Budapest
ostromának (1944-45)
Témavezetők: Faragó Imre, Ungváry Krisztián
Készítette: Mihályi Balázs
Tartalomjegyzék
1. Történelmi háttér:
2. Háttértematika bemutatása:
3. Céltematika bemutatása:
Mindig is szerettem történelemmel, különösen hadtörténelemmel foglalkozni. Részben ez volt az irányadó, hogy történelmi tárgyú diplomatémát válasszak. Viszont a téma választása nehézséget okozott, mivel az egyetemes- és magyar történelem számos korszaka iránt érdeklődtem. Ezek közül felmerült bennem az első világháború tengeri harcainak bemutatása, illetve szintén az első világháborúban Német-Kelet afrika (ma Tanzánia) védelméért folytatott harcok ábrázolása.
Végül mindkét témát elvetettem és egy olyan téma mellett döntöttem, amely lényegesen jobban kötődik a magyar történelemhez és nem utolsó sorban, közérdeklődésre tarthat számot. Ezért választottam Budapest második világháborús ostromának feldolgozását. Az ötlet véletlenszerűen jött, miután pusztán érdeklődéstől vezérelve elolvastam Ungváry Krisztián könyvét, amely ezzel a témával foglalkozik.
Nagyon megnyerte tetszésemet és felkeltette érdeklődésemet ez a téma, de a mű mellékelt térképei közel sem elégítették ki a kíváncsiságomat. (A könyvben a korabeli katonai térképek barna színre átkonvertált változatai szerepelnek, amelyre a szerkesztő berajzolta a frontvonalakat.)
A monográfia elolvasás után elkezdtem érdeklődni, milyen munkák és főképp milyen térképek születtek ez idáig e témakörben és nagy meglepetésemre kiderült hogy az eddigi térképek viszonylag nagy vonalakban ragadták meg a kérdést. Igazán pontos és részletes ábrázolás még nem készült, így született meg bennem az elhatározás hogy ez lesz a diplomatémám.
Az általam eddig olvasott hadtörténeti munkák jelentős részének legnagyobb hiányossága az volt a véleményem szerint, hogy bár sokszor igen pontosan, behatóan leírják az adott hadműveletet, csatát, de ennek grafikus bemutatása vagy elmarad vagy ha van is, nincs egyensúlyban a szöveges részben leírt részletességgel. Eme hiányosság pedig sokszor a téma megértését nehezíti, mivel a befogadónak nehéz elképzelni a vonatkozási területet, ezért segítené a felfogást a szöveggel összhangban lévő grafikus megjelenítés. Éppen ez okból tartom szükségesnek Budapest ostromának részletes bemutatását. Szöveges formában már számtalan könyv és publikáció megjelent, viszont nem kísérte őket velük arányban álló grafikusábrázolás (vázlatok vagy térképek), csupán néhány áttekintő térképvázlat készült.
Az elhatározás azonban kevés a térkép megszületéséhez, ezért próbáltam megtalálni azokat a forrásokat, amiket fel szerettem volna használni. Ekkor szembesültem azzal a problémával, hogy a témában megjelent számos könyv ellenére a rendelkezésre álló források meglehetősen hiányosak, és kezdetben úgy tűnt, hogy számos elképzelésemet egyszerűen az adatok hézagossága miatt nem tudom majd megvalósítani.
A későbbiekben felvettem a kapcsolatot az e tárgykört ismerő és kutató történészekkel, akik jelentős segítséget nyújtottak a térképhez és számos olyan adatot bocsátottak rendelkezésemre, melyek segítségével sikerült az eredetileg tervezett célomat elérni. Az általuk adott információkat egészítettem ki saját kutatásom eredményeivel, melyet többségében levéltárakban és térképtárakban folytattam.
Azoktól történészektől, akikkel kapcsolatba léptem, részben az ostromot túlélőkkel folytatott beszélgetések alapján nyert adatokat kaptam, amelyhez ma már semmilyen más forrásból nem lehetne hozzáférni. Az általam végzett kutatás viszont levéltári forrásokra, térképekre, vázlatokra és légi fotókra támaszkodik. (Természetesen a saját kutatásaim eredményeit megbeszéltem a munkámhoz segítséget nyújtó történészekkel, akik a számukra rendelkezésre álló ismeretek alapján igazolták az eredményeimet.)
Mindezen ismeretek beszerzése után láttam csak hozzá a térkép elkészítéséhez, amely minden korábbinál nagyobb részletességgel mutatja be Budapest ostromát a második világháborúban.
Az elkészült térkép részletgazdagsága minden korábbi ábrázolást messze meghalad. Ha csupán a térképjelek számát vesszük figyelembe akkor a térképen harmincnál is több tematikus témákat bemutató piktogrammal találkozunk (kilőtt tankok, nyilas házak, kivégzési helyszínek, alakulatok jelei stb.). A részletességéből kifolyólag a későbbiekben a téma iránt érdeklődők és kutatók számára remélhetőleg forrástérképül szolgálhat az elkészült alkotás.
Budapesttel kapcsolatban a német és magyar vezetők véleménye erősen megoszlott. Elsősorban Hitler ragaszkodott a város mindenáron való tartásához, ezzel szemben a német tábornokok inkább csak a Pest előterében húzódó védelmi állások (Attila-vonalak) tartását tartották célszerűnek.
Az oroszok részéről Sztálin erőltette a magyar főváros mielőbbi elfoglalását és bár a 2. Ukrán Front csapatai az Alföldön állomásoztak és a szükséges erősítések sem érkeztek még meg hozzájuk, Malinovszkij engedve Sztálin nyomásának megindította a támadást 1944. október 29-én. November 3-ig kívánták elérni és elfoglalni a fővárost. A kezdeti sikerek után (Kecskemét eleste) ugyan november elején elérték Pest déli peremét (Üllő, Vecsés, Gyál, Pestszentimre), de támadásuk kifulladt és a súlyos veszteségek miatt meg is állatak november 5-én.
A német-magyar csapatok ezzel párhuzamosan hozzáláttak a főváros megerődítéséhez (lásd részletesebben a Védelmi vonalak című fejezetben) és erősítéseket küldtek a frontra.
Az oroszok első támadásának kudarca után a Jugoszláviában harcoló 3. Ukrán Front parancsot kapott, hogy forduljanak északra és a Dunántúlon át nyomuljanak Budapest felé bekerítve az ott védekező csapatokat. Malinovszkij viszont nem kívánta megosztani Budapest elfoglalásának dicsőségét Tolbuhinnal (a 3. Ukrán Front parancsnokával), ezért elhatározta, hogy saját csapataival átkel a Dunán, majd bekeríti a fővárost. A Csepel-szigetre történt sikeres partraszállás után a Duna főágában Ercsinél próbáltak átkelni december 4-én. A támadás teljes kudarcba fulladt, egyes csapatok 100%-os veszteséget szenvedtek. A helyzetet végül az oldotta meg, hogy Tolbuhin marsall és 3. Ukrán Frontjának csapatai időközben december 8-án elérték Ercsi térségét és a németek e túlerő elől kénytelenek voltak visszavonulni. Ugyanakkor Malinovszkij Budapestet észak felől is megpróbálta átkarolni, ezért Hatvan térségében is támadást indított az ercsi harccal azonos időben. Ez lényegesen sikeresebb volt, mivel a németek kénytelenek voltak az itt harcoló alakulatok egy részét a Dunántúlra rendelni a 3. Ukrán Front ellen. A támadás során az oroszok Vácnál elérték a Dunát, így a főváros körüli gyűrű egyre teljesebbé vált.
A főváros bekerítésére irányuló hadműveletek utolsó szakasza december 12-én vette kezdetét, mikor a 3. Ukrán Front parancsba kapta, hogy észak felé előrenyomulva tegye teljessé a főváros körülzárását. December 22-én elérték Bicskét és két nappal később sikerült teljessé tenni a gyűrűt.
A főváros védelmével kapcsolatban a magyar vezetés (Szálasi is) ellenezte ezt, mivel előre látták annak értelmetlen pusztulását, csupán a Pest előterében húzódó Attila-vonalak védelmét tartották szükségesnek.
Ezzel szemben Hitler ragaszkodott a város utolsó házig való védelméhez, amihez tartották magukat a német tábornokok, bár ők nem látták ezt igazán reálisnak és kérték is Pest kiürítését, hogy csak a Budai oldalon kelljen védekezniük. Javaslatukat Hitler elutasította.
Budapest tartásának ugyanis volt egyrészt egy pszichológiai fontossága, másrészt, ami talán még ennél is fontosabbnak számított, hogy amíg az oroszok Budapest alatt rostokolnak, addig Dél-Németország és Bécs német kézen maradt.
Edmund Veesenmayer, német nagykövet nyilatkozta, hogy: „ nem törődünk vele, ha Budapest tízszer is elpusztul, ha ezzel Bécset védeni tudjuk.”
Budapest mindenáron való tartása, ezért volt fontos. Hitler a város bekerítése után Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführernek a várost védő alakulatok parancsnokának megígérte, hogy felmentik őket. A háború utolsó német offenzíváit hajtották végre Magyarországon Budapest felmentésére. Fedőnevük Konrád I, II. és III. volt. Egyik kísérlet sem járt sikerrel, bár sikerült többször is megközelíteniük a várost, felmenteni mégsem tudták.
Malinovszkij csapatai december 24-én már felzárkóztak az Attila I. vonalra és a következő napon indított támadásnál sikerült betörniük az Attila II. vonalba is a Soroksár és Maglód közti szakasz kivételével.
Az orosz hadvezetés azt próbálta elérni, hogy a védőket több csoportra szétszakítsák és az így elszigetelődött kisebb csapatrészeket egyenként semmisítsék meg. A korábban vívott katlancsatáknál (például Sztálingrádnál) szerzet tapasztalatokat alapul véve dolgozták ki ezt a tervet.
A támadásra a legmegfelelőbb terepnek a Fót és Csömör, illetve a Cinkota és Pestszentlőrinc között lévő sík, beépítetlen mezőgazdasági területek adódtak. Nagy erőkkel végrehajtott páncélostámadásra a terep nagyon alkalmasnak bizonyult, mivel a védőknek kevés lehetőséget kínált védekezésre a sík beépítetlen terület.
Az oroszok e két irányból szándékozták mérni a fő csapást a főváros ellen. A cél a pesti hídfő kettévágása lett volna. Az orosz ( és román) csapatok kelet-nyugati irányba akartak előretörni egészen a Dunáig, majd az elszigetelt északi és déli védőket megsemmisíteni.
December 26-án indultak el a Budapesten bekerített német és magyar csapatok elleni hadműveletek. Megindult az orosz támadás Fót és Pécel közti szakaszon, ahol mélyen betörtek. A további harcok során Csömörnél a védekező 8/III. zászlóaljat december 28-án bekerítették és felmorzsolták. Még aznap este a Vannay-riadózászlóalj ellentámadást indított Csömör térségében, ám a kezdeti sikerek után súlyos veszteségek miatt kénytelenek voltak visszavonulni, a területet végleg feladva ezzel.
A németek közben még december 25-én a 8. SS lovashadosztályt kivonták Pestről, hogy a Budai oldalon tartsa az állásokat az I. és II .Egyetemi rohamzászlóaljakkal és még néhány töredékcsapattal egyetemben, így Pesten a Feldherrnhalle páncélgránátos, a 10. és 12. magyar gyalog, az 1. magyar páncélos a 13. német páncélos, a 22. SS lovashadosztályok és a Billintzer–csoport rohamtüzérei maradtak. (Budapest ostromában részt vevő német, magyar, orosz és román alakulatok részletes listáját lásd az 3. számú mellékletben.)
December 30-ra a front Rákospalota—Rákosszentmihály—Mátyásföld—Új Köztemető—Pestszentlőrinc—Pestszentimre—Soroksár keleti szegélyén húzódott. Rákosszentmihály már orosz kézen volt és az orosz csapatok elérték, sőt sok helyen át is törtek a város peremén húzódó Attila III. védelmi vonalon Rákospalota és Rákosszentmihály között. Továbbá megindul az orosz és román támadás Cinkota és Rákosliget közötti szakaszon is.
A következő napok harcaiban elesett Árpádföld és Mátyásföld jelentős része a repülőtérrel egyetemben, továbbá a németek kénytelenek voltak kiüríteni Pestszentlőrincet. A német és magyar csapatok a Mátyásföldi-repülőtér visszaszerzésére indítottak egy ellentámadást, ami bár sikeres volt, de csak egy napra tudták visszafoglalni, majd végleg az oroszok kezére került.
