A fejlődés motorja – mint oly sok más esetben a történelem során – a szükségszerűség volt. A katona naponta lép kapcsolatba a földrajzi környezettel, hiszen a fegyveres harc az idők folyamán mindig a térben zajlott le, és zajlik ma is. Általánosan elmondható, hogy a hadi cselekmények során a mindenkori katonai tervezésben, szervezésben és végrehajtásban a helyi tényezők ismerete jelentős előnnyel járt. Ebben határozható meg a katonai tematikus térképek fő célja, vagyis hogy a térkép sajátos információs rendszerével és a tematikus kartográfia kifejezési eszközeivel a katonailag fontos tényezőkről tájékoztatást adjon.
Természetesen a korai időszakban nem beszélhetünk egyértelműen katonai tematikus térképekről, illetve olyan térképfajtákról, melyek magukon viselik ezen térképek mai modern értelemben vett meghatározó ismérveit, de a katonaföldrajzi vagy katonai-földrajzi térképek megjelenése és fejlődése meghatározó a katonai tematikus térképek fejlődése szempontjából, így ezek – különös tekintettel a korai időkre vonatkozó – rövid történeti áttekintését is szükségesnek tartom.
Ókor. Az ókor ránk maradt térképeit szemlélve megállapíthatjuk, hogy azok nem csak kereskedelmi célokat szolgáltak, hanem nagymértékben katonai igényeket is kielégítettek. Az operatív tervezés valószínűleg egy az adott országra vagy tájegységre vonatkozó általános felmérésből indult ki, melyet a jobb megértés kedvéért sajátos jegyeket és jeleket tartalmazó vázlattal egészítettek ki.
Már II. Ramszesz korából országleírások maradtak ránk, melyek a saját illetve a meghódított területekről közöltek fontos információkat. Mai értelemben katonaföldrajzi leírásoknak tekinthetők [(8) 15. old.].
Az i.e. VI.-V. században egy Skylax nevű utazó készített perzsa megbízásra a mai hajózási útmutatókhoz hasonló leírásokat Itália partvidékeiről, melyeket térképpel egészített ki [(8) 15. old.].
Makedóniai Nagy Sándor hadseregében megjelent az első "topográfiai csoport" és létrehozott egy olyan központi gyűjtőállomást (a mai adatbankok előfutáraként) mely adatokat gyűjtött és átfogó térképgyűjteménnyel is rendelkezett [(34) 82. old.].
A görögök, bár nagyot alkottak a geodézia, a kartográfia és sok más tudomány területén, igazán jelentős katonai térképészeti emlékeket nem hagytak ránk.
A rómaiak számára a nagy kiterjedésű birodalom megvédése szempontjából létfontosságú volt a rendelkezésre álló légiók gyors bevetése. A fejlett úthálózatról szöveges útleírások (itinerarium scriptum vagy adnotatum) vagy térképes rajzi anyagok (itinerarium pictum) készültek. Térképes itinerarium egy maradt ránk, a nevezetes Tabula Peutingeriana, az is másolat formájában. Az eredetije valószínűleg i. sz. 340 körül keletkezett. Részletesen mutatja be a birodalom jelentős részének összekötő útjait, valamint közli a helységek közötti távolságokat [(8) 22. old.; (37) 31. old.].
Az V. századból maradt ránk a Nílus-völgyi római katonai táborok térképe, mely már egyértelműen elsősorban katonai célokat szolgált [(34) 82. old.].
Középkor. A középkor során Európában az egységes nemzetállamok hiánya, a haditechnika viszonylagos fejletlensége és a várcentrikus háborúk leszűkítették a hadszíntereket, nem volt már olyan mértékben szükség annak vizsgálatára, hogy a földrajzi környezet milyen befolyással bír a hadjáratok kimenetelére.
A középkor zarándoktérképei, amelyeket a keresztes háborúk idején használtak lényegében javított itineráriumok voltak. Az iránytű elterjedésével a hajózás térképei – a portolánok – is tökéletesedtek, és a kereskedelem mellett a hadviselést is szolgálták.
