasz jellegzetes formai tulajdonságai, amelyeket a kartográfiai szemlélet és/vagy a térképkészítés módja határoz meg.

– felelős (atlasz)kiadó [KÉSZ 924.40]: személy vagy intézmény, akit vagy amelyet az atlasz nyilvánosságra hozataláért megjelölnek, anélkül, hogy szerző vagy egyedüli szerző lenne.

– kilövés: (felvágatlan) szerelési és hajtogatási minta, amelynek segítségével a nyomtatandó (térkép)oldalak a nyomási ívre a megfelelő sorrendben és állásban (irányban) helyezhetők el olyan módon, hogy a kétoldali nyomást és hajtogatást követő vágáskor a helyes oldalszámozási sorrendben kövessék a kiadvány (pl. atlasz vagy könyv) lapjai egymást.

– próbanyomás [KÉSZ 732.20(a)]: egy térkép próbapéldányának előállítása nyomási eljárással, az eredetivel történő összehasonlítás céljából.

– próbanyomat [KÉSZ 732.20(b)]: próbanyomással előállított termék.

– résznyomat-előállítás [KÉSZ 732.23(a)]: egy térkép valamennyi színlemezének próbanyomása, ahol az egyes színek külön és együttes nyomatait a nyomás sorrendjében készítik.

––– fázisnyomat: egy színlemez próbanyomata, amely értelemszerűen az adott színben nyomtatásra kerülő térképi tartalmat, az adott színben szereplő összes térképelemet kinyomtatott formában vizuálisan vizsgálhatóvá, értékelhetővé, elemezhetővé tesz.

––– skálanyomat: különböző színlemezek próbanyomata eltérő variációkban; pl.: cián+magenta; vagy cián+sárga; vagy cián+magenta+sárga; vagy magenta+sárga stb.

 

Az utóbbi két fogalom talán részletesebb magyarázatot igényel, hogy elkészítésének célját megérthessük.

 

 

2.4.2. A tervi és a rajzi jelkulcs

 

A hagyományos módszerrel történő atlasz(térkép-)készítés során az elvégzendő fázisoknak megfelelően, az elkészítendő munkarészekhez igazodva külön tervi és külön rajzi jelkulcs kialakítására volt szükség. Idézzük fel röviden, melyek is voltak a hagyományos technológia munkarészei!

 

Tervi munkarészek (az elnevezések magukért beszélnek): vonalas-; szín- és névterv. Izovonalas, illetve hipszometrikus (szárazföldi és/vagy tengeri) domborzatábrázolás esetén ez a sor rendszerint kiegészült egy (vagy két) izovonaltervvel és – szükség esetén egy (vagy két) ehhez csatlakozó plusz színtervvel. A fentieknek megfelelően a kapcsolódó tervi jelkulcs tartalmazta, hogy a vonalasterven az egyes elemeket (vízfolyások, álló- és folyóvizek kontúrjai, utak, vasutak, utcák nyomvonala, beépítettségkontúrok, növényzet és/vagy művelési ágak határvonalai, igazgatási határok stb.) milyen színű tussal, milyen vastagságú és stílusú vonalként (pontsorként, különböző mértékben szaggatott vagy folyamatos vonalként stb.) kell megrajzolni a rajzfólián. Pontosan tartalmazta azt, hogy a színterven a különböző felületeket milyen színes ceruzával különítsük el egymástól (megjelölve a ceruza gyári azonosítóit, pl.

 

Előírta azt, hogy a névterven mely betűtípusnak milyen színű megírás felel meg (a nyomási méretnél egy gondolattal nagyobb betűméretet használtak, hogy a tisztázati ragasztás elhelyezhetősége garantált legyen).

 

 

2.5. Atlasztervezés

 

Ha az atlaszban szereplő térképek formai megjelenését és kivitelezési szempontokat vesszük figyelembe, akkor az atlaszokat alapvetően az alábbi csoportokra oszthatjuk:

 

a) Szelvényezett térkép alapú atlaszok;

b) Nemzetiatlasz-szerű megoldások és

c) Világatlaszszerű feldolgozások

 

Természetesen már a szerkesztési fázisban eldöntésre kerül, hogy a készítendő atlasz a fenti típusok közül melyikbe tartozik, s ennek megfelelően milyen alapvető jellemzőkkel bír. Hogy ezt a kérdéskört mégis a sokkal gyakorlatiasabb atlasztervezési fejezetben tárgyaljuk, annak éppen az az oka, hogy az elvi döntés számos gyakorlati, kivitelezés-technikai probléma megoldását kívánja meg.