Január 1-én indított orosz támadás kiverte a németeket a megerősített Új Köztemetőből, továbbá elesett Mátyásföld egésze is. Egyes támadó csapatok elérték a Rákos-patak vonalát is.
A budai hídfőben mindezidáig csupán kisebb hadműveletek folytak. Az oroszok egy szorosabb gyűrűbe zárták az ott lévő csapatokat, de komolyabb támadást december 28. után nem indítottak. A magyar és német csapatok december 29-én Kelenföldön egy nagyobb ellenlökést hajtottak végre, ami időlegesen kiszorított az oroszokat, de a térnyerés csupán időleges volt, másnapra a front a régi vonalán stabilizálódott.
Jan. 5-re a Pesti front kezdett egyre válságosabb helyzetbe jutni. A Csömör és Fót között indított támadás elérte Zuglót, közben Újpest és Rákospalota, illetve Zuglótól délre a Lóversenytér, Kőbánya, Kispest, Pestszenterzsébet és Soroksár még német és magyar kézen volt. Az oroszok (és románok) további előretörése esetén egyes területeken a csapatokat a bekerítés veszélye fenyegette. Ezért január 6-ra Soroksárt a németek kiürítették. Közben Kőbánya nagy része az oroszok kezére került és már a Rákosrendező pályaudvart fenyegették.
Január 8-ra elesett Kispest és betörtek a Népligetbe. A németek számára világossá vált, hogy Malinovszkij megpróbálja kettévágni a Pesti hídfőt kelet-nyugat irányban. Ennek megakadályozására több sikertelen ellentámadást is indítottak, de nem bírták útját állni az előretörő szovjet csapatoknak. A Lóversenytér is orosz (román) kézre került, mely szükség repülőtérként üzemelt. Ennek visszaszerzésére indítottak egy ellentámadást, de az akció nem járt sikerrel.
Január 9-én a németek, megelőzve hogy bekerítsék északon a csapataikat, kiürítették Újpestet és Rákospalotát. Január 10-re a front elérte Rákos-patakot, a Hungária körutat, a Kerepesi temető keleti szegélyét, a Könyves Kálmán körutat. Még az előző nap a németek kiürítették a Csepel-szigetet, mivel az itt védekező csapatokat is a bekerítés veszélye fenyegette.
A Rákosrendező pályaudvar teljes egésze az oroszok kezén volt már és a Népliget is végleg elesett a súlyos harcokban. (A németek itt időlegesen visszaszerezték a park egy részét egy ellentámadással, de 10-re végleg elvesztették, kiverték őket.)
A Hungária körút felől az oroszok a románokkal egyetemben behatoltak a Városligetbe, ahol heves harcok során a németek több ellenlökést is intéztek. Mindezek ellenére január 13-ra fel kellett adniuk a Városligetet és a környező területeket. A harc másik súlypontja a Kerepesi temetőnél volt, amit a németek megerősítettek és a támadó csapatok csak igen súlyos veszteségek árán tudták elfoglalni. A németek itt is ellentámadással kísérelték meg visszaszerezni a temetőt és bár annak felét sikerült is visszafoglalni, január 13-ra végleg kiszorították őket.
A továbbiakban a német és magyar alakulatok maradványai a nagykörútig szorultak vissza (január 15.), miközben a németek már megkezdték a csapatok evakuálását Budára. A magyar csapatok jelentős része már nem volt hajlandó folytatni a további értelmetlen küzdelmet és a pesti pincékben várták az oroszokat. A csapatok Budára történő átszállítása meglehetősen kaotikusan zajlott és súlyos veszteségekkel járt, mivel a hidakon átkelő csapatokat az orosz repülők zavartalanul támadhatták.
Január 18-ra befejeződött Pest ostroma, a Belváros is az oroszok kezére került. Malinovszkij a román csapatokat a pesti támadó hadműveletek utolsó szakaszában kivonta a frontról, hogy a sikerben ne osztozzon a románokkal, akik bár tiltakoztak a parancs ellen, de el kellett hagyniuk a frontot.
A németek pedig Pest ostromának záróakkordjaként a megmaradt hidakat is felrobbantották. (Január 15.: Horthy Miklós híd, január 16.: Ferenc József híd, január 18.: Erzsébet és Lánchíd)
Buda ostromát a Margit-szigeti harcok vezették be. Január 19-én az oroszok átkeltek a 70 cm vastagon befagyott Dunán és a sziget északi részén hídfőt alakítottak ki, majd január 21 és 22-én a sziget keleti oldalán is partra szálltak. Az itt védekező német és magyar alakulatok igen súlyos veszteségeket szenvedtek és január 29-re kénytelenek voltak kiüríteni a szigetet.
A front, Pest eleste után a Flórián tér—Mátyás-hegy—Városmajor—Orbán-hegy—Farkasréti temető—Sas-hegy—lágymányosi vasúti töltésen húzódott. Január 21-én a magyarok egy gyors ellentámadással visszafoglalták a Városmajor teljes egészét.
Január 25-26-án a már megindult orosz támadás súlypontja a Szent János kórház és a Kis-Sváb-hegy körül volt. Január 27-re mindkettő elesett, a Városmajorral egyetemben; még aznap megindul az oroszok támadása ezektől a területektől északra a Szemlő-hegy és a Marcibányi-tér irányába. Január 30-ra az oroszoknak sikerült elérni a Margit körút—Széll Kálmán tér vonalat. (A védekező csapatok 29-én megpróbálták visszafoglalni a Kis-Sváb-hegyet és a Városmajort, de támadásuk nem járt sikerrel.)
Az északi területek elfoglalása után a budai hídfő déli részének birtokba vétele következett. Az északi frontszakaszon a további támadásokat az oroszok be is szüntették. Ezzel párhuzamosan elindult a Sas-hegy ostroma, illetve még korábban súlyos harcok árán birtokba vették a megerősített Farkasréti temetőt. A Sas-hegy volt a budai védelem kulcspontja, ennek birtokában az oroszok teljesen be tudták lőni a budai hídfő teljes területét a Várhegyet is beleértve.
A harcok február 2-án kezdődtek. Az oroszok a Böszörményi és a Budaörsi út felől támadtak két irányból és megpróbálták bekeríteni a Sas-hegyen védekező csapatokat. Támadásuk fokozatosan nyert tért és február 6-ra teljesen bekerítették, másnapra a hegy elesett.
Időközben a németek utolsó szükségrepülőtere is használhatatlanná vált, mert az oroszok annyira megközelítették a Vérmezőt , hogy tüzérséggel már be tudták azt lőni. (Február 5-én szállt le az utolsó gép a mezőre.)
A hídfő ekkor már nagyon összeszűkült, lényegében már csak a Várhegyre és a Gellért-hegyre koncentrálódott. Február 9-én megkezdődött a Gellért-hegy ostroma. Az oroszok a lankásabb nyugati irányból támadtak és lépésről-lépésre szorították vissza a védőket a Citadella felé.
Február 11-re a Gellért-hegy is az oroszok kezére került. A védők által tartott terület ekkor már csak a Várhegy és szűk környezete volt. Pfeffer-Wildenbruch (a Budapest erődparancsnoka) Hitler utasításaihoz hűen az utolsó házig harcolt, de a végső percben mégis a kitörés mellet döntött. Az oroszok már számítottak rá, mivel korábbi csaták során sem adták meg magukat harc nélkül a németek.
A kitörés fő iránya a Szilágyi Erzsébet fasor, Hűvösvölgyi út volt. Itt sikerült is a csapatoknak áttörniük az oroszok vonalán. Ugyanakkor léteztek más kitörési irányok is, mint például északra Szentendre, majd Dobogókő felé. A német és magyar parancsnokok az Ördög-ároknak épített föld alatti csatornarendszerben próbáltak kijutni az ostrom gyűrűből, de sikertelenül.
Összességében a kitörő csapatoknak csupán töredéke, néhány száz ember érte el a német vonalakat, a többiek vagy elestek a kitörésben, vagy az után fogságba kerültek.
Ahogy már a bevezetőben is írtam, egy minden korábbinál részletesebb és bővebb térképmű elkészítését tűztem ki célul. A kezdeti adatgyűjtési nehézségek után vált világossá számomra, hogy lényegében még nem születet ilyen feldolgozás ebben a tárgykörben és a készítendő térkép a jövőben forrástérképként szolgálhat.
Mikor a Pest előterében húzódó Attila-vonalra vonatkozó ismereteket próbáltam összegyűjteni, derült csak ki, hogy a korábban rajzolt térképek, amelyeken feltüntették az Attila-vonalakat, csak hozzávetőleg fogadhatóak el vagy egyes részeikben egyáltalán nem, ugyanis senki nem térképezte fel eddig igazán pontosan a vonal futását, amelyet ábrázolni szándékoztam.
A diplomamunkám részeként e védelmi vonalak pontos meghatározását is tervbe vettem. Tudomásomra jutott, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fotogrammetriai és Térinformatikai Tanszékén folyik egy ezzel kapcsolatos kutatás. Megkerestem a kutatócsoportot, remélve, hogy pontosabb ismeretekkel rendelkeznek a vonalról, de kiderült, hogy a kutatás csak most indul. A munkába engem is bevontak, és felosztottuk, mely területeket ki vizsgál. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az Attila I és Attila II, míg én az Attila III védelmi állás beazonosítását vállaltam el, amelynek eredményeit a térképemen ábrázolnánk. (Illetve, mivel az eredeti kivágatomon csupán az Attila III vonal mutatható be, megegyeztünk, hogy kibővítem a térképet kelet felé, hogy a másik két védelmi sáv is ábrázolható legyen.)
A továbbiakban más területeken is folytattam az adatgyűjtést, és itt is szembesültem azzal, hogy a témáról nincsen igazán részletes térkép, de lenne rá igény. Ennek szellemében egy újabb véletlen során találkoztam egy fiatal történészekből álló csoporttal, akik az 1944 őszén és 1945 tavaszán Magyarországon zajlott hadműveleteket (Konrád I., II., III:) dolgozzák fel igen nagy részletességgel, az adataikat pedig korabeli katonai térképeken ábrázolnák (frontvonalakat, egységek elhelyezkedését stb.). Mindezt interneten publikálnák, hogy hozzáférhető és kutatható legyen mindenki számára. Ehhez a készülő adatbázishoz csatlakozna az általam készülő térkép is, mivel egyrészt az általuk vizsgált időszakba esik, másrészt Budapest ostroma szervesen kapcsolódik a Konrád hadműveletekhez.
Egyelőre ezeket tekinthetjük a térkép legfontosabb felhasználási területeinek.
A térkép célja Budapest második világháborús ostromának bemutatása a korábbi ábrázolásokhoz képest lényegesen nagyobb részletességgel. Ezért történelmi térképnek tekinthető a térképmű. Definíció szerint történelmi térképnek számít:
„Az elmúlt korok természeti, földrajzi, igazgatási, hatalmi, politikai, gazdasági, közlekedési szerkezetét, migrációit és csapatmozgásait bemutató térképek.”
A definícióból kiindulva a jelen esetünk az utolsó kategóriába tartozik, amely a klasszikus történelmi térképtípus közé sorolható, amely elmúlt korok csapatmozgásait tükrözi, ebben az esetben a második világháborús hadmozdulatokat.
A ábrázolásom viszont ennél lényegesen összetettebb: A térképi alapom is már önmagában egy történelmi térképnek tekinthető, mivel egy adott időpillanatra vonatkozóan mutatja be a felszín egy adott részét, Budapestet és környékét.
A térképet korabeli források alapján szerkesztettem, amely ezért egymagában is megállná a helyét, mint egy korabeli viszonyokat tükröző várostérkép. Viszont a céltematikám most nem egy közlekedési vagy közigazgatási viszonyok bemutatására szolgáló térképmű megszerkesztése volt, ezért eltekintettem ezek ábrázolásától, leszámítva a legfontosabbakat, amelyek nem elhagyhatóak. Ilyennek tekintettem a vasút, HÉV és a teljes közúthálózatot, továbbá a határok esetében Budapest korabeli városhatárát. Ezek ábrázolása mindenképpen szükséges volt hadtörténeti témám szempontjából is.