A kor haditechnikájából adódóan (a nehézlovasság meghatározó volta) előtérbe került a víziakadályokra vonatkozó információk minél pontosabb ábrázolása. Jó példa erre a Velence magisztrátusa parancsára Padova városáról 1465-ben, illetve Bresciáról 1470-ben készült térképek [(8) 25. old.], melyek vízrajza pontos, sőt a hidak elhelyezkedését szinte mérnöki pontossággal ábrázolják.
Európán kívül az arabok készítettek a nagyobb hadjáratokhoz menet- és úttérképeket.
Érdekes megemlíteni, hogy vannak bizonyos utalások arra vonatkozóan, hogy a mongolok a XIII. századi magyarországi hadjáratuk előtt és alatt készítettek hazánkról katonai célú térképeket. Sajnos erre vonatkozóan konkrét bizonyítékunk nincs [(8) 45. old.].
Összefoglalva a középkorban gyakorlatilag csak tájékozódáshoz és oktatáshoz használták a térképeket.
Újkor. Az újkor gyökeres változásokat hozott mind a haditechnikában, mind a katonai térképezés területén. Elterjedt a puskapor és a tűzfegyverek tömeges használata, megnőtt a hadieseményekben résztvevők száma, a csapatok szervezettsége bonyolultabbá, fenntartásuk és ellátásuk nehezebbé vált. Az új fegyverzetek és szervezetek mellé új harcmódok és új tartalmú hadművészet társult. Mindez maga után vonta a hadszínterek tágulását, ami annak felismerésével járt, hogy a földrajzi környezet mindinkább befolyásolja a hadműveleteket. A kor hadvezérei és uralkodói tapasztalhatták, hogy a "tér" és a helyi tényezők előzetes ismerete nemegyszer döntő kihatással bír a hadjáratok sikerére. Korán kikristályosodott, hogy az adatok gyűjtését már békeidőben meg kell kezdeni. XIV. Lajos francia uralkodó hozta létre a világ első katonaföldrajzi intézetét, melyet "hadiföldrajzi intézet"-nek neveztek el [(4) 14. old.]. Ezt követően 1780–1810 között sorra alapították a különböző országokban a katonaföldrajzi intézeteket, melyek célja országleírások készítése és a természeti környezet hatásának vizsgálata a hadieseményekre. A "hadi földleírások" mellett az adatokat katonai tematikát tartalmazó térképeken mutatták be.
A mérnöktiszti képzésben egyre fokozódó jelentősséggel bírt a térképolvasás és kiértékelés. Véglegesen bevezetésre került a felsőszintű tisztképzésében a térképismeret és a terepi felmérés.
A földfelszín ábrázolásának finomodása figyelhető meg ebben az időben. A katonaföldrajz számos tárgyköre került részletes vizsgálat alá. A katonai térképnél a táborhelyek, ütközetek és erődítmények ábrázolása került előtérbe. Lassan kirajzolódik egy ábrázolásbeli változás, és az ütközetek valamint a csapatok feltüntetése kezd képszerű ábrázolást ölteni. Szakítottak az alaprajzhű ábrázolási móddal, és egyre gyakrabban bukkan fel a perspektivikus ábrázolás.
Megjelentek az első modern értelemben vett katonai tematikus térképek. Megfigyelhető a térképkészítők azon törekvése, hogy egyes állandó katonai formációkat (pl. lovasság) és a tüzérségi állásokat jelszerű ábrázolással tüntessék fel. (A tüzérség egyezményes jele szinte azóta változatlan). A harc lefutását illetve dinamikáját betűjelzéssel, rövidített dátummal vagy rövid szöveges magyarázattal fejezték ki. Az egyezményes jelek alkalmazása során hamar előtérbe kerültek a különféle felületkitöltések és színek alkalmazása, melyek az egyes hadrendi elemek hovatartozását voltak hivatva jelölni.
