Már az első tapasztalatok azt mutatták, hogy a térképszerkesztés, -tervezés tárgyat
különböző szakokon és igen eltérő időszakokban végzett szakemberek választják.
Többen közülük friss diplomás kartográfusok, akik igen jelentős óraszámban hallgatták
e tárgyat, és megismerkedhettek a számítógépes térképszerkesztés, -tervezés elméletével
és gyakorlatával is. Mások szintén tanszékünk hallgatói (is) voltak egykor, de
az új technológiával akkor még, s azóta sem volt módjuk kapcsolatba kerülni. Ismét
mások ugyancsak nálunk végeztek, de jelenleg más rokon szakterületen tevékenykednek,
és valójában a megszerzett szerteágazó elméleti, de kisebb gyakorlati ismereteiket
nem volt lehetőségük munkahelyükön tovább bővíteni. S vannak olyanok is, akik
igen korlátozott elméleti és gyakorlati kartográfiai ismeretanyaggal bírnak, mivel
nem szakunkon végeztek, jelen munkahelyükön azonban szükségét érzik mélyebb tudás
elsajátításának e témakörben is Ők általában a földtudományok vagy a környezetvédelem
valamely területén működnek.
Reménytelennek tűnt olyan tananyag, illetve előadássorozat összeállítása, amely
e heterogén kör tagjait egyaránt kielégítheti. Természetes az is, hogy nem várható
el ugyanazon teljesítményszint elérése a különböző alapképzettségű érdeklődőktől.
Ez az oka annak, hogy személyre szabott, egymástól eltérő tananyagcsomagokat
állítunk össze, amelyeket nem előadásjelleggel, hanem konzultációk tartásával
lehet elsajátítani és megvitatni.
Vissza a Doktori Iskolához! Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!