 

 

2.5.1. Szelvényezett térkép alapú atlaszok

 

Ilyen típusú atlaszok akkor állnak elő, ha szelvényezési hálóval lefedünk egy kontinest, országcsoportot vagy országot (pl. az autóatlaszok: Európa, a Benelux államok vagy Magyarország stb.), illetve tájegységet (pl. a turistaatlaszok: A Börzsöny) vagy egy települést (pl. a városatlaszok: Budapest, Győr stb.), így határozva meg a térkép atlaszoldalakra való felbontását. A hálózat lehet szabályos vagy szabálytalan. (A szelvényezési rendszert az atlaszokban egy vagy több áttekintőtérkép segítségével többnyire bemutatják.) A szabálytalan eseten belül is megkülönböztethetünk azonos méretarányú vagy változó méretarányú szelvényezést.

 

Az ebbe a típusba sorolható atlaszok gyakorlati kivitelezése a fentiek szerint tehát egy – rendszerint az ábrázolni kívánt terület egészét a megfelelő méretarányban és vetületben – elkészített térkép lapokra bontásával történik, s ez az eljárás (szinte automatikusan) garantálja a méretarány, a vetület, a generalizálás, a kivitel, az alkalmazott jelkulcs, a színfeldolgozás és a névrajz stb. egységességét. Ha nagyobb méretarányú szelvények (kiegészítő) alkalmazására is sor kerül – mint amilyenek egy városatlasz belvárost részletező szelvényei –, akkor törekedni kell a (lehetőleg egészszámú) többszöröző méretarány választására. (Ilyenkor érdemes a nagyobb méretarányú részt előbb megszerkeszteni-megtervezni és ebből levezetni az adott területet ábrázoló „normál” méretarányú térképrészt.) Hasonlóan: az esetenként kisebb méretarányban ábrázolt kevésbé jelentős vagy lényegesen kisebb tartalmi sűrűségű területek bemutatásakor – mint például egy Európa autóatlasz Kelet-Oroszország szelvényei –, célszerű a felező, negyedelő stb. méretarányok választása. (Ezt az elvet követik a nemzeti atlaszok tematikus térképeinek szerkesztésekor is. Igaz ezek más atlasztípusba tartoznak.)

 

Törekedni kell arra, hogy – az ilyen típusú atlaszokban gyakran alkalmazott átfedősávok segítségével – kiküszöböljük az olyan hibákat, hogy egy alaprajzzal megjelenített település egyetlen atlaszoldalon sem található meg egybefüggően ábrázoltan, illetve még durvább példaként: a település neve sehol sem olvasható, csak „összerakható” a különböző lapokon szereplő névtöredékekből. Ha már a szelvényezendő térkép szerkesztésekor figyelembe vesszük a majdani feldarabolást (a szelvényhatárok és az átfedősávok felszerkesztésével), akkor ezek a hibák kiküszöbölhetők.

 

Érdemes itt jó példaként felemlíteni a Falk cég várostérkép-sorozatának szerkesztési elveit. A térképsorozat egyes elemei az alábbi részekből állnak:

            1. Kemény (fényezett karton), füzetszerűen nyitható borító.

            2. Ebbe beragasztott szelvény-áttekintő és környék térképek.

            3. Beragasztott főtérképi rész.

            4. Irkafűzéses névmutatófüzet.

Bár a főtérképi rész valójában egy egylapossá nyitható térkép, speciális hajtogatása és vágásai révén atlaszszerűen hajtogatható-lapozható. Az olvashatóság biztosítására már a térkép szerkesztésekor kialakítanak „tiltott zónákat” – keskeny sávokat – ahová név nem kerülhet, illetve amelyen át név nem íródhat. A sávhatárok azok, amelyek a különböző helyzetekbe nyitott térkép oldalpárjait szegélyezik. A keresőhálózatot is ehhez a speciális hajtogatáshoz illeszkedően alakították ki.

 

A keretmegoldásra – mint láttuk – általában jellemző a látszólagos keretnélküliség Az egyes térképoldalak formálisan kifutósak, mert a keresőhálóval lezárt térképtükör területén túl (többnyire a névrajzot kivéve) a teljes térképelem-tartalom folytatódik. Az átfedősávul szolgáló területet azonban a legtöbb esetben színben elkülönítik (féltónus alkalmazásával, alapszínváltoztatás segítségével vagy valami más módon). A gerinc felé eső oldalon átfedősáv nincs a térképi tartalom élben csatlakozik a szomszédos oldalhoz.