Az ábrázolási módban tapasztalható változások szükségszerűen maguk után vonták a részletes jelmagyarázatoknak a térképeken való megjelenését, hiszen a térképhasználó számára biztosítani kellett a jelek értelmének feloldását.
A fentiekre szép példákat láthatunk az 1664-ben Zrínyi várának ostromáról Eszterházy Pál vezérőrnagy által készített térképen [(10) 74. old.], valamint a Buda várának 1686. évi visszafoglalásáról készített térképeken [(10) 81. old.].
Míg a korábbi ún. történelmi csatákról, ahol a hadvezér átlátta az egész csatamezőt, a térképeket csak a csata helyének kiválasztásához, a felvonulás megszervezéséhez, illetve a csata végeztével annak rekonstruálásához használták fel, addig a későbbi évszázadokban a térképek egyre nagyobb szerepet kaptak a csata levezetésében is [(34) 86. old.]. Ehhez a nyomtatás, illetve a sokszorosítás fejlődése teremtett alapot, és első ízben vetette fel a szabványosítás kérdését. Az ütközetek levezetéséhez már nem volt elég a hadvezér, hiszen nem volt képes a megnövekedett hadszínteret belátni és áttekinteni, ezért a modern háborúkban a hadművelet levezetése kizárólag térképek segítségével történik. Az azonos módon történő interpretálás fontos szerepet kapott, az azt biztosító egyezményes jelek magyarázatát szabályzatok rögzítik.
Felmerülhet a kérdés, hogy ezek a térképek miért sorolhatók a tematikus térképek kategóriáiba. Egyértelmű, hogy e térképek bizonyos történelmi-politikai-katonai viszonyokat tükrözve meghatározott térképhasználói igénnyel készültek. Rajtuk valamely téma került bemutatásra, amelyet jelekkel, felületi módszerrel ábrázoltak, "tematikus pillanatfelvételnek" tekinthetők. Az ábrázolási módok megfelelnek a tematikus kifejezési formák metodikájának (pl. jelmódszer, felületi módszer, mozgási vonalak módszere, stb.). A harcászati helyzet jelekkel magán a topográfiai térképen került ábrázolásra, így a harc közvetlenül szélességében és mélységében követhető nyomon. Másrészt a fizikai környezet a tágabb környezettel összefüggésben került ábrázolásra a topográfiai térképen, így a parancsnoki helyzetmegítélés egyben terepértékelést is jelentett, másszóval ha nem is direkt úton, de a helyzettérkép közvetlen katonaföldrajzi jelentőséggel bírt. Következésképpen a topográfiai térkép a rajta feltüntetett harcászati témával együtt a harc kimenetele szempontjából döntő jelentőségű katonai tematikus térképet jelentett, mely az egyik legfontosabb katonai vezetési eszköz volt évszázadok során és gyakorlatilag ma is az.
Az újkor végére megtörtént a katonai topográfiai térképek szétválása a katonai tematikus térképektől. A legtöbb európai országban kialakultak a máig is használatos méretarányok, illetve a hadászati-hadműveleti-harcászati igényeknek megfelelő méretaránysorok, melyek egyre inkább térképművekként jelentek meg. Részben ezen a térképi alapon fejlődhettek tovább a katonai tematikus térképek.
Az I. világháború. Az I. világháború idején teljesedett ki a katonai tematikus térképek fejlődése. Ennek elsődleges oka a tömeghadseregek megjelenése, a korábbihoz képest nagyobb hatótávolságú és pontosabban célzó fegyverek elterjedése (tüzérség), a megváltozott harcászati és hadműveleti elképzelések, és a hadműveleteknek a korábbi háborúkhoz viszonyított jóval nagyobb kiterjedése volt. Az érdeklődés a nagyobb méretarányú térképek felé irányult, melynek oka egyes frontvonalak hosszabb időn keresztül való megmerevedése volt (pl. olasz front, francia–német front). Mind a térkép készítőinek, mind a használóinak egy sor új problémával kellett szembenéznie.
