Közép-Európa politikai szempontból is ütközőterület, ahol a Nyugati, Keleti és Déli hatalmi szférák találkoztak.
A Kárpát-medence ábrázolását az ókori térképészet emlékei között először a II. században élt alexandriai Ptolemaiosz nyolckötetes földrajzi munkájának térképein találjuk. A Római Birodalom részeként illetve határvidékeként több lapon is feltűnik a későbbi Magyarország területe. A IV. századból származó római úttérkép 1507-ben előkerült, csaknem hét méter hosszú és harmincegynéhány centiméter széles XII. századi másolatán - hála a kor Szentföldre irányuló keresztény zarándok-mozgalmainak - a Kárpát-medence területe a Duna és a Száva mentén elnyúló keskeny sáv, amely a Dunántúl és Erdély főbb útjainak és néhány településnek ad helyet. (Ezt a Római Birodalom úthálózatát bemutató útikalauzt az első tulajdonosa után Tabula Peutingeriana-nak nevezik.)

A honfoglalás utáni évszázadban, a X. század végén keletkezett angolszász zsoltár-világtérkép, a Cottonian, a Kárpát-medencét elfoglaló magyarokat mint a hunok leszármazottait (hunorum gens) jelöli.
A németországi ebstorfi kolostorban talált XIII. századi térképen azonban már azt olvashatjuk, hogy a hunok egykori földje Magyarország (Pannonia inferior quae nunc Ungaria).
A XIV. században készült portolánok közül kettőn is, Angelo Dalorto térképén és a mallorcai Abraham Cresques híres Katalán Atlaszában feltűnnek magyar települések. Székesfehérvárt például hatalmas zászlórajz díszíti a főváros jelképeként. Nicolaus Cusanus (Cusa bíboros) Közép-Európáról készült, a XV. század első felében rajzolt térképén Magyarország és Erdély neve mellett már 23 magyar helységnevet találunk, sőt név nélkül ugyan, de még 30 településjel szerepel hazánk területén. A XV. század végén Henricus Martellus Germanus Közép-Európát és a Balkán-félszigetet bemutató két térképén a hazánkat ábrázoló részeken 140 helységnév és 40 egyéb földrajzi név fordul elő. (Érdekes, hogy a Balaton a Balkán-térképén még palus, azaz mocsár, a Közép-Európa térképén már lacus, vagyis tó.)
Mátyás király reneszánsz udvarában számos híres tudós is megfordult, akiknek munkássága kapcsolatba hozható térképek készítésével. A királyi udvarban dolgozott az olasz Francesco Roselli , aki Budáról hazatérve Firenzében térképészként tevékenykedett. Roselli együttműködött a kozmográfus Henricus Martelussal, de az ő Közép-Európa térképe kisebb részletességű (49 településnév és 13 egyéb földrajzi név), mint Martellus hasonló szerkezetű munkája.

A reneszánsz korban az ember került a világegyetem központjába, ennek centruma viszont a szem lett. Új vizuális kultúra született, amelyben a festészet és a tudomány szoros kapcsolatban áll. (Ezért tartotta Leonardo da Vinci az emberi szemet az asztronómia, a geometria, egyáltalán az egzakt tudományok és a művészet megalkotójának.)
A művészet és a tudomány határterületén álló térkép az érdeklődés homlokterébe került és az újszerű világleírás kifejezője lett. A reneszánszban kibontakozó térképészetnek szinte egyetlen gyökere, amely megszakítás nélkül az ókorba nyúlik vissza: a gyakorlati geometria, amely a római földmérők ismereteit is tartalmazta. Ezeknek a középkorba való átmentésében Gerbert apát "Geometriá"-jának nagy szerepe volt. Gerbert apátot 999-ben II. Szilveszter néven pápává választották, ő küldte el István királynak a magyar korona felső részét. Az elméleti térképészet kialakulása szempontjából a gyakorlati geometriának az a fejlődési vonala volt jelentős, amely főleg a földmérést tárgyalta, mivel ebből vált ki a térképfelvétel módszertana. A magyar származású, Litvániában tevékenykedő Lossai Péter műve 1498-ból kizárólag fölmérési módszereket tárgyalt, de ezek térképezéshez való alkalmazását még nem fejtette ki. Lossai "Jegyzetei és ábrái" latinul íródtak Bolognában, ahol a szerző -Kopernikusszal együtt- tanulmányait folytatta. A térképfelvétel módszertana illetve az azzal összefüggő problémák leírása először olyan művekben jelent meg, amelyek a gyakorlati geometriával foglalkoztak. Ezen fejlődési vonalhoz tartozott az apai ágon a Békés megyei Ajtósról származó Albrecht Dürer, aki 1525-ben geometriai tankönyvet adott ki. A XVI. században több ilyen jellegű munka jelent meg. Köztük a Passauban élő ágoston rendi tanár Pühler Kristóf "Geometrica practica" c. könyve 1563-ban. Pühler Magyarországon született, a török elől menekült Nyugatra.