 

 

2.5.2. Nemzetiatlasz-szerű megoldások

 

A tematikus atlaszok zöme ebbe a csoportba sorolható (nemzeti atlaszok, regionálisatlasz-sorozatok egyes kötetei, földtani vagy klímaatlaszok stb.).

 

Egy vetületi rendszerhez tartozó, gyakran azonos kivágatot tartalmazó, de azt az ábrázolt tematika függvényében esetenként különböző (rendszerint felező és negyedelő) méretarányban alkalmazó térképsorozatok együttese építi fel az ilyen térképműveket. Az alkalmazott méretarányok függvényében készül egy-egy – különböző generalizáltsági fokú – térképi alap (háttértérkép), amelyre a tematikus tartalmat felszerkesztik.

 

Az egyes térképoldalak rendszerint keretes megoldásúak. Az oldalpárt elfoglaló térképek esetében a gerinc felé eső oldalon a keretet nem rajzolják meg, helyette csak egy vékony kontúrvonal, vagy a színfelületek vége jelzi a térkép „megszakadását”. Ilyenkor sincs átfedősáv a gerinc mentén. Kötészeti okok miatt, az olvashatóság biztosítása érdekében a térképeket a gerinctől elhúzzák. Ennek mértéke a kiadvány vastagságától és a választott kötészeti megoldástól is függ. Irkafűzés esetében kb. 0–2 mm (a középső oldalpártól kifelé – mindkét irányban egyformán – nő). Legnagyobb ragasztott kötés és spirálozás mellett, ahol akár meghaladhatja a 10 mm-t is.

 

Gyakori az egyes térképoldalak szigettérképtípusú feldolgozása, de az oldalak ezesetben is gyakran keretesek.

 

 

2.5.3. Világatlaszszerű feldolgozások

 

Némi túlzással azt modhatjuk, hogy az ilyen típusú atlaszoknak minden lapja más és más, sőt egy-egy lapon, ha több térkép is megjelenik, azok is különbözőek. A legbonyolultabb atlasztípus.

 

Zömmel ebbe a típusba sorolhatók a (földrajzi, gazdasági vagy történelmi) világatlaszok, a világrészatlaszok, az iskolai atlaszok és a katonai atlaszok.

 

Az atlaszban ábrázolt eltérő földrajzi jellegű területek és a kölönféle témák különböző vetületeket, más-más méretarányú atlasztérképek alkalmazását kívánhatják meg egy-egy atlaszon belül is.

 

Éppen a térképoldalak sokszínűsége nehezíti meg az egységes generalizálási elvek lefektetését és betart(tat)ását, a kivitel egyöntetűségének biztosítását.

 

Mivel számos esetben jelentős átfedések adódnak az egyes térképoldalakon bemutatott területek között, igen nagy gondot kell fordítani az ilyen oldalak egymáshoz történő csatlakoztatására. A csatlakoztatást az is nehezítheti, hogy a kapcsolódó lapok mind méretarányban, mind vetületben eltérhetnek egymástól. Gondoljunk példul a Cartographia világatlasz 76–77. oldali Ázsia felszíne és a 96–97. oldali A Maláj-szigetvilág című lapjaira. Ezeket az méretarány és vetületi eltéréseket jól szemléltetik a világatlaszok térképlap-kivágatokat bemutató áttekintőtérképei, gyakran az értelmezhetőség határát súroló, egymásba fonódó, kusza vonalseregükkel.

 

Az átfedő területek térképi tartalmát illetően különböző elvek alakultak ki. Van olyan elv, hogy az azonos méretarányú (de esetenként eltérő vetületű) különböző kivágatokon megjelenő ugyanazon terület térképi tartalmának elemről elemre azonosnak kell lennie (pl. ugyanazok a települések legyenek ábrázolva – a Kartográfiai Vállalat, a mai Cartographia Kft. világatlaszai ezt az elvet követik), más koncepció szerint éppen az atlasz tartalma bővíthető oly módon, hogy az alsóbb kategóriákba tartozó lakotthelyekből ábrázolásra mást válogatunk ki az egyik és másokat a másik térképoldalon (pl. The International Atlas).