A változás jól nyomon követhető a talajjal kapcsolatos információk térképen való ábrázolásának fejlődésén keresztül. A lövészárok-háború, a frontvonalak megmerevedése során döntő jelentőséggel bírtak a talajjal kapcsolatos információk, mivel a technika fejlődése révén a katonai követelmények a talaj minőségi tényezői felé irányultak. Ez az igény mutatta ki először a topográfiai térképek tartalmi és ábrázolási korlátait. A problémával való szembesülés után a katonai vezetők először a "civil" geológiai térképekhez fordultak. Az azokon található információk kevésnek és ugyanakkor túl soknak is bizonyultak. A "civil" geológiai térképek a különböző kőzet- és talajtípusokat szerkezetük, jellegük és geológiai koruk alapján osztályozva sok színnel, betűjelzéssel és bőséges jelmagyarázattal mutatták be. Ez a katona számára zsúfolva volt felesleges, illetve nehezen értelmezhető információval, ugyanakkor a talajnak létfontosságú tulajdonságai (pl. az időjárással kapcsolatos viselkedése) hiányoztak. Ezért igen hamar katonai geológiai térképek készültek (nagy méretarányban, a szükségleteknek megfelelően), melyek a talajok és kőzetek tulajdonságait katonai szempontból ábrázolták, mintegy koncentrátumát képezvén a polgári geológiai térkép sokféle ábrázolásának, kiegészítve egyéb fontos információkkal [(34) 90. old.].
Másik lényeges probléma, amivel hamar szembe kellett nézni, az a térképek olvashatósága. Az eredeti topográfiai térképet alapul kezelvén, információtartalmának olvasható és kezelhető módon való megtartása igen nehéz volt az egyéb tematikus információk feltüntetése mellett. Ezért az eredeti térképi információ (topográfia) másodrangúvá vált, a hangsúly a tematikus tartalomra helyeződött. Mivel a nyomási színek számát is korlátozni kellett, ezért megjelentek az első raszterábrázolást alkalmazó térképek.
A talajjal kapcsolatos jellegzetességeket nem lehetett eredeti formájukban a térképeken feltüntetni, ezért megjelentek az előzetesen értékelt információtartalmú térképek. Az eredeti, a fizikai-kémiai sajátosságokra épülő osztályozási szempontokat a gyakorlati életben könnyen értelmezhető kategóriák váltották fel.
A vonatkozó információk sokrétűsége és különféle szempontú osztályozása nem tette lehetővé egyazon térképlapon való ábrázolásukat (olvashatóság) ezért azonos területet ábrázoló szelvénysorozatok is megjelentek. Az elsődleges szempontot az olvashatóság jelentette.
A két világháború közötti időszak. Az I. világháborút lezáró békeszerződések magukban hordozták mindazokat az ellentmondásokat, melyek végül a II. világháborúhoz vezettek. A harmincas évektől Németország tudatosan készült a revánsra. Teoretikusai felismerték, hogy a tervezett "Blitzkrieg" akkor lehet valóban hatékony és sikeres, ha a rendelkezésre álló élő erőt és technikát a lehető legkisebb veszteség mellett a leghatékonyabban alkalmazzák. Ehhez előre ismerni kellett a feladatra kiszemelt térségeket, melyeket sokoldalúan és alaposan meg is vizsgáltak. Az értékelések eredményét a katonaföldrajzi leírások (elemzések) mellett katonai tematikus térképen ábrázolták.
Ebben az időben (1928) jelent meg Magyarországon vitéz Somogyi Endre m.kir. vezérkari őrnagy katonaföldrajzi munkája "Magyarország és környék államainak katonai földrajza" címmel [36], mely az első magyar katonaföldrajzi kézikönyv volt. Igen jelentős és eredeti mű, mivel első ízben tárta fel Csonka-Magyarország katonaföldrajzi tényezőit sikeresen elválasztva egymástól a természetföldrajzot és a katonaföldrajzot. A munka mellékletét képezte az 1:1.600 000 méretarányú "A középső és alsó Duna-medencék áttekintő térképe" és 92 ábra, melyek közül sok kiemelkedik újszerűségével. Ezek között sok térképvázlat van, melyek felvilágosítást adnak a hadszíntér járhatósági viszonyairól, egyes területek lejtési viszonyairól, a gépkocsival járható utakról, hágókról, vízi erőművekről.