A XVI. század első felében a nagyobb méretarányú térképezés kezdett kétágra szakadni. Az egyik, a hagyományosabb ág, ahol a folyamatosság az ókortól megvolt, a földmérés keretében fejlődött. A földmérés igen precíz, de szerfölött munkaigényes módszereivel csak nagyon kis területet lehet felmérni. Mindinkább kialakult az igény topográfiai jellegű térképekre, amelyek kisebb méretarányban ugyan, de jóval nagyobb területeket öleltek fel.
Magyarország vonatkozásában ennek még külön oka is volt. Az 1526-os mohácsi csatavesztést követően az ország három részre szakadása, a keresztény Európát fenyegető török előrenyomulás élénk érdeklődést váltott ki Nyugat-Európában a magyarországi hadszíntér iránt. Az események felkeltette figyelemnek köszönhetjük az első magyar térkép kéziratának kiadását.
Az első magyar térkép Lázár 1514 körül készült munkája. A térkép készítőjéről, Lázárról nagyon keveset tudunk. A térképi feliratokból és a kortársak levelezéséből csak az derül ki, hogy Bakócz Tamás esztergomi érsek titkára volt, és a Dózsa-parasztháború idején dolgozott térképén. Korai halála feltehetően megakadályozta munkája befejezésében, ezért térképét Georgius Tanstetter (Collimitius) bécsi matematikus-csillagász professzor rendezte sajtó alá és adta ki Ingolstadtban Petrus Apianus (Bienewitz) nyomdájában 1528-ban.
A térkép egyetlen példánya a múlt században került elő, ma az Országos Széchenyi Könyvtár féltett kincse.
A kb. 1,2 milliós méretarányú, fametszet-térképnek rendkívül gazdag a hegy-vízrajza és a névanyaga; mintegy 1300 településnév és majdnem 400 egyéb földrajzi név található a térképen. A települések egymáshoz viszonyított irányának és távolságának helyessége bizonyítja, hogy a térkép váza csillagászati helymeghatározásokon, részletei pedig helyszíni bejárásokon alapulnak.
Lázár térképe a magyar térképészet ősforrása, hiszen mintegy két évszázadon keresztül sokszoros közvetítéssel minden hazánkról készült térkép belőle táplálkozik.

Lázár térképének megjelenésével csaknem egyidőben készítette el az erdélyi Szászföld részletes térképét a brassói, szász nemzetiségű Johannes Honter.
Honterus neveinek zöme német, de számos magyar helység neve magyarul olvasható.
Honterus 1532-ben Baselben nyomtatott Erdély térképe Lázár munkájához hasonlóan a török háborúk utáni időkig szolgált a későbbi térképek forrásául.
Lázár térképének méretarányánál közel kétszer nagyobb méretarányú, és így sokkal részletesebb Magyarország-térképet készített 1556-ban Wolfgang Lazius, a császári udvar orvosa és történésze, aki szoros kapcsolatot tartott Magyarország vezető egyházi és világi méltóságaival. A térképen 22 magyar egyházi és világi embert sorol fel, "akik munkájukkal a térkép elkészítéséhez hozzájárultak". Ez az első hazánkat ábrázoló térkép, amelynek jelmagyarázata van. A jeleket latin, német, magyar nyelven is magyarázza. A térképen a települések neve többnyelvű. A latin neveket dőlt, a magyarokat álló, a német neveket gót betűkkel írták. A legtöbb név magyar, de sok a kettős: magyar, német név is. Ezen térkép kicsinyített változata jelent meg Abraham Ortelius "Teatrum orbis terrarum" (A földgolyó látványa) c. híres atlaszában.
Egy évtizeddel később, Laziushoz hasonlóan udvari orvosként és történészként Bécsben dolgozó, nagyszombati születésű hazánkfia, Zsámboky János (Johannes Pannonicus Sambucus) készít újabb térképeket Magyarországról. 1566. évi Erdély-térképe Honterus, 1571. évi Magyarország-térképe Lázár munkájának magyaros névírású, kiegészített, javított változata.
Ortelius kortársa Gerardus Mercator levélben hívta fel barátja figyelmét: "...Lazius rajzán kívül van még a Magyar Királyságnak térképe, amelyet az idősebb Johanna könyvárusnál be lehet szerezni."