Viszont a térkép méretaránya (1:30000), amely elég nagy részletességet tesz lehetővé, továbbá az ábrázolt teljes közút- és vasúthálózat és a közel teljes utca névrajz miatt várostérképnek is tekinthető és tekintendő.
Ezzel lényegesen többet ábrázoltam, mintha csupán a korabeli viszonyokat próbáltam volna visszavetíteni a mai állapotokra. Egy ilyen térképet joggal lehet történelmi térképnek is nevezni, de a kiindulási forrásaim is korabeli térképek voltak, és a mai térképekhez semmilyen módon nem próbáltam illeszteni a készülő munkám. Így akár úgy is tekinthetjük, hogy az adott korban élő térképészként elkészítettem a korabeli Budapest várostérképét. (Mind a közlekedési, mint a közigazgatási tematikát csupán részben ábrázoltam. Lehetett volna teljes mértékben is, csupán a hadtörténeti téma szempontjából volt indifferens e tematikák bővebb bemutatása.)
Mindezen tényezőket figyelembe véve alaptérképem, amelyet elkészítettem a hadtörténelmi téma bemutatásához, olyan történelmi várostérkép, amivel akár közlekedni is lehetett volna a korabeli Budapesten.
A célterület és a tematika kellő részletességű bemutatásához igen nagy méretű térkép elkészítése szükséges. Ugyanakkor figyelembe kellett vennem a sokszorosítási lehetőségeket is, ezért a papírméretnél az A0-s méretet választottam. Ez a nagyság még nyomtatóra is megfelelő, és nyomdai sokszorosításra is alkalmas lehet.
A papírméret meghatározása után a méretarány megválasztása következett. Itt sokáig nem tudtam egyértelműen dönteni. Az általam felhasznált források 1:25000 és 1:30000 korabeli várostérképek, illetve 1:25000-es katonai térképek voltak. A hadműveletek során mind a szovjet-román, mind a német-magyar csapatok a 1:25000 térképsorozat szelvényeit használták. Ez a méretarány és az ezzel összefüggő részletesség felelt meg legjobban a hadműveletekhez.
Kezdetben magam is az 1:25000 méretarány mellet döntöttem, de rögtön több problémával szembesültem:
A fenti okok miatt meg kellett változtatnom a méretarányt, de figyelnem kellett arra is, hogy az új méretarányban a fent említett két kritériumon túlmenően, a térkép részletgazdag maradjon, többek között azáltal, hogy a teljes közúthálózatot tartalmazza utcanevekkel együtt.
Mindezen feltételek figyelembevételével döntöttem a 1:30000 méretarány mellett, amelyben a mai Budapest teljes területe és a peremterületek egy része még ábrázolható egy A0-s méretű lapon.
Ugyanakkor a pesti és budai belső területek részletessége tovább „romlott” az új méretaránnyal, így ennek kiküszöbölésére egy pótmegoldást kellett eszközölni. Mivel a térképtükör fekvő helyzetű, és kelet-nyugati irányban lényegesen több esne a térképbe, mint amennyi szükséges a téma bemutatásához. Ezért a térképtükröt megosztottam és a főtérkép mellé két melléktérképet illesztettem. Ezek a pesti és budai belterületet nagyobb részletességgel mutatják be.
A melléktérképek méretarányának és a melléktérképek által ábrázolt területek határának megválasztásánál ismét újabb problémákba ütköztem. Kezdetben az 1:15000 méretarányban gondolkodtam, mely bőséges helyet kínált volna a tematika ábrázolására, de figyelembe kellet vennem a hadműveletek elhelyezkedését és ehhez kellett igazítanom a melléktérképeket. A hadműveletek tekintetében irányadónak Ungváry Krisztián könyvében szereplő két belső terület térképet tekintettem, nagyjából ezek területeit szerettem volna a melléktérképeken bemutatni.
Viszont az általam választott 1:15000 méretarány nem volt megfelelő, mert csak túl kicsi területet lehetett volna rajta ábrázolni, ezért a méretarányt 1:20000-re változtattam, így sikerült elérnem a kívánt részletességet és az általam ábrázolni szándékozott területek is elfértek a melléktérképeken.
A nyers papírméret és a térkép méretarányának meghatározása után a térkép keretét kellett eldöntenem, milyen legyen. Ez több problémával járt:
Mivel a térképi alapom várostérképnek tekinthető, a térkép akár készülhetne kifutós térképtükörrel is. Ez a megoldás viszont történelmi térkép esetében mindenképpen szokatlan lenne, így inkább a kerettel határolt térképtükröt választottam.
Ugyanakkor el kellett döntenem, legyen-e kitörés a térképkeretnél vagy sem. A méretarány behatárolta mekkora az a terület ami ábrázolható a térképtükörben, így azt kellett megvizsgálni, hogy a téma szempontjából lesz-e olyan terület, amelynek bemutatása fontos lenne, de mégsem fér a térképtükörbe, és csak kitöréssel lehetne megoldani annak ábrázolását.
Az alapvető nehézséget az jelentette, hogy a mai Budapest teljes területét szándékoztam ábrázolni, bár a harcok csak lényegesen kisebb zónában folytatódtak, és, főleg a budai oldalon, jelentős területeken nem is voltak. Egyidejűleg a pesti területeken komoly védelmi harcok dúltak és ezek bemutatását fontosnak találtam, de azt sem akartam, hogy a térképtükörben ábrázolt terület túlzottan eltolódjon kelet felé, és így a budai oldalt csak részlegesen ábrázolná Budapest közigazgatási határán belül.
Ezt a dilemmát oldotta fel az, hogy a térkép címében Budapest ostromát kívánom bemutatni, így Budapest teljes területének bemutatása elsőbbséget élvezett. Ezzel szemben nincs konkrétabban megfogalmazva, hogy az 1950 előtti vagy utáni Budapestről van-e szó. Ez a körülmény elvileg biztosít némi mozgásteret, de a budai oldalon a városhatár nyugati része nem sokat változott, ezért a kérdés eldőlt. A mai Budapest teljes területét fogom bemutatni.
Lehetőségként felmerült ekkor, hogy a pesti oldal térképen túlnyúló részeit kitöréssel ábrázolhatnám. Itt viszont figyelembe kellett vennem a történelmi tematikát is. Fontosnak tekinthető-e ennek a résznek a bemutatása vagy az ostrom szempontjából lényegtelen?
Végül arra a következtetésre jutottam, hogy alapvetően fontos és jelentős hadműveletek itt nem zajlottak, és a frontvonal is viszonylag gyorsan áthaladt eme terület felett, így a pesti oldal ezen kis csücskének ábrázolásától eltekintettem. Ezért a térképtükörnél a kitörés alkalmazását elvetettem.
A háttértérkép elkészítéséhez alapvetően két forrást használtam fel. Az egyik a Budapestről és környékéről készített 1:25000-es sztereografikus szelvények (4962/3, 4962/4, 5062/1, 5062/2). Ezen katonai térképek legfőbb hátrányuk a koruk, mivel az 1930-as évek elején készültek el, míg a világháború idejére már jelentős változások következtek be, főleg Budapesten, amelyek már nem szerepelnek a térképeken.
Ennek ellenére rendkívül jó térképi alapnak tekinthetőek, legfőképp ha figyelembe vesszük, hogy az ostrom során ezt a méretarányú térképet használták a csapatok és napi jelentéseikben is erre a térképre vonatkozó adatokat adtak meg. Pl.:
„… Első vonal: Filatori gát, Óbudai régi temető, Remetehegyi út és Perényi út sarok, Remete hegy 348. magassági pont, Ny 600 m., Látó hegy 377. magassági pont, innen D-re kb. 1 km-re 275. háromszögelési pont, Rókus-hegy „R” betűjétől Ny-ra 500 m-re, Fogaskerekű vá., innen Ny, majd D-re fordulva a fogaskerekű vasút mentén , Orbán-hegy „B” betűje, Márton-hegy „O” betűje, Farkasréti temető D útkereszteződések, Dobogó 151. háromszögelési pont, Hunyadi keserűvíztelep „P” betűje, Ény irányban a vasút, Kelenföld írás első „K” betűje, Lágymányos Írás „L” betűje, innen K-re a vasút vonala.” [1]
A történelmi tematika felvételénél igen nagy szerepet kapott ez a tény hogy a térképre pontosan berajzolhatóak a napi jelentések által megadott frontvonalak. Bármilyen más térkép esetén ez nem lehetett volna lehetséges, hiszen mint az idézett jelentés is mutatja sokszor a térkép egy-egy megírásának egy-egy betűjéhez képest adták meg az első vonal helyzetét.
A katonai térképek felhasználásával készült a vízrajz, domborzatrajz teljes egésze és a síkrajz nagyobbik hányada. Ám a sztereografikus szelvények viszonylag réginek számítottak már a világháború idejére, továbbá a fedettségi viszonyok jelentősen változtak a térkép készítése óta eltelt időhöz képest. Döntően Budapest terjeszkedett, illetve a környező települések fejlődtek, drasztikus ütemben növelve a beépített területek nagyságát. Továbbá néhány helyen erdősítés miatt újabb parkerdők keletkeztek.
A másik forrástérképem segítségével tudtam az előbb említett különbségeket ábrázolni. Ez egy 1947-ben készült Budapest várostérkép, melyek előzménye egy háború előtt készült változata volt. Az 1945 előtti térképen még teljes szintvonalrajz is szerepelt, melyet a sztereografikus szelvényekről vettek át. (A 1947-ben készült térképen már nincs szintvonalrajz.)
Elsőre logikusabb lett volna a háború előtti változatot felhasználni, de pontosan nem tudtam megállapítani mikor is készült, viszont a másik térképnél az utcanévváltozások alapján meg tudtam állapítani, mikori állapotokat tükrözhet. (Évszámot egyik várostérkép sem tartalmazott, így csak következtetni lehetett rá.)
A másik ok, amiért a későbbi változat felhasználása mellett döntöttem az volt, hogy ez a térkép a már kiterjesztett Nagy-Budapestet ábrázolja. (Érdekességképpen a térképen jelölték az akkori Budapest határát és a még csak tervezett, 1950-ben egyesített Nagy-Budapest határát is.)
A névrajz tekintetében felhasználtam mindkét forrástérképem, de ezeken felül ellenőrzésnek, illetve sok helyen az utca névrajz helyesbítéséhez „Budapest teljes utcanév lexikonját” alkalmaztam.
Budapest
ostromának bemutatása térképeken a háború utáni időszakra esik, de szükségesnek
érzem röviden megemlékezni, milyen térképeket használtak a harcokban részt vevő
felek, mely térképek később a történészeknek forrásként szolgáltak.
A
magyar alakulatok, illetve a velük szövetséges németek a 30-as évek eleji
állapotokat tükröző 1:25000 sztereografikus szelvények térképeit használták a
város előterében és peremterületeinél folyó harcokhoz. A beépített területeken
viszont ezek a térképek kevéssé voltak használhatóak, mivel nem tartalmaztak
utcaneveket.
Ezért ennek kiküszöbölésére,
azért hogy a csapatok ne tévedjenek el a hatalmas város utcatengerében a
tisztek maguk által rajzol vázlatokkal tájékozódtak és jelentéseikhez is ezeket
csatolták.
Az oroszok viszont
rendelkeztek1:25000 méretarányú Budapest várostérképpel, melyet kifejezetten az
ostrom céljára készítettek. Minden egyes háztömb külön számkódot kapott, az
utcák pedig cirill betűs névrajzzal szerepeltek. A térkép alapját a magyarok
1:25000 sztereografikus szelvényei voltak, melyek alapján készült el háború előtt, majd mikor világossá vált,
hogy Budapesten harcokra fog sor kerülni kiegészítették a háztömbök
azonosítására szolgáló számkódokkal. Ez a térkép sokkal naprakészebb
állapotokat tükrözött az ostromhoz viszonyítva, mint amilyeneket a magyar és
német csapatok használtak.
Az
ostrom hadtörténeti jellegű feldolgozása sokáig váratott magára. A háború utáni
időszakban számtalan visszaemlékezés született a harcokról, de ezen munkák nem
tartalmaztak még csak vázlatokat sem.
A
témát hosszú ideig tabuként kezelő történészek közül elsőként Tóth Sándor
könyvében találkozunk egy vázlatos ábrázolásával az ostromnak, amely 1975-ben
jelent meg. A frontvonalak a térképen nagyon elnagyoltak, sokszor csak
kilométeres pontossággal adja meg, összesen öt időpontra vonatkozóan.