 

Az e típusba sorolható atlaszok térképoldalai rendszerint keretesek. Talán általánosnak mondható, hogy a térképcímek és -számok, az oldalszámozás (ha nem egyezik a térképszámozással) s a jelmagyarázat szükséges elemei a kereten kívül kapnak helyet. A névrajzi „jelmagyarázat” – ha egyáltalán szerepel egy atlaszban – rendszerint abban merül ki, hogy felhívja a térképhasználó figyelmét, hogy a különböző térképelemek, objektumcsoportok földrajzi neveinél, illetve megjelelöléseinél milyen – eltérő – betűtípusokat használtak a térképkészítők, s ez rendszerint az atlasz elején vagy végén, az általános jelmagyarázat (az egyéb térképelemek magyarázatának) társaságában foglal helyet.

 

A nemzetközi átírású atlaszoknál rendszerint a földrajzi közneveket sem fordítják le valamely (világ)nyelvre, hanem az atlaszlapon ábrázolt ország(ok) nyelve(i)nek megfelelően közlik. Gyakorlati felhasználói szempontból igen szerencsés megoldással találkozunk a The International Atlasz esetében, ahol minden térképlapon az érintett nyelveknek megfelelő, az adott lapon előforduló földrajzi köznevek kis „szótára” szerepel – öt világnyelven – a térképkereten kívül. Ezt akár speciális névrajzi jelmagyarázatnak is tekinthetjük. Az atlaszban előforduló összes földrajzi köznév egyesített szójegyzékét abc-be rendezve – az öt világnyelvű magyarázattal – megtalálhatjuk az atlasz szöveges részében.

 

Egy-egy adott atlasztérképre vonatkozó méretarányszám és az ehhez illeszkedő mértékléc (aránymérték) is rendszerint a térképkereten kívül kap helyet az ilyen típusú atlaszok lapjain.

 

A térképlapok kialakítása

A térképoldalak megformálása

 

Ez a kérdéskör alapvetően két csoportra osztható. A minden atlasztípusra egyaránt jellemző problémákra és az atlasztípusoktól függő kérdésekre, amelyek tárgyalása a korábbi három nagy típusnak megfelelően tárgyalható.

 

x.1. Általános kérdések

 

az atlaszoldalak megformálása

 

egyoldalas térképek

 

több térkép egy atlaszoldalon

 

kétoldalas térképlapok: az atlaszlappár csatlakozó oldalain (az egyik lap páros, a másik páratlan oldalán) fekvő térképek

a keret

elő és hátoldali nyomás

belső keretmegoldások (melléktérképek)

a jelmagyarázat

 


[2]A sokszorosítási fázist rendszerint megelőzi a próbanyomatkészítés. Korábban ez a valóságos sokszorosítási folyamatnak megfelelő fázis volt. Lassú járatú próbanyomógépen néhány(szor tíz) nyomatot készítettek az ellenőrzés, az ún. próbanyomat-korrektúra elkészítésének biztosítására. A próbanyomatokon előírt szükséges javításokat mind a tisztázati munkarészeken, mind a nyomási eredetiken (lehetőség szerint) elvégezték a nagy példányszámú sokszorosítás előtt. Ez a folyamat meglehetősen költséges, ezért ún. próbanyomat-helyettesítő eljárásokkal rendszerint egypéldányos „nyomatot” állítanak elő (korábban: színes asztralonforgatás, Cromalin, újabban Fuji proof vagy digitális proof készítése). A hagyományos térképkészítési technológia esetén azonban ezekkel sem lehet kiküszöbölni a korrektúra-előírások gyakran igen költséges végrehajtását (pl. több asztralonforgatás megismétlését), erre csak a számítógépes feldolgozás esetén van mód.

A próbanyomat célja elsősorban a térkép formai ellenőrzése (rajz, litográfia), de – szükség szerint – alapul szolgálhat színváltoztatáshoz, sőt még a tartalmat is érintheti (pl. új alapanyag beszerzése, időközi változások átvezetésemiatt, illetve szerkesztési hibák vagy más hiányosságok megszüntetése érdekében).

[3]Definíció szerint

– méretarány-viszony [KÉSZ 33.3] „egy (lineáris) méretarány másik méretarányhoz való mérhetősége, amely legjobban egymással kerek számmal kifejezhető viszonyban álló méretarányszámok esetében adott”.

– méretarány-sorozat [KÉSZ 33.2] „(lineáris) méretarányokemelkedő vagy csökkenő nagyságrendű sorozata, ahol a méretarányszámok egymással legtöbbször kerek számmal kifejezhető arányban vannak”.