4.4. Összefoglalás


A Magyar Honvédség a katonai tevékenységek széles körét felölelő feladatainak végrehajtása során eredményesen alkalmazhatja a katonai tematikus térképeket.

A katonai tematikus térképekkel szemben támasztott felhasználói igények összetett volta az új biztonságpolitikai és honvédelmi körülmények között igényli a katonai térképek rendszerének újragondolását.

A meglévő és feltárt igények támasztotta szükségszerűségből kiindulva a már meglévő térképek szükséges mértékű átalakításával, kiegészítésével, modifikálásával valamint új térképfajták meghatározásával célszerű felépíteni a katonai tematikus térképek új rendszerét.

A katonai tematikus térképek jellege és sajátosságai miatt készítésük során a fő hangsúly a térképek békeidőben való kialakításán van.

A katonai tematikus térképek új rendszerének meghatározásával katonai tematikus térképművet célszerű kialakítani, vagyis az egyes térképek egységes térképezési elvek megtartásával kerülnek kialakításra.

A vezetés hadműveleti szintjén az összfegyvernemi igények kielégítésére szolgáló katonai tematikus térképek közé a Magyar Köztársaság katonaföldrajzi térképe, A Kárpát-medence katonaföldrajzi térképe valamint a Munkatérképek tartoznak.

A vezetés hadműveleti-harcászati szintjén az összfegyvernemi igények kielégítésére szolgáló katonai tematikus térképek közé a Katonai településtérképek, a Közlekedési térkép, a Folyószakasz átkelési térkép valamint a Terepjárhatósági térkép tartoznak.

Az egyes fegyvernemek, szakcsapatok és szakszolgálatok igényeinek kielégítésére szolgáló térképek közé a Geodéziai adatok térképe, a Légi navigációs térképek, a Folyamhajózási térképek, a Légvédelmi térkép, az Akadálytérkép valamint a Katonai talajtani térkép tartoznak.