A
későbbiek során szaporodnak a publikációk és könyvek ebben a témakörben.
1985-ben Tóth Sándor Dombárdy Lóránddal együtt a magyar királyi honvédség
történetét dolgozták fel, mely könyvben külön részben helyet kapott Budapest
ostroma. Itt már a korábbi vázlat helyet egy duplaoldalas Budapest és tágabb
környékét bemutató részletes úthálózatot és beépítettséget ábrázoló térképet
találunk. A térkép újdonsága, hogy a korabeli fedettségi (1945-ös) viszonyokat
ábrázolja, de a térkép méretéből adódóan mind a budai, mind a pesti belváros
csupán bélyeg nagyságú, így a belső területekről érdemi információval nem
szolgál.
Még
ugyanebben az évben (1985) a szerzőpáros a két kötetes „Magyarország
hadtörténete” című nagyszabású műben hazánk második világháborús harcairól
írtak. Budapest ostromához tartozó fejezetnél a már említett dupla oldalas
térkép került be azzal a különbséggel, hogy itt már nem fekete-fehér, hanem
színes formában publikálták.
Ebben
az időszakban az iskolai térképeken is megjelentek a Budapest ostromával foglalkozó
térképek, de ezek mind a Tóth Sándor féle dupla oldalas térkép egyszerűsített
vázlatainak tekinthetően, így lényegi új információt nem adtak.
A
következő új elemeket tartalmazó ábrázolás Ravasz István nevéhez fűződik
(1995). Ő több helyen is publikált Budapest ostromról. Egyik ilyen művében
közölt egy általa készített térképet, mely a Tóth Sándor féle térkép egy
bővített változata. A térkép érdekessége, hogy a két háború között készült
1:25000 sztereografikus szelvények kicsinyített képére rajzolta rá a
hadmozdulatokat és frontvonalakat. A térkép nem haladta meg az A3-as méretet.
Budapest belső területei itt lényegesen részletgazdagabban látszottak, mint a
korábbi esetekben, viszont ezzel párhuzamosan a külső területeknek csupán
töredékét ábrázolta. A frontvonalak tekintetében hét időpontra adja meg azokat
,míg Tóth Sándor könyvében a térkép csupán öt időpontot különböztet meg.
Továbbá a térképen már szerepel az Attila-vonal feltételezett futása.
A
rendszerváltást követő időszakban az eddigi legátfogóbb kutatást végző
történész ebben a témában Ungváry Krisztián, akinek a könyve számos térképet
tartalmaz. Külön térképek foglalkoznak Budapest előterében folyó harcokkal és
külön részletes kinagyított térképek ábrázolják a pesti és budai belterületen
az ostromot. A frontvonalakat több mint harminc napra lett megadva (közel napi
bontásnak tekinthető). Továbbá a térkép számos tematikus információt is
tartalmaz, ellentétben minden korábbi k ábrázolással szemben. A térképek a
korábbiaknál lényegen nagyobb részletességgel mutatják be az ostromot. A
térképkészítése szerint hasonló a Ravasz István által készítetthez annyiban,
hogy itt is a korábbi 1:25000 sztereografikus szelvények kicsinyített, vagy a
belterület esetén nagyított változatait használták fel térképi alapnak. A
2001-ben kiadott könyvbe a térképeket a Kart & Text Kft. készítette el
Ungváry Krisztán kutatásai alapján.
A
legutóbbi időben iskolai falitérképnek a STIFEL Kft. számára Faragó Imre és
Nagy Béla dolgozta fel Budapest ostromát. A korábbi ábrázolásoktól eltérően ez
lényegesen nagyobb méretben készült, de csupán melléktérképként szerepel egy
Magyarország második világháborús harcait bemutató falitérképen. A térkép az
Ungváry Krisztán által írt könyv adatain alapul, így ehhez képest újat nem
tartalmaz, viszont ábrázolásában ellentétben az előbb említett könyv
térképeivel ez színes.
Meg
kell említeni előzmények egy nem a hadműveletekkel foglalkozó, de mégis fontos
forrástérképet, mely a Budapesten belüli német és magyar hatóságok (katonai hatóságok
központjai, nyilas házak, gyűjtőfogházak stb.) területi elhelyezkedésével
foglalkozik. A térkép a Magyarország hadtörténete című kiadványban lett
publikálva 1985-ben.
Ilyen előzmények után
álltam neki elkészíteni minden korábbinál részletesebb falitérkép
elkészítésnek. A térkép nem csupán a történelmi információk tekintetében, hanem
méretében is meghaladja a korábbiakat.
A térképeknél a domborzat jelölése (a „fent” és „lent” viszonyainak megállapítása) az egyik legfontosabb információ a felhasználó számára. A történelmi térképek nem számítanak kivételnek ebből a szempontból, a magassági viszonyok valamilyen jellegű bemutatása alapkövetelmény. A választott ábrázolási módszerek viszont témától függően különbözőek lehetnek.
Történelmi térképek esetében többnyire csak árnyékolásos domborzatábrázolást alkalmaznak a relief bemutatására. Többségében ez a megoldás elégséges a domborzati viszonyok érzékeltetésére, ám néhány sajátos esetben ez nem megfelelő. Ilyenek a valódi történelmi térképek azon típusai, melyek nagy részletességgel mutatnak be egy viszonylag kisebb területen bekövetkezett hadműveletet vagy csatát.
Nem kizárólag a 20. század csatáinál, de a megelőző korok háborúiban vívott ütközetek térképeinél is előnyös lenne a szintvonalas ábrázolás, ugyanis a summer nem adja vissza a domborzat pontos, mérhető képét csupán sejteti azt.
A részletes hadműveleteknél viszont a részletességen van a hangsúly, hogy adott esetben melyik terepszakaszon nehezebb támadni a domborzat miatt. Továbbá, hogy melyek az adott terület stratégiai magaslatai, melyek birtokában tűz alatt tartható nagyobb terület. (pl.: Sas-hegy, Gellért-hegy, Budapest esetében)
Térképem esetében
szintvonalakkal történő domborzatábrázolás mellet döntöttem, mivel a részletes
hadműveletek bemutatásához, így lehet a legpontosabban bemutatni (akár mérhető
módon is) a magassági különbségeket.
Az alapszintköz tekintetében viszont már nehezebb volt dönteni. Először 20 m alapszintközre gondoltam, de a hadműveleti terület és a domborzat tanulmányozása után rá kellet ébrednem, ez nem adná meg a kellő részletességet. Ezért 10 m-re változtattam meg az alapszintközt.
A szintvonalrajz a 1:25000-es sztereografikus szelvények szintvonalrajza alapján készült. Ezek a szelvények a 1930-as évek elején készültek el és csak a síkrajzukhoz használtak légifotókat, a szintvonalrajz mégis pontosnak mondható.
A mai Gauss-Krüger térképek szintvonalrajzát azért nem használhattam fel, mert nem lehetett volna torzításmentesen a térképbe illeszteni a vetületi különbségek miatt, mivel a térkép minden más eleme a sztereografikus szelvényekről vagy azokból levezetett térképekből (várostérképek) került átrajzolásra.
A választott szintvonalrajz nagy részletességgel ábrázolja Budapest és környéke domborzatát, a történelmi tematika megrajzolása során bizonyosodott be menyire is fontos a szintvonalrajz az ilyen jelegű térképeknél.
A légvédelmi ütegek helyének megállapításánál légifotókat használtam és ezek alapján próbáltam a térképemen meghatározni a helyzetüket. A pesti oldalon számos esetben találtam olyan helyen ütegeket, ahol kisebb-nagyobb 10-15 m magas „buckák” helyezkedtek el. Értelemszerűen ezekre telepítették a németek a légvédelmi ütegeket. A szintkülönbség olyan minimális volt hogy a légifotókon fel sem tűnt, csupán a beazonosításnál derültek ki. Viszont ha summer, vagy nagyobb alapszintközű szintvonalas ábrázolást választok, ez az apró, de mégis fontos információ elveszett volna.
A vízrajz teljes egészét a sztereografikus szelvényekről vettem át. (Mivel a szintvonalrajz is ezen szelvények alapján készült.) A Dunát, értelemszerűen, a méretéből következően felületként ábrázoltam. A Dunába ömlő patakok pedig vonalas elemként jelennek meg (pl.: Rákos-patak).
Fontos a történelmi térkép esetében a vízrajzot is visszavetíteni az adott korra vonatkozó állapotra, ezért is tűnt értelemszerűnek a korabeli katonai térképek alkalmazása. A vízrajzi változások főleg a Duna esetében számítottak jelentősnek. A partvonal helyenként megváltozott. Illetve, ami még fontosabb különbségnek mondható a tavaknál, a Lágymányosi-tó megléte, melyet majd a háború után feltöltenek törmelékkel. A felületi vizeket halvány kék színnel ábrázoltam, azért hogy ne legyen túl domináns és ne hasonlítson a céltematikában is használt kék színre.
A növényzeti fedettség kategorizálását különböző szempontok alapján tehetjük meg. Térképem esetében elsődlegesnek a hadtörténeti téma bemutatása miatt egy katonai jellegű osztályozást mellett döntöttem.
Hadműveletek során (akár támadás, akár védekezés esetén) a növényzet jelentősen befolyásolja a küzdelem jellegét. Más jellegű harcot kell folytatni erdőben, ahol például nem lehetséges a tankok bevetése, megint más a harc természetesen szántóföldeken vagy gyümölcsös kertekben.
Ezen követelményeknek érződniük kell a térképen is, ennek megfelelően három kategóriát különítettem el. A kategóriákba sorolás annak alapján történet mennyire könnyen vagy nehezen járható a terület mozgó hadsereggel (tankok, nehézfegyverek, szállítójárművek).
Ennek alapján az erdő lett az első kategória, mely a legnehezebben járható. Ide soroltam a városi parkokat is, bár nem teljesen helytálló abból a szempontból, hogy a parkok viszonylag könnyen átjárhatóak, de a növényzet jellegét tekintve az erdőhöz állnak a legközelebb. Ugyanakkor a Városliget, vagy Népliget akár kisebb erdőnek is tekinthető, így a besorolás ebből a szempontból is alátámasztható. (Sötétzöld felületi színnel jelöltem az erdőket a térképen.)
A második kategória a szőlő és gyümölcsös lett. Az ilyen jellegű területek sokkal könnyebben járhatóak akár még kisebb járművekkel is, mint az erdők. Egyrészt mert általában szabályos telepítésűek. Sorokban ültetik a szőlőtőkéket vagy gyümölcsfákat és a sorok közti „utak” kiváló területet biztosítanak az átjárásra. Mégis túl nagy területet nem lehet átlátni a sűrű ültetés miatt ezért ebből a szempontból az erdőre hasonlít. (A szőlő és gyümölcsös zöldessárga színű.)
A harmadik típus a rét-legelő-szántó. Itt a közös tulajdonság a növényzet viszonylag alacsony magassága, mely lehetővé teszi a messzire látást. A növényzet semmilyen szempontból nem segíti a védőt, viszont lehetővé teszi a modern harceszközök bevetését. Különbségként azért elmondható, hogy a szántóföldeken a haszonnövények magasabbra nőnek, ellentétben a rétekkel. De ez a magasságbeli különbség csak az aratásig áll fent, továbbá a támadó hadművelet során járművekről még a lábon álló kukorica, vagy búzatáblák is könnyen átláthatóak. Ezért nem tartottam olyan fontosnak külön megkülönböztetni réteket és szántókat. A történelmi tematika szempontjából nem hordoz olyan többletinformációt mely szükségessé tenné az elkülönítést. A domborzat és a földúthálózat részletes ábrázolása pedig sejteti, hogy mely területek lehetnek rétek és legelők és melyek a síkvidéki szántóföldek. (Ezeket a területeket halványzöld színnel fedtem le.)
A növényzeti fedettséget a sztereografikus térképek alapján megrajzoltam, de ezek viszont több mint 15 évvel az ostrom előtt készültek és sok esetben már nem helytállónak.
Szerencsétlen módon a háború előtt és a háború után kiadott várostérképek is csupán átvették a sztereografikus szelvények növényzeti ábrázolását és semmilyen új elemet nem vettek fel vagy módosítottak, ezért a korhűség ebből a szempontból nem mondható teljesnek.