Az 1570. évi megjelenéstől kezdve Ortelius atlaszának összes kiadása tartalmazza Lazius Magyarország- és Zsámboky Erdély-térképét, az 1579. évi kiadástól kezdve pedig két Magyarország térkép, Lazius mellett Zsámbokyé is helyet kap az atlaszban.
A török megszállás miatt a XVI. század utolsó negyedében és a XVII. század első felében nem készült új térkép hazánkról.
Három évvel Buda visszafoglalása után megjelenik az első, kizárólag hazánk területét ábrázoló atlasz, a "Parvus Atlas Hungariae". Szerzője Hevenesi Gábor, aki a nagyszombati, grazi, majd a bécsi egyetem tanára. Itt jelenteti meg a 38 térképoldalt tartalmazó atlaszát. Az irányításával készült munka nem helyszíni felmérés eredménye, hanem a korábbi térképek alapján szerkesztett, a hazai táj ismeretében valamelyest helyesbített térképmű, pontosabban zsebatlasz. A kiadvány áttekintést nyújt hazánk földrajzáról, és végül névmutatót ad, amelyben 119 víznevet és 2065 helynevet sorol fel.
A XVII. század második felében, a töröktől felszabadított területeken megkezdődött külföldi, elsősorban német és olasz mérnökök munkájával az ország új felmérése. A hosszú ideig megszállt és elnéptelenedett területeken a közigazgatás megszervezéséhez, a betelepítések irányításához részletes, új felméréseken alapuló térképekre volt szükség. A felmérések már földrajzi helyzet-meghatározásokon, kocsikerék forgatásával mért távolsági adatokon és irányméréseken alapultak.
A hazánkban dolgozó felmérők közül Luigi Ferdinando Marsigli nevét kell megemlíteni, aki a Dunáról készült részletes, 18 szelvényből álló térképsorozata mellett megrajzolta az ország átnézeti vízrajzi térképét. Halley 1702-es deklinációs világtérképének magyar vonatkozású, Marsigli nevéhez kötődő érdekessége, hogy a szárazföldi területen áthaladó egyetlen vonal magyar területen, a Duna vonalával párhuzamosan látható. A méréseket az akkor éppen itt térképező Marsigli végezhette, aki eredményeiről tudósította a Royal Society-t.
Közvetlen munkatársa Johann Christoph Müller a Rákóczi-szabadságharc alatt, korábbi felmérései alapján állítja össze az ország - Lázár-deák óta az első, felmérésen alapuló - térképét. Az 1709-ben négy szelvényen megjelent térkép először ad helyes képet a 150 éves török uralom miatt elszigetelt, kevéssé ismert ország földrajzáról. A térképet a Magyar Kamara adta ki 2500 példányban, így hazánk első, a nagyközönség használatára készült hivatalos térképének tekinthetjük.

A XVIII. század első felének kiváló térképésze Mikoviny Sámuel a századfordulón Ábelfalván született. Tanulmányait Losoncon, majd az altdorfi és a jénai egyetemen végezte , majd később beutazta Európát. Bél Mátyás "Magyarország történeti-földrajza" c. megyei tagolású könyvéhez térképeket készített. Mikoviny - a kor szokása szerint - 1732-ben Bél Mátyáshoz intézett levelének (epistola) nevezett 24 oldalas latin nyelvű kis könyvében foglalta össze térképezési munkájának fő elveit: " ... arra törekedtünk, hogy a vidék eredeti arculatát nagyon gondosan megrajzolva adjuk vissza, azaz a hegyek természetes fekvését a jelesebb magaslatokkal, dombok, völgyek és mezők helyét, utak nyomvonalát, folyók, sőt patakok medrét, ... egymásba torkollását, a nagyobb és kisebb szigeteket, nem feledkezve meg a tavakról és mocsarakról sem ..." A híres francia Enciklopédia, mely a felvilágosodás szimbólumává vált, a neves térképészek között említi Mikoviny nevét.
Kialakult a topográfiai térképezés módszertana, kibontakozott a hadtudomány területe és a műveltség terjedésével fejlődött a szakkönyvkiadás.Az erődítéstani hadmérnöki munkák mellett megjelent a mérnökgeográfusok felderítést szolgáló, vázlatszerű, gyors térképezési módszertana. Ez a térképezési mód rendkívül nagy szerepre tett szert a XVIII. század folyamán, mivel a rendszeres topográfiai felmérés megközelítőleg sem tudta kielégíteni a hadsereg erősen megnövekedett térképigényét.