A II. világháború. A II. világháború kontinentális dimenziókban, hatalmas embertömegek részvételével zajló háború volt, melyben már tömegesen alkalmazták a viszonylag bonyolult harckocsi-, gépjármű- és repülőtechnikát. Mindez új harceljárásokat hozott, de egyben új követelményeket is támasztott a katonaföldrajzi hatások értékelésének területén.
A háború totálissá vált, elmosódott a határ a front és a hátország között. Ugyanakkor a háború dinamikája is változott, nagy jelentőséget kapott a katonai szállítások megszervezése. Megnőtt az igény a katonai felhasználók részéről a szakinformációk vonatkozásában. Mindez a katonai tematikus térképek számának és variabilitásának jelentős mértékű növekedését eredményezte mind a nagy-, mind a kisméretarányú térképek terén. Az új elvek kidolgozásában és gyors alkalmazásában a németek, a szovjetek és az amerikaiak haladtak az élen.
A tömegesen alkalmazott harci technika felvetette új típusú katonai tematikus térképek készítésének igényét. Gyakorlatilag ez időben alakultak ki a ma is használatos térképek elődei. Ilyenek például a járhatósági, víziakadály, útvonal és repülőtérképek.
A magyar katonai térképészet is elkészítette 1941-ben a "Magyarország és a szomszéd területek talajtérképe" című térképet 2 szelvényen 1:750 000 méretarányban (amelyet 1943-ban a "Keleti hadszíntér talajtérképe" címen ismét kiadtak).
A járhatósági térképekre jó példa a Wehrmacht által készített "páncélos térkép". Alapja a Deutsche Heereskarte kétszínnyomású térképe volt [(34) 95. old.], melyen felülnyomással (violaszínben) tüntették fel a járhatóság lehetőségeit (az időjárás függvényében), valamint az azt befolyásoló terepelemeket (pl. meredek lejtők, sziklafalak, stb.)
A hadműveletek tervezését jelentősen befolyásolta a vízhálózat, mely a támadó számára akadályjelleggel bírt, a védő számára természetes támpontot nyújtott a védelemhez. Az értékelés elősegítése céljából – általában közepes méretarányban – készültek víziakadálytérképek, melyek az alaptérkép topográfiájához kapcsolódóan a vízrajzi tematikát emelték ki (partvonal, átjárók, gázlók, hidak, stb.)
A hadműveletek dimenziói miatt létfontosságú volt a gyors csapatszállítások és a hadtáp megszervezése, mely megkövetelte az út- és vasúthálózat, valamint azok állapotának ismeretét. Ezért gyakran készültek útvonal térképek, melyeken a tematikus tartalom maga az út volt (kiépítettség, állapot, időjárási viszonyok függvényében való használhatóság, kategorizálás, műtárgyak, stb.)
A repülőtechnika fejlettsége, a repülőcsapatok kiterjedt és nagytávolságú bevetése megkövetelte a térképek fokozott használatát. Erre már a világháborút megelőzően a polgári repülés fejlődésével párhuzamosan is a legtöbb országban nagy gondot fordítottak, de a hadi események során is készültek – részben a polgári térképek felhasználásával (magyarázó egyezményes jelek bevezetése révén) – újabb légi navigációs és repülőtérképek. A repülőszemélyzetet gyakran speciális anyagra (pl. selyem) nyomott térképekkel látták el.