Az egyetlen forrás, amire még a sztereografikus térképek mellett támaszkodni tudtam, a háború utáni légifelvételek, ám ezek zöme 1950 után készült. Így nem a háborús állapotokat tükrözik, hanem már az újjáépítés utáni állapotot mutatják, de azért mégis útmutatónak használhatóak, hol lehettek a változások.
Mindezek figyelembevételével használtam fel a sztereografikus szelvényeket tudva, hogy nem tekinthetők időszerűnek a 1945-ös állapotra, de jobb híján ezt kellett használnom.
A második világháború során a legsúlyosabb harcokra a városokban került sor (Sztálingrád, Budapest, Berlin). Ennek okai abban keresendők, hogy a legkomolyabb védelemre egy városban kerülhet sor. A páncélosok sebezhetővé válnak az utcák tengerében, a gyalogságnak pedig minden házért meg kell küzdenie. Mindezek eredményként hatalmas veszteséget szenved a támadó, de a védő fél is kivérzik egy hosszú harc során.
A városi harc természete azonban eltérő egy kertes házas elővárosi zónában, egy belvárosi területen többemeletes bérházak között és megint más nagy egybefüggő gyártelepeken. Az ipari terület és a lakóterület megkülönböztetése egyértelmű volt. A szürke szín eltérő árnyalatait kapták. Azért a szürke szín alkalmazása mellet döntöttem, mert ez viszonylag visszafogottnak tekinthető és lehetővé teszi a történelmi tematika bemutatásánál dominánsabb színek alkalmazását, melyek kellőképpen látszanak majd a szürke háttértől.
A belvárosi területek és a kertes házas zóna elkülönítéséről viszont le kellet mondanom. Lehetséges lett volna a kertvárosi zóna egyen méretű alaprajzhoz hasonló házakkal való ábrázolása, de a szürke szín alkalmazása nem lett volna előnyös ebben az esetben, ugyanis nem különült volna el látványosan, mivel a méretarányból fakadóan túl kis méretűre kellett volna választani az egyen méretű házakat és a világos szürke szín nem elég markáns. Fekete szín esetében ez az út járható lett volna, mint ahogy a sztereografikus szelvényeken alkalmazták, de ez lehetetlenné tette volna más tematika ábrázolását.
Emiatt csupán a lakóövezetet és az ipari területet különböztettem. Továbbá a megkülönböztettem Budapesti gettó területét, külön felületi színnel elkülönítve a másik két épített fedettségi kategóriától.. Problémát jelentett viszont, ami már a növényzeti fedettségnél is felmerült, hogy a térképek meglehetősen régi állapotot tükröztek a 1945-ös elméleti állapotomhoz képest.
A várostérképek ebből a szempontból jelentettek elsőrendű forrásanyagot, mert bár a növényzeti fedettségben nem követték a változásokat, addig a beépítettség változása pontosan átlátható és naprakészebbnek számítottak a katonai térképeknél.
Így az épített fedettséget a háború után készült Nagy-Budapestet ábrázoló várostérképről vettem át. Használhattam volna a háború előtti várostérképeket is, de ezek jóval az ostrom előtt készültek és időben a legközelebb még ez az 1947-es térkép tekinthető. Továbbá ekkorra még az újjáépítés sem is fejeződött be. Így nem kellett attól tartani, hogy újonnan a háború után létesített lakóövezeteket is ábrázolnék.
Részletek a térképből (1. lakóövezet, 2. ipari övezet, 3. budapesti gettó)
Városi harcok esetén az utak és vasútvonalak azok a sávok, ahol támadó hadműveleteket végre lehet hajtani, vagy ahol a csapatmozgások végrehajthatóak. Éppen ezért ezek számítanak a harcok fő színterének, bár meg kell jegyezni párhuzamosan az utcai harcokkal az épületekben, pincékben, vagy tetőkön éppúgy folyt a küzdelem.
Az utcahálózat felvételénél viszont figyelembe kellet vennem, hogy az épített fedettséget milyen forrásból vettem. A 1947-es várostérképről kellet már az utcahálózatot is átvennem. Már csak abból kifolyólag is, mert a katonai térképeken az épített fedettség régebbi állapotra vonatkozik és az újonnan beépült területekre nem lenne utcahálózat, ha azt használnám.
Viszont a további vizsgálatok során kiderült, hogy az 1947-es várostérkép városhatáron kívüli úthálózata közel sem teljes. A földutak jelentős részét elhagyták, ezért kettős megoldást alkalmaztam. A beépített területeken a várostérképet, a külterületeken pedig a sztereografikus szelvényeket használtam alaptérképként.
Ezzel a megoldással egy nagyjából teljes úthálózati rajzot készítettem el. A beépített területeken a közutakat valószínűleg forgalom alapján kategorizálhatták, mivel nem sok ismerettel rendelkeztem a korabeli viszonyokról ezen a téren, így átvettem a kategorizálást.
Három burkoltút-kategória jött létre, negyedik kategória a földutak voltak.
A földút megjelölés azért nem pontos, mert a beépített területeken is tömegével léteztek burkolatlan utak, de a városon belül nem különítettem el őket, mivel erről nincs fellelhető forrás, melyek voltak a korabeli földutak a városban.
A városon belüli utakat kétvonalas elemként ábrázoltam fehér kitöltéssel. A cél itt is az volt, hogy ne domináljon a szín, ezzel lehetővé téve a történelmi tematika hangsúlyos ábrázolását. A földutak egyvonalas szürke elemek.
A vasutak tekintetében már egyszerűbb volt a helyzet, itt csak a sztereografikus szelvényeket használtam fel. A HÉV-et nem tekintetem külön kategóriának, mivel a történelmi tematika szempontjából nem jelent különösebb többletinformációt. Egyvonalas fekete elemként szerepelnek a térképen.
A határok szerepe a történelmi tárgykör szempontjából elhanyagolható. Az egyetlen fontos határ, melynek feltüntetése kötelező és szükséges, a budapesti városhatár. A városon belüli kerülethatárok, a városon kívüli község vagy városhatárok gyakorlatilag semmilyen jelentős információt nem hordoznak, ami a történelmi tematika szempontjából fontos lenne.
Ezért csak Budapest 1944-res városhatárát ábrázoltam. Viszont figyelembe kellett venni, hogy túlzottan domináns színt ne alkalmazzak, mert zavarta volna a térkép eredeti témáját. A határt vastag sötétzöld sávval jelöltem.
A névrajz hordozza talán a legtöbb információt a térképen, éppen ezért ennek elkészítése igényelte a legtöbb ráfordított munkát. A térkép többi tartalma esetében is ügyeltem a korhűségre, hogy az adott korabeli domborzati, vízrajzi, vagy fedettségi viszonyait ábrázoljam.
A névrajz esetében ez még fokozottabban igaz, ezért minél több forrásból igyekeztem dolgozni. Több csoportját különítettem el a neveknek, melyeket más és más források alapján szedtem össze, illetve leellenőriztem, ha több forrásom volt egy névre.
El kellet dönteni milyen névkategóriák kerüljenek felvételre és melyek azok a névtípusok amelyek a történelmi tematika szempontjából közömbösek, így felvételük elhagyható. Ennek alapján a következő kategóriák születtek:
-Térkép címe (részlet a térképből)
-Hegynevek (részlet a térképből)
-Szigetnevek
-Vízfolyások, tavak nevei (részlet a térképből)
-Településnevek (városok, falvak) (részlet a térképből)
-Településrész nevek (Budapesten belül) (részlet a térképből)
-Utcanevek (részlet a térképből)
-Vasúti pályaudvarok, állomások és megállók nevei
-Magyarázó megírások (épületekre)
-Frontvonalak dátumai (részlet a térképből)
-Alakulatok nevei (részlet a térképből)
A hegy, sziget, vízfolyások és tavak nevei a sztereografikus térképek névrajza alapján készült, de a mai helyesírásnak megfelelően. Az e három kategóriába tartozó neveket ezen a térképen lehetett a legnagyobb részletességgel fellelni, ezért használtam ezt forrásnak. A kartográfiai követelmények betartásával készült a névrajz. Talpas betűtípust választottam a hegy és szigetnevekhez. Így akartam elkülöníteni a többi névrajzi kategóriától. A hegyneveket álló, a szigetneveket dőlt betűkkel írtam. A vízfolyások neveit kék dőlt betűtípus jelöli.
A településneveknél a forrás a korabeli várostérkép volt. Két kategóriát vettem fel ezen belül, a városokat és a falvakat. Mindkettő talpatlan betűtípussal készült, a városokat verzállal, a falvakat pedig kurrensel írtam.
A településrész-nevek tekintetében nem volt elégséges sem a sztereografikus, sem a várostérkép. Ezért „Budapest teljes utcanév lexikonja” című kiadványt használtam fel, ahol tételesen felsorolták Budapest összes hivatalos településrész-nevét, azok pontos lehatárolásával, továbbá, hogy mikortól használják hivatalosan azt a nevet, vagy hogy mi volt a név korábban használt változata. E könyv alapján szerkesztettem a neveket.
Sajnos az egységes betűnagyságot néhány esetben nem sikerült megtartanom, mivel a térkép többi névrajza olyan sűrű volt, hogy nem lehetett az adott területre elhelyezni a nevet, csak a betűméret csökkentésével.
Felmerült a kérdés, hogy esetleg jelölni lehetne a kerületeket is azok számaival, de úgy véltem a történelmi tematika szempontjából teljesen lényegtelen, továbbá a jobb azonosíthatósághoz sem szükséges, mert ott vannak a településrész-nevek, melynek alapján mindenki beazonosíthatja a lakóhelyét.
A településrész-neveknél felvetődött még egy probléma. A budai oldalon számos hegynév és településrész név megegyezik, ezért szükséges volt eldönteni milyen típusú névnek is tekintem őket. (pl.: Mártonhegy, Istenhegy, Gellérthegy… stb.)
Az irányelvnek itt azt tekintettem, hogy mivel ez elsősorban egy történelmi térkép, mely akár a korban várostérképként is szolgálhatott volna, ezért ezeket a neveket településrész névként tüntetem fel. Viszont a történelmi tematika megkívánja hogy a hadműveletek során nagy hangsúlyt kapó hegyek, mint hegynév legyenek feltüntetve, ezzel is jelezve ezek földrajzi fontosságát. Két ilyen kivétel akadt: a Gellért-hegy és a Sas-hegy. Mindkettő kulcsfontosságú szerepet játszott a harcokban és Buda elestében is. Földrajzi fontosságukat ez adta meg az ostromlók és ostromlottak számára egyaránt. Erről a két hegyről belőhető volt már a budai oldal teljes egésze és a további ellenállás reménytelenné vált ezek elestével.
Az utcanevek adják a névanyag többségét, 10000 névnél is több szerepel a térképen. Az ez idáig felsorolt névrajzi típusok neveiben nem történtek számottevő változások, mindez nem mondható el az utcanevekről. Az általam felhasznált térképeken mind, más és más nevek szerepeltek azonos utcákra és nehéz volt megállapítani belőlük, hogy 1944-ben melyik is lehetett használatban. A két világháború között is történtek utcanév változtatások, nem is kis számban, így a világháború előtti térképek névanyagát sem lehetett átvenni minden kritika nélkül.
A térkép utcahálózatát az 1947-es várostérkép alapján vettel fel, mely tartalmazza a teljes utcanév rajzot is. Az 1947-es utcaneveket aztán Budapest teljes utcanév lexikonjában visszakerestem és az adott utca 1944-ben használt nevét tüntettem fel a térképen. A módszer korhűség szempontjából elfogadható, viszont roppant időigényes volt minden neveet egyesével kikeresni.
Az utcanevek megírásánál figyelembe kellett venni, hogy ezek a nevek szerepelnek a legnagyobb tömegben, ugyanakkor viszonylag kis méretűeknek kell lenniük, ezért egy talpatlan betűtípust választottam. Továbbá figyelembe véve e nevek helyigényét és az olvashatóság kritériumát, ezért egy tömörebb és vastagabb betűkészletet alkalmaztam.
Az utcanevek megírásánál további kritériumot is felállítottam. Az út és utca-rövidítéseket mindenütt igyekeztem kiírni, ahol erre volt elég hely és nem zavarta az egyéb térképi tartalmat. Ahol ez nem volt lehetséges, csak ott rövidítettem. Az utcanevek esetében szintén csak kizárólag ott rövidítettem, ahol feltétlenül szükséges volt.