A felderítés során végzett vázlatszerű térképezésről Jeney Lajos Mihály "A portyázó, avagy a kis háború sikerrel való megvívásának mestersége korunk géniusza szerint" c. francia nyelvű könyvecskéjében értekezik, amely 1759-ben jelent meg Hágában. Kiadták 1760-ban angolul és 1765-ben németül is. A kis háborút a nagy háborúval szemben nem a főerőkkel vívták, hanem egyes kötelékekkel. Ennek szinonimája volt a portyázó háború. (A könyv sikerét bizonyítja, hogy Roger Stevenson 1775-ben Philadelphiában megjelent, és Georg Washingtonnak ajánlott munkájában a szerző Jeney felderítési módszerét ajánlja.) Jeney könyvének megírása idején a francia hadsereg mérnökgeográfusa volt. Később a topográfiai felméréssel is kapcsolatba került; 1772-ben az erdélyi munkák vezetésével bízták meg.
A topográfiai térképeket a Habsburg-birodalomban szigorú hadititokként kezelték, így az ország államigazgatási, kereskedelmi szervei nem jutottak hozzá a munkájukhoz szükséges térképekhez. Emiatt egyes vármegyék, városok egyre gyakrabban alkalmaztak hites földmérőket. A Pázmány Péter jezsuita püspök által 1635-ben alapított nagyszombati egyetemen több kiváló földmérő és térképész tanult. Az egyetem matriculájában négy hallgató nevét találjuk, akik később jelentős munkásságot végeztek - Sártory János 1747-ben, Dholuczky János 1767-ben, Magyar István 1774-ben, Spaits István 1777-ben szerepel az iratokban. Azonban a matricula hiányos, még húsznál több neves térképészünkről feltételezhető, hogy Nagyszombatban, majd az 1777-es átköltözést követően Budán tanultak. Bizonnyal a nagyszombati egyetemen, vagy már az átköltözést követően Budán tanultak olyan kiváló térképező mérnökeink, mint Bedekovich Lőrinc, a jászkun területek, Balla Antal Pest megye feltérképezője, vagy a külföldön boldogulást keresők közül Szentmártony Ignác és Szluka János, ők az Amazonas tájain a spanyol és portugál hódítások határvonalát mérték fel és Éder-Xavér Ferenc, aki húszéves munkával elkészítette Peru és Bolívia térképét. Alapvető jelentőségűnek bizonyult a földmérő- és térképész-szakember képzése terén az egyetem bölcsészeti karán 1782 és 1850 között működő mérnöki intézmény, az Institutum Geometricum.
Bár az egyetemen állandó volt a geometria tudományok tanítása, sőt az 1735-ben nyílt selmecbányai bányatisztképző iskolán, amelyet 1770-ben akadémiává minősítettek, vagy az 1763-1776-ig Szencen, majd 1776-tól 1780-ig a tatai kollégiumban működő Collegium Oeconomicumban szintén tanítottak földmérést, 1782-ben megérett az idő arra, hogy II. József reformjai kapcsán a földmérők képzését intézményesítsék. Az Institutum Geometricum 1782. november 15-én nyílt meg a Budai Várban lévő régi káptalani házban (a későbbi dézsmaházban), meglehetősen szűkös körülmények között. 1784-ben, amikor az egyetemet Pestre hozták át, az Institutum is átköltözött; a ferencesek zárdájának területére, a mai Egyetemi Könyvtár délkeleti sarka tájára.
A kéziratos térképek közzétételéhez hiányzott egy kiadóvállalat. Az első létesítésére Esterházy Miklós herceg anyagi hozzájárulásával Görög Demeter tett kísérletet 1789-ben. Kis üzemében Kerekes Sámuel közreműködésével készültek a Hadi Történetek; majd a Magyar Kurír újság mellékleteként 20 rézmetszésű, kézi színezésű kontinens-, ország- és 9 várostérkép jelent meg. A "nép kiművelése" érdekében az iskoláknak olcsóbban árusítják a térképeket, 31 krajcár helyett 20 krajcárért.
A hazai vármegyék térképeinek kiadását 1796-ban kezdik, és 1811-ben jelenik meg az utolsó, a térképeken feltüntetett 15 ezer nevet tartalmazó Repertóriummal (névmutatóval) együtt. A névgyűjtemény közli a nevek esetleges latin, magyar, német, szláv és román változatait is. A megyék térképeinek készítésében 35 földmérő mérnök működött közre. Görög ezenkívül udvari kapcsolatai révén - 1803-tól a trónörökös főnevelője - hozzájutott az I. katonai felmérés anyagaihoz és ezeket is felhasználhatta térképei helyesbítéséhez.