A háborús események (rombolások) következtében fellépő terepi változásokat nehezen tudták nyomon követni a nyomtatott térképeken (időtényező). Ezért és a felderítés hatékonyabbá tétele miatt a légifényképek szinte nélkülözhetetlenné váltak. Például a Vörös Hadsereg légifényképezéssel végrehajtott felderítési részaránya az 1941. évi 10,3%-ról 1945-re 86,8%-ra [(8) 239. old.] emelkedett. Légifényképek alapján készített nagyméretarányú térképeket használtak a sztálingrádi csata során is [(30) 219. old.]. Az amerikai hadsereg a nyugati hadszíntéren elkészítette minden nagyobb település légifényképén az átvonulási lehetőségek tervét. Azonban nem csak egyszerű légifényképek készültek, hanem azok kombinálásával és kiegészítésével (egységes méretarány, kilométerhálózat, földrajzi koordináták, névrajz) fototérképek is, melyeket kiterjedten használtak különösen a háború vége előtti időszakban (pl.: 1944. Baltikum) [(8) 240. old.].
A II. világháború bebizonyította, hogy – mind keleten mind nyugaton – életbevágóan fontos a lehetséges hadműveleti területek alapos ismerete. Gyűjteni kell az adatokat, azok monografikus feldolgozása azonban nem elegendő. A szöveges formával szemben a katonai tematikus térképen ábrázolt tényezők vizuálisan felfoghatók, közvetlenül a terepre vonatkoztathatók, míg a szöveges információk csak egy gondolati kerülővel, hosszabb idő alatt és potenciális hibaforrásokkal terhelten jutnak el a képszerű elképzelésig. Ugyanakkor a katonai tematikus térképek nem alkalmasak arra, hogy a hadászati – hadműveleti tervezés, illetve a csapatok törzsei számára következtetéseket és ajánlásokat közvetítsenek, erre a katonaföldrajzi elemzések hivatottak. Így tehát a szöveges és képi információátadásnak egymást kiegészítve, egymás mellett van a leghatékonyabb eredménye.
A II. világháborút követő időszak. Erre az időszakra az integráció és a differenciálódás egymással párhuzamos kibontakozása a jellemző. A kétpólusú világ kialakulásával mindkét szövetségi rendszerben felismerték az integráció, a szabványosítás fontosságát. Ezért a NATO-n belül az országok ún. Szabványosítási Egyezmények (STANAG, Standardization Agreement) [54, 55] által szabályozzák a közös célok érdekében végzendő tevékenységeket és létrehozandó kiadványokat, így a katonai tematikus térképek körét is. A volt Varsói Szerződés keretén belül ennek az ún. "EFE-előírások" feleltek meg, melyeket a tagországok többé-kevésbé be is tartottak. Egyéni kezdeményezések természetesen történtek (az egyes országok sajátosságaiból fakadóan), azonban a koalíciós elvekre való hivatkozás mindig diadalmaskodott.
A differenciálódást a katonai tematikus térképek területén az egyes szakirányú igények mind markánsabb megjelenése jelentette. A haderőnemek, fegyvernemek és szakcsapatok saját tevékenységi körük és a feladatmegoldáshoz szükséges információigényükből kiindulva mást és mást tartottak és tartanak fontosnak kiemelten ábrázolni – vagy előzetesen értékelve bemutatni – a térképeken. Ez pedig a térképfajták erőteljes differenciálódása felé hatott.
A fejlődésben új horizontokat tárt fel az utóbbi évtizedek tudományos-technikai forradalma és ezen belül is a számítástechnika és a sokszorosítási lehetőségek és technológiák drámaian gyors (és egyre gyorsuló) fejlődése.
A II. világháborút követő évtizedek során lezajlott helyi háborúk során meglehetősen eltérő módon és hatásfokkal alkalmazták a katonai tematikus térképeket. A felhasználás mértéke mindenkor jelentősen függött a konfliktus kiterjedésétől, a technikai színvonaltól, a rendelkezésre álló időtől, a szervezettségtől és a felderítés hatékonyságától. Ez utóbbira talán legjobb példával szolgálhatnak az 1967-es arab–izraeli háború és az 1991-es Öböl-háború [(39) 29. old.].