A vasúti pályaudvarok, állomások és megállók neveit talpatlan dőlt betűkkel jelöltem, melyek külön kategóriát képeztek. A forrás itt a 1947-es várostérkép volt. Az elkülönítés oka, hogy teljesen más jellegű objektumot jelöl, mint az egyéb névrajzi elemek, ennek hangsúlyozása miatt szükséges egy eltérő betűtípus alkalmazás. Továbbá a történelmi tematika szempontjából is kiemelt fontosságúak a vasútvonalak és a pályaudvarok, mert az ostrom során részben ezek mentén történtek a támadások, részben pedig, mert fontos hadszínterek voltak a városban, melynek birtoklásáért súlyos harcokat vívtak.
A magyarázó megírások a városon belüli nagyobb épületkomplexumokra vonatkoznak. A forrás itt egy háború előtti várostérkép, ahol a gyárak, kórházak és laktanyák név szerint fel voltak tűntetve. A magyarázó megírások csupán e három típusú névre vonatkoznak. Fontosságukat az adja, hogy az ostrom során egyes épületcsoportok, nagy jelentősséget kaptak a védelemben és ezért érdemes kiemelni őket. (pl. Nádor laktanya)
A frontvonalak nevei már a céltematika részét képezik, ezért ábrázolásuk hangsúlyos. Vörös színű talpatlan, álló betűkészletet használtam. Viszonylag nagy tömegben fordulnak elő a térképen. Elhelyezésüknél ügyeltem, hogy más nevekkel ne kerüljenek átfedésbe, továbbá, hogy lehetőség szerint el lehessen olvasni a nevet a térkép forgatása nélkül is.
Az alakulatok nevei szintén a céltematika része. A frontvonal-nevekre is igaz, hogy a követelményeket itt is megpróbáltam betartani, de itt újabb problémák is felmerültek. Meg kellett különböztetni a német és orosz felet, továbbá a németek oldalán harcoló magyar és az oroszok oldalán harcoló román alakulatokat. Négy szín alkalmazása nem lett volna szerencsés ezért két színnel és két betűtípussal különítettem el őket. A németeket és magyarokat álló Bold fekete talpatlan betűkkel írtam meg csak dőlten. A magyar és német csapatok elkülönítését rövidített magyarázó nevekkel oldottam meg. Az oroszokat és románokat vörös álló Bold talpatlan betűkkel, elkülönítésüket hasonló módon oldottam meg mint a németek és magyar alakulatoknál. Azon csapatok, amelyek pontos elhelyezkedése nem ismert azokat BoldItalic betűkkel írtam meg, így elkülönítve a többi csapattól, melyek Bolddal kerültek megírásra.
Ezzel a módszerrel elkülönítettem mind a négy ország csapatait két szín felhasználásával. A német és magyar csapatok esetében azért választottam a fekete színt a kék helyett, mert a város szürke alapszínéből sokkal jobban kiugrik ez a vastagított fekete név.
A német hadvezetés már jóval az ostrom előtt felkészült, hogy megvédje a várost. Freissner vezérezredes (a német szárazföldi erők főparancsnoka) már 1944. szeptember 22-én elrendelte, hogy Budapest keleti oldalán három patkó alakú védőövet építsenek ki, szárnyaikkal a Dunára támaszkodva. Ez a védelmi rendszer, amelynek tökéletesítése december végéig tartott, az Attila vonal elnevezést kapta. (Attila I., Attila II., Attila III.)
A készülő védelmi rendszer az ország egész védelmi rendszeréhez kapcsolódóan épült ki. A Balaton—Velencei-tó—Budapest vonalon futó Margit-vonal és a Cserhát—Mátra—Tokaji-hegység előterében húzódó Karola-vonal közötti kapcsolatot teremtették meg a kiépített Attila-vonalak.
Az Attila I. Alsógöd—Csomád—Veresegyház—Maglód—Ecser—Vecsés—Gyál—Dunaharaszti terepszakaszon húzódott. A legnagyobb távolsága a Dunától 25-30 km volt.
Az Attila II. Dunakeszi—Mogyoród—Isaszeg—Pécel—Pestimre—Soroksár vonalban épült ki, 12-15 km-re az első védőöv mögött.
Az Attila III. pedig az előzőtől 5-10 km-re, Újpest északi— Kőbánya külső szegélye—Kispest déli pereme vonalán futott.
A pesti hídfő védelmének kiépítése ettől függetlenül már 1944 nyarán a hadiakadémia 3. évfolyamának is feladata volt. A vezérkari vizsgára készülő századosok már ekkor kijelölték a hídfőt védő erődítések pontos helyét. A védőöveket és tüzérségi állásokat 4 hadosztály részére tervezték. A tervezésnél felhasználták még az I. világháborúból fennmaradt terveket, amikor egy rövid időszakban azzal fenyegetett a keleti front, hogy az oroszoknak sikerül áttörniük a Kárpátokon és benyomulhatnak az Alföldre.
A magyar vezérkar már szeptember 11-én (jóval a német utasítás előtt) hozzálátott az Attila-vonalak kialakításához. A munkában a szlovák műszaki hadosztály 3000 katonája, továbbá a kivezényelt civil lakosság és a zsidó munkaszolgálatosok vettek részt. (November 11-én már 28000 fő dolgozott a védőövezet kiépítésén.) Az állásokat november folyamán már megszállták a védekező német—magyar csapatok, de egészen decemberig tökéletesítették.
A védőöv kettő-négy lövészároksorból, földbunkerekből, továbbá összefüggő harckocsi árokból állt (6.számú melléklet). Előttük tüskés drótakadálysort és helyenként aknamezőket is telepítettek. A védelem egésze tábori jellegűnek tekinthető, de kiegészült a gyalogsági nehézfegyverek és a tüzérség szervezett tűzrendszerével.
Továbbá Csepelnél a Duna vonalában a parttól 5-20 m-re négy-hat soros elektromos drótakadálysort állítottak fel. A drótakadályokat négy méterenként telepítették, 28 km hosszúságban.
Miután Hitler parancsa alapján eldőlt, hogy Budapestet az utolsó házig védeni kell, elindul a városon belüli védelmi övek kialakításai is. Hat ilyen belső vonal létesült a pesti oldalon:
Az első egy reteszállása volt az Attila III. vonalnak. A Rákos vasútállomásnál vált el az Attila III.-tól, s a Rákos-patak déli partja mentén egészen a Dunáig húzódott. A második vonal egy félkört írt le és a Könyves Kálmán körút, a Hungária körút és a Róbert Károly körút vonalán épült ki. A harmadik ennek reteszállása volt, arccal északnak. A Józsefvárosi- és a Keleti pályaudvar elágazásánál vált ki a másodikból és a Kerepesi útig a vasút, onnan az Aréna út, majd Dráva utca vonalán húzódott a Dunáig. A negyedik ismét teljes félkört írt le és a Haller út, Orczy út, Fiumei út, Rottenbiller utca, Szinyei Merse utca, Ferdinánd híd, Csanády utca vonalában alakult ki. Az ötödik a nagykörúton, a hatodik a kiskörúton épült. Ez utóbbi kettő már a pesti hídfő kiürítésének fedezésére szolgált. (A Nagykörúton elektromos zárat is telepítettek az aknazárak és barikádok mellet.) Ezeken kívül megerődített támpontokat rendeztek be a Népligetben, a Városligetben és a Kerepesi-temetőben.
Ezzel szemben a budai oldalon nem épültek ki előre berendezett védővonalak. Hevenyészett védőállásokat építettek csak december végétől a Margit-szigeten, a Ferenc-hegyen, Törökvészen, Pasaréten, az Orbán-hegyen, a Farkasréti-temetőben, a Sas-hegyen, és a Kelenföldi pályaudvartól a déli vasúti hídig futó vasúti töltés mentén. A belső védőövet a Margit körút, az Alkotás út, a Kis-Gellért-hegy és a Gellért-hegy vonala alkotta. Arccal északnak reteszállás épült a Kékgolyó utca, a Németvölgyi út, a Mártonhegyi út mentén, továbbá arccal délnek a Horthy Miklós út vonalán. Megerődítették a Műszaki egyetem épületét, a Gellért-hegyet a Citadellával és a Várat.
Mindezeken túlmenően a pesti oldalon még 200-nál is több ellenállási csomópontot hoztak létre, amelyek egy-két lakótömböt, egy-egy gyárat, üzemet vagy vasúti állomást foglaltak magukban. Az ellenállási csomópontokat úgy szervezték meg, hogy azokból két-három irányban ellentámadást is végre lehessen hajtani. A csomópontok tűzrendszerébe bekapcsolták a gyalogsági nehézfegyvereket, a különböző űrméretű lövegeket, a páncéltörő és a légvédelmi tüzérséget. Az ellenállási csomópontokon belül 110 darab támpontot rendeztek be, amelyek egy-két épületből álltak.
Az erőkkel és eszközökkel való manőverezés megtervezésénél figyelembe vették a város csatornahálózatát és pincéit is. (A csatornahálózat térképének birtokában a németek számtalanszor átmásztak a csatornákban az oroszok alatt és hátba támadták őket.) A pincék falait még az ostrom előtt átütötték, hogy lehessen merre menekülni, ha leszorulnak a föld alá. A kertes házas területeken pedig a kerítéseket nyitották meg, átvágva a dórhálót, szintén menekülési utat teremtve meg maguknak.
A város pereménél a bevezető utakon közvetlen irányzású lövegeket és nehézgéppuskákat állítottak fel. A városon belül kiépített védelmi állásoknál (4. és 5. számú mellékletek) pedig barikádokat emeltek és ezeket a hevenyészett állásokat egészítette ki időnként aknazár vagy elektromos akadály. A barikádok építésénél sokszor robbantást alkalmaztak, de ezt minden előkészítés nélkül tették, így fordult elő, hogy egy rosszul sikerült robbantás után eltört egy főnyomócső és a vár vízellátás nélkül maradt napokig.
A térképemen a céltematika egyik legfontosabb részének tekintettem a védelmi vonalak ábrázolását. A városon belüli védelmi állások viszonylag pontosan vannak megadva, így felvételük nem okozott gondot, de az Attila-vonalról, mindezidáig nem készült részletes ábrázolás pontosan, ugyanis nem lehetett tudni merre futott. Nem maradtak fenn térképek vagy utasítások az építés részleteiről. Ezért elsődleges forrásként légi fotók alapján kívántam a vonalakt beazonosítani. Ezzel a kutatással, mint már a „Térkép célja” című fejezetben is írtam, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Térinformatikai és Fotogrammetriai Tanszékének munkájához is kapcsolódtam egyben. Ők is légifotók elemzése alapján próbálták beazonosítani a korabeli állásokat.
A Hadtörténeti Múzeum birtokában lévő 1950-es évek elején készült fotók álltak csupán rendelkezésemre (7.számú melléklet), melyeket a kiértékelésnél fel tudtam használni. Korabeli fotók lettek volna az ideális alapanyag, de ilyen Magyarországon nem áll rendelkezésre. A németek készítettek fotókat az ostrom alatt, de ezeket az amerikai hadsereg a háború után hadizsákmányként elvitte magával, így a Budapestről készült háború alatti képek ma a Washingtoni Kongresszusi Könyvtárban találhatóak. Felvettem velük a kapcsolatot és küldtek is egy mintadarabot, de egyrészt a képekért igen magas díjat kellene fizetni, másrészt a túlságosan nagy magasságban készültek ahhoz, hogy ki lehessen rajtuk venni egy harckocsi árok részleteit, így maradtam a Hadtörténeti Múzeumban őrzött légi fotóknál.
Következő probléma az volt, hogy ezen képek képméretaránya 1:20000 körül változott, így csak a nagyobb árkokat lehetett felismerni. Ezek pedig csak a harckocsi elleni árkok lehettek. Viszont a gyalogsági állásokat nem lehetett rajtuk kivenni, csak szórványos esetben, illetve, ha egy kisebb képméretarányú fotó is rendelkezésre állt. Ilyenből sajnos nagyon kevés volt, de a Sas-hegy esetében a lövészárokrendszer is pontosan beazonosítható volt.
A rendelkezésre álló fotók többszöri elemzése során sikerült egyértelműen megtalálni az állásokat. A fotókon nem látható részeket a térképemen is hiánnyal jelöltem.