Néhány szó a katonai térképezés kezdeteiről.
Ausztria, Csehország és Magyarország első katonai felmérését közvetlenül a hétéves háború után Mária Terézia rendelte el. A felmérés Magyarországon 1764-ben kezdődött és huszonegy évi munkával készült el az ország 1:28.800 méretarányú I. katonai felmérése. Magyarország korabeli területét 1451 szelvény ábrázolta.

De térjünk vissza a polgárokhoz.
Görög munkásságával egyidőben az Oxfordban és Göttingában tanult Budai Ézsaiás debreceni professzor tett kísérletet az iskolai oktatás magyar nyelvű térképekkel való ellátására.
Háromévi munka után 1800-ban a debreceni togátus diákok metszésével megjelenik az első magyar iskolai atlasz , a 12 térképet tartalmazó "Oskolai Új Átlás az alsó classisok számára".
Görög megyei atlaszának megjelenését egy nagy térkép kiadása előzte meg. Magyarország szép kivitelű, 12 lapból álló térképe 1806-ban jelent meg. Szerzője Lipszky János a térkép készítéséhez felhasználta Görög még kiadatlan megyetérképeinek terveit. Lipszky a terveket helyszíni felmérésekkel és földrajzi helymeghatározások adataival helyesbítette. Összesen félezer pont földrajzi helyzetét állapította meg. Lipszky műve korszakalkotó a magyar térképészet történetében, mert az első polgári célú, minden részletében mért alapon rajzolt, teljes egészében magyarok által készített munka.
A korszak legtehetségesebb rézmetszője, Karacs Ferenc 1795-ben alapított pesti műhelyében maga is megpróbálkozott a térképszerkesztéssel. Oktatási céllal elkészíti Magyarország, Erdély és Európa iskolai atlaszát. 1834-ben készített Európa-atlaszának térképei felveszik a versenyt a kor legkiválóbb térképművének tartott német Stieler-atlasszal.
1843-ban és 1845-ben megjelennek az első magyar nyelvű oktatási célú világatlaszok is: Fényes Elek, Bucsánszky Alajos és Vállas Antal munkái.

Nézzük meg, mit csináltak ezidőtájt a katonák.
A II. katonai felmérés szintén 1:28.800 méretarányban, de az elsőnél lényegesen magasabb műszaki színvonalon folyt 1806-1869 között. A második felmérés során a térképészeti, a háromszögelési és térképsokszorosítási szervezetek, valamint a Napóleon által alapított milánói katonai térképező intézet összevonásával 1839-ben létrehozták a bécsi Katonai Földrajzi Intézetet. A második felmérést még nem fejezték be teljesen, amikor korszerűbb felmérési eszközök és eljárások alapján 1:25.000 méretarányú új felmérésbe kezdtek.
1869-1887 között folyt a III. katonai felmérés. A felmérési lapokat 1:75.000 méretarányúra kisebbítve ki is nyomtatták. (Ez új dolog, mert a korábbi felmérések csak kéziratos anyagok voltak a felső hadvezetés részére.) A térképsorozatot elkészülte után tizenkét, illetve tizennyolc év alatt kétszer felújították, és javítva is megjelentették titkos térképként, csak a hadsereg részére.
De térjünk vissza néhány mondat erejéig az oktatáshoz. Egy bécsi, 1850 . október 15-i miniszteri rendelet az Institutumot megszüntette és azt az 1846. november 1-én megnyílt József Ipartanodába - a Műegyetem elődjébe - beválasztotta. Az Institutum fennállása alatt 1275 mérnöki diplomát adott ki. Az itt végzett szakemberek irányításával alakult ki az 1867-es Kiegyezés korának rendezett, iparosodó, többé-kevésbé modern Magyarországa.
Az Institutum Geometricumnak a kor szakemberképzésében betöltött helyét és rangját jelöli, hogy a híres párizsi Ecole Politechniquet, melyet a francia Konvent határozata alapított, csak az 1790-es évek derekán szervezték. Tehát az a 49 oklevél, amelyeket az Institutum Geometricum a párizsi politechnikum előtt kiadott, a világ első polgári mérnöki oklevelei. A 68 évig működő intézet legjelesebb térképező tanítványai: Vedres István, Szeged környékének térképezője és vízszabályozója, aki már 1805-ben kidolgozta egy Duna-Tisza csatorna tervét, Huszár Mátyás, aki a kőrösök vidékén végzett hasonló munkát, majd 1822-től a Duna térképezését vezette, Beszédes József, Vásárhelyi Pál mellett legnagyobb vízmérnökünk, a Kapos és a Sárvíz szabályozója Vásárhelyi Pál, 1829-től a Duna-mappáció igazgatója, Széchenyi megbízásából 1832-től az Al-Duna szabályozások vezetője, majd a Tisza szabályozója.
Ugyancsak szép, közel 200 éves hagyományokra tekint vissza a katonai képzés keretében folytatott térképészeti oktatás is, amelynek tantervi bizonyítékait az 1812-es évtől a váci Ludoviceum, majd 1836-tól a pesti Magyar Hadi Főtanoda dokumentumai őrzik. (A váci intézetben 21 fő - 1 pap, 10 katona állományú és 10 polgári tanár - látta el a képzést.) Az intézetet a nádor felügyelte, aki az alapításkor a pesti egyetemen használt tankönyvek közül ötöt kívánt az oktatásban felhasználni. A Vácról 1836-ban Pestre átköltöző intézmény szabályzatának megújítását Petzelt József egyetemi tanár végezte el és azt az 1848. évi magyar országgyűlés elfogadta. Az éves költségvetés 101 ezer forintjából 10 ezer forintot fordítottak könyvekre, műszerekre, térképekre; a növendékek és tanárok élelmezése 10 ezer forintra rúgott, fegyverekre pedig 1200 forint jutott. Egy tanárt (hetente 6 óra előadás, 6 óra gyakorlat évi 1600 forint fizetés, "illő lakás az intézet épületében, 5/8 öl kemény tűzifa, 36 font erdélyi gyertya, valamint inas szolgálata illette meg". De a szabályzat rendelkezései szerint: " európai hírű tanárokra nézve, kik munkásságuk által az intézetnek dicsőséget és világtiszteletet szerezhetnek, nem áll a díj ezen határa. S különösen szerzett érdemek pótdíjjal jutalmaztathatnak".
A térképészet eredményeit az oktatás közvetítette, de a térképészet tudományát a XVIII. század közepétől a XIX. század derekáig elsősorban azok vitték előre, akik szoros kapcsolatban voltak a térképészet katonai kereteken belül fejlődő területeivel.

A század utolsó harmadában jelentős tevékenységet fejt ki a civil térképészet is.
A Kiegyezést előkészítő munkálatok során Tóth Ágoston felmérő mérnök, a szabadságharc ezredese javasolta az akkor szerveződő Földtani, ill. Éghajlati Intézet mintájára egy Térképészeti Intézet felállítását. Javaslata - a magyar térképészet nagy kárára - nem valósult meg. Tóth Ágoston nevéhez fűződik az első, nemzetközileg is kimagasló értékű magyar térképészeti kézikönyv, "A helyszínrajz és a földképkészítés történelme, elmélete és jelen állása" megírása. Tóth "helyszínrajz" alatt topográfiai kartográfiát, a "földképkészítés" alatt pedig kisebb méretarányú térképek elkészítését értette, amelyet röviden földrajzi kartográfiának nevezünk. Bevonta a tematikus térképeket is, voltaképpen csak a vetülettan hiányzott. Integrációs szemléletének kialakulásában sokféle irányú tevékenysége mellett hazafiúi érzülete is szerepet játszott; progresszív patriotizmusában, mint ezt írásai is bizonyítják, a hazafiság és a nemzetközi haladás egymással szorosan összefüggő egységet alkotott. Tudományszemléletében nyoma sem volt a természettudomány és a társadalomtudomány ellentétének, ami hozzájárult ahhoz, hogy a szaktérképeket tematikailag igen átfogó formában tárgyalta.
Az 1867-es Kiegyezés után a Közoktatásügyi Minisztériumban államtitkári tisztet betöltő Gönczy Pál szorgalmazza a német térképek magyar térképekkel való felváltását az iskolákban.
Nagy szükség volt oktatási célú megyei térképsorozatra, mert az akkori népiskolai oktatás a szűkebb környezet, a megye megismerésére épült. Gönczy Kogutowicz Manó nyugalomba vonult katonatisztet bízta meg a térképsorozat elkészítésével.
Gönczy és Kogutowicz 1890-ben megjelent szép kivitelű megyei térképsorozata hozzájárult ahhoz, hogy Csáky Albin közoktatásügyi miniszter felkarolta az önálló magyar térképészeti vállalatot, a Magyar Földrajzi Intézetet (hivatalosan csak 1901-től volt ez a neve Kogutowicz vállalkozásának.)
A Magyar Földrajzi Intézet elsősorban az oktatás térképigényét kívánta kielégíteni, de a közigazgatás és a nagyközönség részére is készített kézitérképeket.