A keletkezett adatokat ellenőrzés céljából, illetve, hogy a hiányzó részekre valamilyen adatot kapjak, Hingyi Lászlóval egyeztettem, aki a háborút túlélők visszaemlékezésit is gyűjti és számos információja van az Attila védővonal állásairól. Információi megerősítették az általam beazonosított állásokat, továbbá hasznos felvilágosítást adott, azokkal a területekkel kapcsolatban, ahol nem találtam az Attila-vonalra utaló jeleket.
Az eredményeket összegezve leszögezhető, hogy számos, a korábbi ismereteinkhez képest, új tényre derült fény. Az Attila III. lényegesen közelebb húzódik a városhoz, mint azt a korábbi irodalomban említik, vagy amint korábbi térképeken vázlatosan jelölték. Az Attila II. vonal egyáltalán nem futja félkörívben Pestet, hanem csupán egy negyed körívet ír le és az Attila I.-be torkollik. Továbbá az Attila II. vonalnál csak lövészárkok épültek ki és csupán az Attila I.-nél és az Attila III.-nál készültek el a harckocsi árkok. Az Attila I., pedig lényegesen keletebbre kinyúlik, semmint azt korábban képzeltük.
Mindazon túl, hogy ezek eddig merőben új adatok a történészek számára, most már pontos térkép készült az Attila vonalakról. A második világháború befejezésétől mindezidáig ez nem készült el.
Az Attila vonalakat térinformatikai rendszerben dolgozzák fel. Az alaptérképet ehhez az általam megrajzolt Budapest ostromáról készült térkép fogja szolgáltatni, de készülni fog egy térképi megjelenítés is.
Részletek a térképből
(1. Az Attila-vonal ismert szakasza, 2. Az Attila-vonal ismeretlen szakasza, 3.
Budapesten belüli védőállások, 4. A Budapesten belüli
állások részletes ábrázolása)
A céltematika egyik főelemének tekintem a frontvonalakat. Ahogy a bevezetőben is írtam, egy minden korábbinál részletesebb ábrázolást szándékoztam elkészíteni Budapest ostromáról. Ennek az irányelvnek a tükrében a frontvonalakat napi bontásban akartam ábrázolni.
Ehhez viszont kellő részletességű forrást is kellett találnom. Próbáltam fellelni és felhasználni minden lehetséges forrást, hogy egyrészt minél pontosabban meg lehessen rajzolni a frontvonalakat, másrészt hogy az ellentmondásokat fel tudjam oldani, ugyanis a források sokszor ellentmondanak egymásnak.
Alapforrásomnak Ungváry Krisztán könyvét tekintettem, illetve az általa rendelkezésemre bocsátott várostérképet, melyre feltüntette a frontvonalakat. Ez a térkép az ostromot túlélők visszaemlékezési és a megmaradt hadinaplók alapján készült. A visszaemlékezések alkalmazásával kapcsolatban viszont mindig fontos a kellő forráskritika, mivel 50 év távlatában nem könnyű visszaemlékezni, hogy egy adott napon pontosan hol is állt a frontvonal, ami magában hordozza a tévedés lehetőségét.
Mindennek ellenére a térkép igen részletes volt és napi bontásban tüntette fel a frontvonalakat, de mivel a térkép visszaemlékezésekre alapult a kevésbé lakott területeken, vagy a budai hegyek egyes részein nem tartalmazott adatokat, források híján. Így részben a visszaemlékezéseken alapuló adatok ellenőrzése, részben a hiányzó adatok pótlása miatt újabb forrásokat próbáltam találni.
Az legfontosabbnak a hadinaplók és napi jelentések számítottak, melyekben részletesen leírják, hogy az adott napon hol húzódott az első vonal. Sajnálatos módon a hadinaplók nagy része megsemmisült és csak néhány alakulat hadinaplója vészelte át a háborút. Ezek alapján pontosan megrajzolhattam a frontot azokon a szakaszokon, ahol ezek az alakulatok harcoltak.
A továbbiakban magam is visszaemlékezések alapján, illetve már korábban az ostromról kiadott művekben leírt adatokra támaszkodva próbáltam a frontvonalakról minél pontosabb képet alkotni.
Az eddig tárgyalt források döntően a németek által tartott első vonalra vonatkoztak, de a hadijelentések között akadtak román napi jelentések is, amik nem egyeztek a korábbi forrásaimmal.
Az eltérés oka ugyanis az volt, hogy sok esetben a német és orosz első vonalak közti távolság igen jelentős is lehetett. Ez főleg nyílt területen volt igaz. Így ha a frontvonalakat akarom jelölni, el kellet döntenem, hogy a német, vagy orosz első vonalat kívánom feltüntetni, mert a kettő bizony igen különbözött egymástól.
A források alapján a német vonal jelölése mellett döntöttem, mivel erre rendelkeztem több és részletesebb adattal. (A jelmagyarázatban azért részleteztem külön, hogy a jelölt frontvonal a németekre vonatkozik.)
Ennek ellenére egy időközben felbukkanó újabb orosz forrást is felhasználtam a kép további árnyalásához. Ez egy a Kiscelli Múzeumban lévő 1:25000 orosz készítésű és cirill nyelvű Budapest várostérkép volt, mely hadászati szándékból készült el. A térképen 7 időpontra voltak bejelölve az orosz frontvonalak. Számos helyen eltértek a német forrásoktól, főleg csak a nyílt területeken. A belvárosban az adatok felhasználhatóak voltak, mint a német vonalak.
Döntően ezen források felhasználásával sikerült megrajzolni a frontvonalakat. (A felhasznált irodalom jegyzékében szerepelnek azon könyvek, melyek adatait szintén felhasználtam.)
További problémát jelentett, ami az adatok eltéréséhez vezetett, hogy egy adott napon belül, mikori állapotra vonatkozik az információ. Egyes források reggelre, míg mások estére adják meg a front állását. Úgy gondoltam a legcélszerűbb, ha az esti állapotot tüntetem fel, mivel ez egyértelműen megadja, hogy az adott napig meddig tudtak előrenyomulni az orosz és román csapatok. A reggeli állapot feltüntetése zavaró lehet abból a szempontból, hogy az adott nap folyamán a harcokban még újabb területeket foglalhattak el, melyeket viszont csak a következő napra jelölnék.
Újabb problémát jelentett a harc hullámzása, nem egy terület ötször-hatszor is gazdát cserélt. Ennek jelölése meglehetősen bonyolult lett volna, ráadásul a források hiányában nem lehetséges a harc menetének ilyen pontos megadása a város egész területére, ezért eltekintetem ennek ábrázolásától és csupán egy-egy nap végén elért első vonalat tüntettem fel.
Történelmi térképeknél az összefüggő frontvonalak álizovonalszerűen kerülnek ábrázolásra. Ennek megfelelően egymást nem metszik, a vonalak szögletesen nem törnek.
A térképem esetében azonban egészen sajátos módon jelennek meg a frontvonalak. A városon kívüli területeken a frontvonalak az előbb felsorolt kritériumoknak eleget tesznek, de a városban a beépített területeken a futásuk megváltozik. Itt már az utcahálózat futásához igazodnak, azaz szögletesen törnek. Ebben a speciális esetben ez a fajta ábrázolás nem tekinthető hibának, hiszen a tényleges frontvonalak is sokszögvonal formát öltöttek.
A frontvonalakat vastag vörös vonallal jelöltem. A vörös szín kellően domináns és magára vonja az ember figyelmét, ezért tartottam célszerűnek az alkalmazását.
Mivel napi bontásban ábrázoltam az első vonalakat, ezért követelmény volt, hogy egyértelműen megállapítható legyen, mely napra vonatkozik egy frontvonal adott szakasza. Ezt a frontvonal számok viszonylag sűrű elhelyezésével próbáltam megoldani.
A frontvonalak sokszor az erdőhatárok, patakok mellett húzódtak a nyílt területen, ezért sokszor párhuzamosan lett ábrázolva a fontvonal és más természetes vagy mesterséges elem. Az igazi nehézségek a beépített területeken adódtak, ahol az utcák jelölték ki a fronthatárt.
Az utcatengelyekben vettem fel az első vonalakat, így viszont részben kifedődtek az utcanevek, ami az azonosíthatóság miatt lett volna fontos. Ezért az ábrázolást úgy oldottam meg, hogy a frontvonalakat tartalmazó layert az utcanevek layerei alá helyeztem. Így a nevek kerültek felülre és olvashatóvá váltak, ugyanakkor a frontvonalak sem tűntek el és továbbra is megmaradtak az utcatengelyben.
A bevezetőmben írtakhoz hűen, próbáltam egy olyan ábrázolást megalkotni, mely részleteiben mutatja be az ostromot. Ennek egyik fő eleme a harckocsik és rohamlövegek ábrázolása volt.
Teljesen újfajta megközelítés ez, mivel még a nagy részletességgel ábrázolt hadműveleteknél sem szokták a kilőtt harckocsikat ábrázolni. Döntően két okból: Egyrészt mert nincsenek rá források, másrészt mert nem biztos hogy az információ annyira lényeges.
A térképem esetében egyik feltétel sem állt fent. Úgy gondolom, hogy a kilőtt harckocsik ábrázolása többletinformációt ad a térképnek. Ráadásul megmutatja, hol helyezkedtek el a harcok fő területei. Bár harckocsikat mindkét fél részéről az egész városban bevetettek, mégis számarányaiban a legfontosabb zónákban kerültek bevetésre és ennek következtében kilövésre is. A kilőtt harckocsik ábrázolásával a harcok térszerkezetére kapunk adatokat.
A legnagyobb probléma a források megtalálása volt, ugyanis hivatalosan nem rögzítették, hogy egy egység hol vesztett harckocsit, vagy hogy hol lőttek ki egyet. A csapatok hadijelentéseiben legfeljebb számszerűen megadják, hogy mennyi ellenséges harckocsit lőttek ki, de a pontos helyükről már nem tájékoztatnak, mivel ez nem számított fontos információnak a további harcok tekintetében.
Legelőszőr felmértem mekkora mennyiségről lehet szó. Itt jegyzem meg, hogy a harckocsi és rohamlöveg két különböző típusú harceszköz, mégis egy kategóriába szokás őket sorolni.
A szakirodalom alapján kerekítve körülbelül 200 db orosz és 100 db német és magyar harckocsi és rohamlöveg semmisült meg az ostrom során. Gyakorlatilag a város egész területén mindenütt találhatóak roncsok, de nagy tömegében a harcok fő zónáiban helyezkedtek el.
A források tanulmányozása közben kellett ráébrednem, hogy a németek részéről elég sokszor történt meg, hogy a rohamlövegeket, vagy harckocsikat elhagyták, mert elfogyott az üzemanyag, vagy az ostrom végénél mikor már nem tudták átcsoportosítani őket máshova anélkül, hogy az oroszok ki ne lőjék őket. Persze nem használható állapotban hagyták őket vissza, valamilyen módon többnyire megpróbálták használhatatlanná tenni. Ezen harckocsikat is felvettem a térképre, de a jelmagyarázatban ezért neveztem meg, hogy kilőtt vagy elhagyott harckocsi ill. rohamlöveg.
Kutatásaim során körülbelül 150 tankot és rohamlöveget tudtam beazonosítani, ami elég jó aránynak számít. Forrásaim közül kiemelném Hingyi Lászlót, aki már az ostrom során elkezdte gyűjteni az adatokat a kilőtt harckocsikról és ezt a tevékenységet a mai napig folytatta. Az általa adott információk képezik az adatok közel harmadát.
További tankokat sikerült beazonosítani fényképek alapján, a Nemzeti Múzeum Fényképtárában található az ostrom alatt és közvetlenül az utána lévő időszakban készült képekből. Végül a visszaemlékezésekből, illetve néhányat a román és magyar csapatok hadijelentéseiből is sikerült beazonosítani.
Az ábrázolásnál egy korabeli harckocsi a Pz. VI. Tigris sziluettjét rajzoltam át és ennek arányosan kisebbített kép adta a harckocsik piktogramját. (Ez a típusú tank nem vett részt az ostromban, Budapesten nem rendelkeztek ilyen típussal a németek, de az egyik legismertebb második világháborús tanktípusnak számít ezért döntöttem ennek átrajzolása mellett.)
A német és orosz tankokat eltérő színnel ábrázoltam (kék és vörös), hogy a beazonosíthatóság egyértelmű legyen.
Viszont a típusok tekintetében már több probléma adódott. Meglepődve tapasztaltam, hogy a legkülönfélébb típusú tankokat használtak mindkét oldalon. Az oroszok rendelkeztek angol és amerikai tankokkal, de előfordultak német zsákmánytankok is melyeket átfestve az oroszok használtak. A németeknél ennél is nagyobb volt a káosz. Használtak angol zsákmánytankokat, a saját német típusaikat, de olasz könnyűtankokat is. Sőt a németeknél is használtak orosz zsákmánytankot. (Például az egyik kilőtt német harckocsi, egy olyan angol tank volt , melyet a németek az oroszoktól zsákmányoltak.) Ezeket egészítették ki a magyar tanktípusok. (Még egy érdekes adalék, hogy a németek bevetettek Budapesten olyan Párduc típusú tankokat, melyek homokszínűre voltak festve és eredetileg az afrikai hadszíntérre akarták küldeni őket.)
Mindezeket egybevéve a harckocsik típusának és kilövési helyének ábrázolása, igen sok, merőben új ismeretet nyújt a térképfelhasználó számára.
(Más típusú járművek (például szállítókocsik) vagy lövegek hasonló jellegű ábrázolása nem lenne lehetséges, mert ezeket hatalmas számban alkalmazták, másrészt ezekről gyakorlatilag csak szórványadatokkal rendelkezünk.)
A légvédelmi ütegek ábrázolása szintén olyan többlet információ, mely segíti az ostrom részletesebb bemutatását. Továbbá szintén elmondható róla, mint a harckocsikról is, hogy nem számít szokványos megoldásnak.
Az ötletet, hogy pont a légvédelmi ütegeket ábrázoljam az Attila vonallal kapcsolatos kutatásaim adták. A kutatás során a Hadtörténeti térképtárban lévő légifotókat elemeztem, melyek a háború után készültek az 50-es évek elején.(részlet egy légifelvételből)
Ezeken a fotókon sikerült azonosítanom furcsa szabályos körben lévő nagy lyukakat. A későbbiek során jöttem rá, hogy ezek a légvédelmi állások. A légvédelmi lövegeket kör alakban telepítették, mert csak a szemből jövő gépet tudja a löveg teljes biztonsággal lelőni. A lövegeknek pedig kisebb gödröket ástak, azokba telepítették őket.
A légifotók áttanulmányozása után sikerült igen nagy számú üteget beazonosítani, melyek Budapest állandó légvédelmét alkották. Ezekhez járult még az ostrom során használt számos mozgó üteg, de ezekről nem állnak rendelkezésre adatok, így jelölésük nem lehetséges.
A légvédelmi ütegek piktogramja egy 88 mm-es légvédelmi üteg átrajzolt sziluettje, arányosan kisebbítve.
A két melléktérképen számos különféle információt ábrázoltam. Ezek zömében nem annyira az ostromhoz, hanem a német megszálláshoz, a nyilasterrorhoz és az ellenálláshoz kapcsolódnak, de a város ostromáról alkotott képhez hozzátartoznak ezek is.
A kiindulási forrásnak itt is Ungváry Krisztián könyvében megadott adatokat tekintettem és ezeket egészítettem ki továbbiakkal, melyeket más forrásokból sikerült gyűjtenem. A jelek első csoportjában a német és magyar elnyomó szervek központjait ábrázoltam. A németeknél a GESTAPO és SS központokat tüntettem fel, a magyaroknál pedig az úgynevezett „nyilas házakat”. Ezek jelölésére horog, illetve nyilaskeresztet alkalmaztam, ezzel is szimbolizálva a jelölni kívánt intézmények elnyomó és erőszakos jellegét.
A második csoportba a nyilasterror szempontjából fontos gyűjtőfogházak, illetve a kivégzési helyszínek kerültek. A fogházakat fekete négyzettel, míg a kivégzési helyszíneket egy koponyával jelöltem.
1.számú melléklet Budapest ostroma térkép
2.számú melléklet Budapest ostroma térkép jelkulcsa
3.számú melléklet A Budapestet védő, illetve támadó alakulatok és becsült élelmezési létszámuk 1944. december 24. körül
4.számú melléklet Betongúla akadály (vázlat)
5.számú melléklet Síntorlasz (vázlat)
6.számú melléklet Harckocsiárok (vázlat)
7.számú melléklet Az Attila III.-vonal harckocsiárka Ferihegytől Nyugatra
(1952-es légi felvétel)
1.számú melléklet (Budapest ostroma térkép (1:30000) két melléktérképpel Buda és Pest belvárosai (1:20000))
2.számú melléklet (Budapest ostroma térkép jelkulcsa)
· M. kir. 10. honvéd gyaloghadosztály [7 500 fő]
· M. kir. 12. honvéd tartalékhadosztály [4 000 fő]
· M. kir. 1. honvéd páncéloshadosztály részei [5 000 fő]
· M. kir.1. honvéd huszárhadosztály részei [1 000 fő]
· Billnitzer-csoport (M. kir. 1., 6., 7., 10., 13., 16., és 24. rohamtüzérosztály részei) [2 000 fő]
· Kozma-csoport (Budapesti légvédelmi tüzércsoport: a m. kir. I., 201., 204., 206., 207. és 208. légvédelmi tüzérosztály részei, 52. önjáró páncélozott légvédelmi gépágyúszászlóalj) [2 000 fő]
· Budapest-őrzászlóalj [800 fő]
· 1. és 2. egyetemi rohamzászlóalj [1 000 fő]
· Műszaki csapatrészek (M. kir. VIII., IX. utászzászlóalj, IV. utászzászlóalj részei, VI/2. utászszázad, VII/2., IX/1., 110., 112., 153. kerékpáros utászszázad, VII., VIII. tábori pótutászszázad, 72/101., 72/106. nagyfeszültségű villamos akadályszázad, 134., 138., 401., 404. hadihídoszlop, I/1., I/2., III/1., III/2. honi építőszázad, 101., 102. rohamcsónakszázad, 201., 202., 203. különleges műszaki zászlóalj, 102. fogatolt vegyiharc-zászlóalj, 101. helyreállító zászlóalj, 101., 102., 104. vasútépítő zászlóalj, 107., 110., 111. vasútépítő század, 101., 109. üzemszázad, 104. vasútépítő szeroszlop, 101. fővezérség-közvetlen villamos üzemszakasz) [7 000 fő]
· Öt csendőrzászlóalj (besztercei, galántai, pécsi, székelyudvarhelyi, zilahi) [3 240 fő]
· Rendőr-rohamzászlóalj [1 630 fő]
· Vannay-zászlóalj [638 fő]
· Budapest I., II. rohamzászlóalj [1 000 fő]
· Budapest karhatalmi zászlóalj [300 fő]
· Különböző Budapesten szervezett harccsoportok (Berend, Korányi, Déri, Morlin és Viharos-féle harccsoportok) [2 000 fő]
· Budapesten rekedt tüzéralosztályok (12 különféle üteg) [500 fő]
· Budapesti honvédintézetek és vonatalakulatok [3 000 fő]
· Hungarista harccsoportok [1 500 fő]
· Kisegítő karhatalmi (KISKA) alakulatok (a harcokban alig vettek részt) [7 000 fő]
· 8. "Florian Geyer" SS-lovashadosztály [kb. 8 000 fő]
· 22. "Maria Theresia" SS-önkéntes lovashadosztály zöme (kisebb kötelékei a bekerítésen kívül) [11 345 fő]
· 13. páncéloshadosztály zöme (kisebb kötelékei a bekerítésen kívül) [4 983 fő]
· "Feldherrnhalle" páncéloshadosztály részei (néhány alakulata a bekerítésen kívül) [7 255 fő]
· 271. népi gránátoshadosztály kisebb részei [kb. 1 000 fő]
· 1. SS-rendőrezred [kb. 700 fő]
· 12. SS-rendőr páncélosszázad [kb. 100 fő]
· 12. légvédelmi rohamezred [kb. 1 000 fő]
· 40/I. nehéz légvédelmi tüzérosztály [kb. 500 fő]
· 573. nehéz légvédelmi tüzérosztály [kb. 200 fő]
· Bataillon Europa (Európa-zászlóalj) [kb. 300 fő]
· Különböző harccsoportok [kb. 1 500 fő]
· Bataillon z.b.V.500 (500. különleges zászlóalj) [kb. 200 fő]
· Egyéb német csapattöredékek [kb. 2500]
· Az SS IX. hegyihadtestének közvetlen alakulatai [kb. 1 500 fő]
Pesti oldal (2. Ukrán Front 7. gárdahadserege)
· 30. lövészhadtest (25. gárda-, 151., 155. lövészhadosztály)
· Román 7. hadtest (2., 19. gyaloghadosztály, 9. lovashadosztály)
· 18. önálló lövészhadtest (66. gárda-, 68. gárda-, 297., 317. lövészhadosztály)
Budai oldal (3. Ukrán Front 46. hadserege)
· 75. lövészhadtest (109., 113., 180. lövészhadosztály)
· 37. lövészhadtest (108.gárda-, 326., 320. lövészhadosztály) [január 20-tól e hadtest alárendeltségében a 83. tengerészdandár is]
· 36. és 25. (?) önálló gárda-lövészhadosztályok
· 37. gárda-harckocsidandár
· 30. gárda-nehézharckocsi-ezred
· 1505. rohamlöveg-ezred
· 12. és 14. műszakidandár
· 5. áttörő tüzérhadosztály
· 5. légvédelmi tüzérhadosztály
· 105. önálló nehéztarackos tüzérosztály
· 22. önálló páncéltörő tüzérdandár
· 152. önálló ágyús tüzérdandár
· 7. áttörő tüzérhadosztály
· 114. önálló nehézaknavetős dandár
· 90. önálló nehéztarackos tüzérdandár
A támadó szovjet-román csoportosítás összesített becsült élelmezési létszáma: kb. 157 000 fő.
4.számú melléklet (Betongúla akadály)
5.számú melléklet (Síntorlasz)
6.számú melléklet (Harckocsiárok)
7.számú melléklet (Az Attila III.-vonal harckocsiárka Ferihegytől Nyugatra, 1952-es felvétel)
Baktai Ferenc: A kőbányai előőrs - Budapest,1956
Boldizsár Iván: Don-Buda-Párizs - Budapest,1982
Búza Péter, Mészáros György, Ráday Mihály: Budapest teljes utcanév lexikonja - Budapeast, 1998
Darvas József: Város az ingoványon – Budapest, 1955
Dézsényi Miklós: Örvények a Dunán – Budapest, 1964
Dombárdy Lóránd, Tóth Sándor: A Magyar Királyi Honvédség – Budapest, 1987
Dombárdy Lóránd, Tóth Sándor: Magyarország hadtörténete II. negyedik fejezet – Budapest, 1985
Erődítésutasítás (Honvédségi közlöny 58. szám) – Budapest, 1941
Fehér Lajos: Harcunk Budapestért - Budapest, 1969
Freissner, Hans: Árulások, vesztett csaták – Budapest, 1992
Gasparovich László: A rettegés ötven napja – Budapest, 1999
Gosztonyi Péter: Háború van, háború – Budapest, 1989
Gosztonyi Péter: Légiveszély Budapest! – Budapest, 1989
Gosztonyi Péter: A budapesti csata 1944-45-ben (kézirat) 1964
Gosztonyi Péter: A Magyar Honvédség a második világháborúban – Budapest, 1992
Józsa Béla: Egyetemisták az ostromgyűrűben – Budapest, 2002
Juhász Imre: Az Ostrom, regényes korrajz Budapest ostromáról – Budapest, 1947
Kadosa Árpád: Viszontlátásra, hadnagy úr! – Budapest, 1989
Pataky Ivén, Rozsos László, Sárhidi Gyula: Légi háború Magyarország felett II. kötet – Budapest, 1988
Ravasz István: A magyarországi harcok kronológiája és adattára 1944-45 (doktori értekezés) 1989
Ravasz István: Magyarország a Második Világháborúban Lexikon – Budapest, 1997
Ravasz István: Budapest hadszíntérré válása és ostroma – Budapest, 1995
Számvébert Norbert: Erőd a Duna mentén – Budapest, 1999
Swirin M., Oleg Branov M.: Budapest, Balaton 1945
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma – Budapest, 2001
Ungváry Krisztián: A második Sztálingrád In: Budapest negyed, 2002, 3-4 szám,
Tóth Sándor: Budapest felszabadítása 1944-45 – Budapest, 1975