Kogutowicz az Intézet 1890-es alapításától haláláig tartó közel két évtized alatt mintegy másfél száz térképet és atlaszt jelentetett meg. Munkájának színvonalára jellemző, hogy az 1900. évi párizsi világkiállításon több térképe aranyérmet nyert. A XIX. század utolsó negyedében több földrajzi-statisztikai atlasz jelent meg. Többek között Magyarország ezeréves fennállásának ünnepére a Statisztikai Hivatal az 1880. és 1890. évi népszámlálások népességi és foglalkoztatottsági adatait feldolgozó, 21 lapból álló térképsorozatot jelentetett meg, amelyet az összes iskolának is megküldtek.

A budapesti tudományegyetem 1870-ben alapított földrajzi tanszékén is jelentős térképészeti eredmények születtek. Az egyetemes és összehasonlító földrajzi tanszék első professzorának Hunfalvy Jánosnak oktatási célokra szerkesztett földgömbje napjaink gyűjteményeinek becses darabja. A későbbi jeles tanárok közül Lóczy Lajost és Cholnoky Jenőt kell kiemelni. Lóczy elkészítette a Magyar Szent Korona Országainak földtani térképét, amely a párizsi világkiállításon, Kogutowicz munkái mellett, aranyérmet nyert.
A Monarchia hadvezetése 1896-ban Észak-Olaszországban megkezdte a IV. katonai felmérés munkálatait, de azt az első világháború félbeszakította. A IV. katonai felmérés során, 1906-1914 között csak a Magas-Tátrát mérték fel hazánkban.
Az 1918-as őszirózsás forradalom után Magyarország teljesen önálló, független állammá vált. Az egykor Bécsben székelő közös térképészeti intézmény helyett egy új, magyar szerv felállítása vált szükségessé. A Magyar Földrajzi Társaság 1919. január 29-én emlékirattal fordult a kormányhoz egy polgári irányítású magyar állami térképíró intézet felállításáért. Ez az elképzelés a cseh, a román, a szerb csapatok előrenyomulása mellett megalapozatlan volt. A honvédő harchoz térképek kellettek, ezért 1919. február 4-én a hadügyminiszter rendeletileg létrehozta a Magyar Katonai Térképező Csoportot. Központilag a Monarchiából megmaradt térképlapok felhasználásával fényképészeti eljárással állították elő a térképeket. A repülőszázadok parancsot kaptak felderítési és térkép-helyesbítési célokból légifényképek készítésére. A nyitott, 2 km magasan szálló repülőgépekből kihajolva, a kamerát kézben tartva készültek a felvételek. Ez volt hazánkban az első kísérlet a légifényképek térképészeti célú hasznosítására.
A trianoni békeszerződés lehetővé tette az antanthatalmak számára a magyar katonai intézmények ellenőrzését. Ezért a rendelkezés kijátszására a Pénzügyminisztérium látszólagos irányítása alatt szervezték meg az Állami Térképészeti Intézetet. Állományát a bécsi katonai Térképészeti Intézetből hazatért katonatisztek és az Állami Nyomda térképészeti osztályának dolgozói alkották. Az Intézet elsődleges célja az ország katonai térképpel való ellátása volt, de a polgári célra készült térképek kiadásának is a központjává vált.
A II. világháború kitöréséig terjedő két évtized alatt 13 atlaszt, közel 40 falitérképet és egy világatlaszt is kiadtak. Ez az 1937-ben megjelent ÁTI-Kisatlasz szinte páratlan módon gazdag névrajzzal jelent meg, a 30 ezer nevet tartalmazó névmutató a nevek kiejtését is közli.
Az Intézet 1927-ben megkezdte az ország 1:25.000 méretarányú új felmérését. Az új felmérés alapján kiadott 1:75.000-es (a II. világháború előtt az 1:50.000 méretaránnyal kezdték felváltani) és 1:200.000 méretarányú nyílt minősítésű térképek műszaki pontosságukat és rajzi-nyomdai kivitelüket is tekintve, a kor legkiválóbb termékei közé tartoztak.

Az 1945 után szovjet mintára újjászervezett Honvéd Térképészeti Intézet - ma a Magyar Honvédség Térképészeti Hivatala - mellett 1952-ben létrehozták a polgári célú földmérési és térképészeti munkákat irányító Állami Földmérési és Térképészeti Hivatalt. 1954-ben megalakultak az azóta is működő budapesti és pécsi földmérő vállalatok és a térképkiadás országos központja a Kartográfiai Vállalat (ma Cartographia Kft.). Ez az állami hivatal - többszöri átszervezés és névváltozás után - 1990-ig irányította az országban folyó földmérési (kataszteri és topográfiai térképezési) és térképkészítési munkákat. Azóta a Földművelésügyi Minisztérium Földügyi és Térképészeti Főosztálya látja el az állami térképészet szervezési feladatait.
A honvédség 1950-ben kezdte meg és két év alatt el is készítette az 1:25.000-es térképek helyesbítését és "illesztését" (új vetület, szelvényezés, jelkulcs) a "szocialista rendszerhez".
A térképsorozat műszaki értéke azonban nem volt megnyugtató, ezért 1953-1959 között új országos felmérés készült. Az új felméréssel párhuzamosan folyt a levezetett (1:50.000-es, 1:100.000-es majd 1:200.000-es) térképsorozatok készítése is. Ezek a térképek a Varsói Szerződés előírásainak megfelelően készültek és a kor szellemében titkos kezeléssel, gyakorlatilag hozzáférhetetlenül őrizte a katonaság.
Az ötvenes évek elején a polgári hivatal is megkezdte egy topográfiai térképsorozat készítését. Kezdetben 1:5.000-es, majd 1957-től 1:10.000-es méretarányban. A sorozat több mint húsz évi munkával 1979-re készült el. (Időközben 1:25.000-es és 1:100.000-es méretarányban is adtak ki levezetett topográfiai térképeket.) Ezek kevésbé szigorúan, hivatali használatra készültek és kerültek a térképhasználó intézmények titkos térképtáraiba.

A kataszteri felmérések (és nyilvántartások) zűrzavara és ez a párhuzamos polgári-katonai térképkészítési vetélkedés sokáig nem volt tartható. A kataszteri felmérés a második világháború előtt befejeződött, de a térképanyag vetülete, szelvényezése, méretaránya és pontossága különböző volt. A térképek 2/3-a sztereografikus vetületű, 1/4-e ferdetengelyű szögtartó hengervetület, a többi pedig vetület nélküli rendszerű volt. A felméréssel együtt folyt a térképek nyilvántartása is. Az egységesítés érdekében folyó felmérési és felújítási munkák a második világháború alatt megszakadtak. Csak 1957-ben indultak újra a kataszteri térképezési munkák.
A kataszteri és a polgári topográfiai térképek egységes országos térképrendszerbe (EOTR) foglalására 1969-ben hozott a kormány döntést. A térképrendszer szelvényezésénél olyan rendszert dolgoztak ki, amelynél az 1:100.000-es méretarányú térképekből kiindulva, a méretarányszám fokozatos felezésével egészen az 1:1.000-es kataszteri térképig jutunk el.

Raisz Ervin 1923-ban települt át az USA-ba. A Harvard Egyetem munkatársaként 1938-ban megírta az első, tartalmilag átfogó amerikai tankönyvet, a "General Cartography"-t. Raisz a domborzatábrázolás továbbfejlesztéséhez is hozzájárult; a Föld felszínét 40 geomorfológiai típusra osztotta fel, amelyet képszerűen, madártávlati hatást utánzó formában ábrázolt. Módszerét fiziografikus domborzatrajznak nevezte el.

Radó Sándor nevéhez nemcsak a Szovjetunió elnevezés kötődik, hanem a század 30-as éveiből a világ első légiközlekedési atlasza is, és a 40-es években úttörő szerepet játszott a napjainkban annyira népszerű sajtótérképek kialakításában.
Radó 1964-ben a Londonban rendezett XX. Nemzetközi Földrajzi Kongresszuson a küldöttek elé tárta egy 1:2,5 milliós világtérképmű terveit, sőt bemutatta a mű már elkészült első szelvényét, a London elnevezésű lapot. A látványos jelentkezés előzménye, hogy Radó indítványára 1956-ban hét szocialista ország - 1960-ig Kína volt a nyolcadik - tudományos együttműködés keretében megkezdte a térképmű kidolgozását.

Izsák Imre soproni tanulmányok után 1956-ban hagyta el az országot és kezdte meg üstökösként felívelő tudományos karrierjét az USA-ban. Izsák felismerve, hogy az 1960-as évek elejétől a Föld körül keringő geodéziai és geofizikai műholdak megteremtették a földalak pontosabb meghatározási lehetőségét, 26.500 műholdmérés elemzése alapján meghatározta a geoidformát és paradigma váltással lehetővé tette a pontosabb földalak meghatározást.
A többszáz évet átfogó szemlézést Vedres István 1805-ben Szeged "Mappációjához" írt gondolatával zárjuk; az ő szavait kívánjuk útmutatónak továbbadni a jelen és a jövő szakembereinek: