2005. szeptemberében a Lázár Deák Térképészeti Alapítvány pályázatot írt ki a tanítók és tanárok részére. A pályázat öt témakört határozott meg, amelyek a térképek és atlaszok iskolai oktatásban való alkalmazását járták körül.
Az öt választható téma tág teret adott a térképhasználat bemutatására az alsó tagozattól az érettségiig. Talán túlságosan is tág teret, amint az a témák alább felsorolt címeiből is látszik.

1. Az atlaszhasználat tapasztalatai az általános iskola alsó tagozatában.
2. A falitérképek és iskolai atlaszok szerepe a 10-14 éves korosztály nevelésében. (Választás szerint földrajzból, történelemből vagy más tantárgyak szempontjából.)
3. Az Irodalomtörténeti atlasz felhasználásának lehetőségei a hazai közoktatásban.
4. A Földi környezetünk atlasza című új kiadvány alkalmazási területei az oktatásban.
5. Az atlasz- és térképkultúra helyzete és jelentősége a középiskolában a kétszintű érettségi bevezetésével. (Választás szerint földrajzból, történelemből vagy más tantárgyak szempontjából.)

Az ország egész területéről érkeztek pályaművek. Budapest után a legaktívabbak a dél-alföldi régió, azon belül Csongrád megye iskolái voltak. Innen küldték a legtöbb településről a legtöbb dolgozat. De az ország más részeiben is néhány száz lelkes falvak tanítói, tanárai ugyanolyan fontosnak érezték a térképek ügyét, mint neves, nagyvárosi iskolák pedagógusai. Sőt olyan tanítónő is akadt, akinek iskolája áldozatul esett az összevont osztályos iskolák bezárásának, de a pályázat adta lehetőséget megragadva próbálta közkinccsé tenni 10 éves tanítói gyakorlatának tapasztalatait.
A beérkező dolgozatok száma messze meghaladta a pályázat kiíróinak várakozását. Ez olyan következményekkel is járt, hogy a második témakört a nagyszámú pályamunka miatt értékeléskor ketté kellett bontani földrajzi és történelmi részre. A pályázók tetemes létszáma a feldolgozás nem várt méretű feladata mellett is örömmel töltötte el az alapítvány képviselőit, hiszen megvalósulni látszott a pályázat fő célja, a térkép- és atlaszhasználat népszerűsítése.
A dolgozatok ékesen bizonyították, hogy a tanítás során nem a környezet a legfontosabb meghatározó, hiszen hátrányos helyzetű iskolákból szintén szép számmal érkeztek módszertani tanulmánynak is beillő pályázatok. Élményszámba ment a találkozás azzal a leleményességgel, változatossággal és sokszínűséggel, ahogy a tanítók és tanárok használják óráikon a térképeket és atlaszokat. Különösen meglepő volt, hogy sok pedagógus olyan szaktárgyaknál is használ térképeket, amelyekhez azok nem kötődnek szorosan. A térképhasználat lehetőségeinek ilyen módon történő átgondolása és rögzítése révén megvalósult a pályázat másik célja, a figyelem ráirányítása a térkép- és atlaszhasználat előnyeire.

Az első témában pályázó alsó tagozatos tanítók munkáiból általánosságban kitűnik, hogy a gyerekek ebben a korban még teljesen nyitottak a térképek iránt. Megragadják őket a színes térképlapok, szívesen böngészik a falitérképeket, keresgélnek az atlaszokban. Akik könyvet vagy térképet használó környezetből érkeznek az iskolába, vagy akik szüleikkel rendszeresen utaznak, fogékonyabbak ebben a témában. Értő használatról azonban még nem lehet szó ebben a korban. A pedagógusok felelőssége, hogy kialakítsák a megfelelő előismereteket. Ugyanakkor a térképhasználat készségének kialakítása nem kötődik szorosan az iskolához és a tananyaghoz, a megfelelő otthoni támogatás hiányában az érdeklődés elsorvad.
Az előismeretek kialakítása néhány pedagógus szerint már az óvodában megkezdődik, és az iskolában sem szabad csak a környezetismeret tanításától várni a gyerekek térképekhez való viszonyulásának pozitív változását. A folyamat az első osztályban indul, és kiterjed szinte az összes tanult tárgyra. A dolgozatokból kiderül, hogy a tanítók használják a térképet az írás, az olvasás, a számolás elsajátításának a kezdetétől, és használják szinte valamennyi tárgynál. Matematikában a térképről leolvasott magassági és távolsági értékekkel végzett műveletekkel teszik izgalmasabbá a monoton számolási feladatokat, irodalom órán az olvasmányok helyszíneit keresik meg a térképeken, az anyanyelvi oktatásban pedig a helyesírás elsajátításához használják a földrajzi neveket. A németül tanulók a német anyanyelvű országokat és városokat fedezhetik fel a térképeken, míg rajz órán a néprajzzal és más népek művészetével kapcsolatos helyszíneket kereshetik meg. Az iskolán kívül a kirándulások és az erdei iskolák adnak lehetőséget a térképek használatára. A térképi alapismeretek ily módon történő elsajátításán keresztül megvalósul a környezeti nevelés, a honismereti nevelés, és a hazaszeretetre való nevelés együttese.
A negyedik osztályra, mire a környezetismeret óra keretében bevezetésre kerül a térkép és atlaszhasználat, a gyerekeknek tisztában kell lenniük az irányokkal, az iskola és a lakóhely környékével és nevezetességeivel, ismerniük kell az alapvető domborzati formákat és a térképvázlat fogalmát. El kell indulniuk a konkrét gondolkodás felől a fogalmi gondolkodás felé. De legfőképpen sokat és játékosan kell térképeket használniuk, hogy ne riadjanak meg, és ne veszítsék el a kedvüket később sem a méretarány, a vetület, a fokhálózat fogalmainak bevezetésétől, a térképen való tájékozódástól, a topográfiai ismeretanyag mennyiségétől, és majdan a tematikus térképek értelmezésétől.
A tankönyveken és munkafüzeteken kívül az alsó tagozatos tanítók tiszteletre méltó találékonysággal alkalmaznak saját maguk által készített eszközöket, feladatokat, és a legtöbbször élnek a lakóhely és a földrajzi környezet nyújtotta lehetőségekkel is. A bátrabbak az első földrajzi atlaszon kívül használják a Képes történelmi atlaszt és az Irodalomtörténeti atlaszt is. Megfelelő irányítás mellett ez pozitívnak tekinthető. Ugyanakkor nem szerencsés, ha anyagi kényszerűségek miatt már ez a korosztály a felső tagozat számára készült földrajzi atlaszt használja, hiszen abból éppen a térképhasználatot megalapozó részek hiányoznak. Örvendetes viszont, hogy szinte általános a Magyarországot és a közvetlen lakóhelyet bemutató falitérképek használata.
A módszerek sokszínűsége, a hozzáértés és lelkesedés ellenére azonban a pályázatban résztvevő pedagógusok szerint vegyes képet mutat az eredmény. Egyesek állítják, hogy az alsó tagozatos gyerekek 70-100 %-a képes a 4. év végén az önálló térképolvasásra, míg más felmérés szerint ugyanekkor a gyerekek egy része keveri a város és az ország fogalmát, nem tud felsorolni 5 magyar várost, nagyvárosainkról nem tudják, hogy hazánkban vagy külföldön találhatók, nem tudnak megnevezni európai országokat, és nem tudják megkeresni a térképen a szomszédos államokat.

Az általános iskola felső tagozatában a helyzet tovább bonyolódik. Míg az alsó tagozatban egy vagy legfeljebb két tanító foglalkozik a gyerekekkel, akiknek lehetőségük van saját maguk által felépített és koncentrált módon bevezetni a gyerekeket a térképhasználat rejtelmeibe, addig a felső tagozaton szétválnak a tárgyak, és a különböző tárgyakat oktató tanárok munkája nem összehangolt. Ezt a kerettanterv sem hangolja össze, hiszen előfordulhat, hogy a tanulóknak történelemből hamarabb kell bonyolultabb tematikus térképeket értelmezni, mint ahogy a megfelelő földrajzi és térképészeti alapot megszerezhették volna.
A tanárok ennek ellenére látják, hogy a térképekben, atlaszokban benne rejlik a tantárgyi koncentráció lehetősége. Az mindenki számára egyértelmű, hogy a földrajz és a történelem óra elképzelhetetlen atlasz nélkül. Sok tanár szerint az atlaszok jól használhatók irodalom, biológia, matematika, fizika és rajz órákon, de az idegen nyelvek, a művészetek, az ének-zene, sőt az etika oktatásakor is hasznosak. A térképek segítségével megismerkedhetnek földrajzi jelenségekkel, az élővilág elterjedésével, számításokat végezhetnek, megkereshetnek idegen nyelvű országokat és városokat, nyomon követhetik, hogy honnan származnak népviseletek, népdalok, műalkotások, irodalmi művek. A történelmi atlaszok választási lehetőséget nyújtanak a különböző felfogású történelemoktatás számára, attól függűen, hogy a tanár a tanítási folyamatban a politika-, a gazdaság-, a művelődés- vagy az életmódtörténetet helyezi előtérbe. A grafikákkal, fotókkal kiegészített komplex atlaszok önálló ismeretszerzésre és feladatmegoldásra ösztönzik a tanulókat. A földrajzi és történelmi atlaszok órán történő együttes használata nem csak a két tárgy szoros összefüggését demonstrálja, hanem bonyolultabb összefüggések felismerését és megértését is lehetővé teszi. (Pl. Tengeráramlások és a nagy földrajzi felfedezők tengeri útvonalai közötti összefüggés.)
A pályázók az atlaszokat a nevelés eszközeinek is tartják. Szerves részei az értelmi, érzelmi, tudományos és esztétikai nevelésnek, amelyek révén a gyerekek szembesülhetnek a földfelszín, a környezet, a társadalom problémáival. Segítenek a nemzeti és európai azonosságtudat kialakításában, a tömegkommunikációból származó információk befogadásban és rendszerezésében, a természet és környezet megbecsülésének elfogadtatásában. Munkáltató órák, önálló és csoportmunka segítségével vélik megvalósíthatónak ezeket a nevelési célokat. Mindez komoly jártasságot igényel az atlaszok használatában. Az már más kérdés, hogy a gyakorlat ezt lehetővé teszi-e?
Szinte közhelyként említi valamennyi pályázó, hogy a tanulóknak ebben a korban el kell jutniuk a szemléleti térképolvasástól a logikai térképolvasásig, azaz a jelek, színek, szimbólumok felismerésétől az összefüggések feltárásáig. A gyerekeknek ennek során meg kell birkózniuk a méretarány, a vetület, a fokhálózat fogalmával és azzal, hogy nehezen tudják a síkban ábrázolt dolgokat térben elképzelni, és valóságosnak elfogadni. Amit nem tudnak elképzelni, azt nehezen értik meg. Ehhez a megértéshez és folyamathoz nyújtanak segítséget az általános iskolák számára készült földrajzi és történelmi atlaszok az órán és az otthoni felkészülésben. Az atlaszhasználat során a tanulók legkönnyebben a domborzati térképeken igazodnak el, míg több mint 50%-uk számára a tematikus térképek értékelése nehézséget okoz. Ez érthető, hiszen ezek térképek igénylik a legmagasabb absztrakciós szintet.
Az órákon használt falitérképek a közös munka színterei. A frontális munkát támogatják, de csak az atlaszok egyidejű használatával hatékonyak igazán. Ezért sarkalatos, hogy az atlasz és a falitérkép ugyanazt mutassa.
Fontosnak tartják a tanárok a vaktérképek alkalmazását is, annak ellenére, hogy a diákok majdnem 60%-ának nehézséget okoz a vaktérképen végzett munka.
Az alsó tagozatos kollégákhoz hasonlatosan a felső tagozaton tanítók is a legötletesebb módokon igyekeznek ezt a korosztályt összebarátkoztatni az atlaszokkal, és változatos feladatokkal, módszerekkel ösztönözni a tanulókat a térképhasználatra. Létezik olyan iskola, ahol egy tanítási nap szinte valamennyi órája kötődik a térképhez.
A felsoroltak ellenére az összkép az alsó tagozathoz hasonlóan vegyes. A pályázatok kapcsán a térképhasználati szokásokról több iskolai felmérés készült. Pozitív a kicsengése annak, amely szerint a gyerekek több térképfajtát is ismernek, az iskolán kívül a hétköznapok során is találkoznak a térképekkel, ismerik az alapvető térképi jeleket és színeket, és földrajz valamint történelem órán alapvető számukra az atlaszhasználat.
Ugyanakkor más felmérések szerint csak a gyerekek egyharmada készül otthon állandóan a földrajzi atlasz segítségével, 42% gyakran előveszi, míg 5% soha. A történelem esetében még rosszabb az arány, mert a gyerekek 38%-a nem veszi kézbe otthon az atlaszt. Az 5. osztályban még gyakorolják otthon a térképolvasást, a 6. osztálytól már alig, az általános iskola befejezésekor pedig a tanulók nagyobbik része nem atlasszal tanul. Érdekes, hogy a diákok nem használnak otthon az atlaszt, pedig 68%-uk szerint jobban meg tudják jegyezni az információkat a térkép segítségével. Ezt támasztja alá az a kísérlet is, amelynél 50%-kal nőtt a teljesítmény a vaktérkép kitöltésekor, amikor lehetett használni atlaszt a felkészüléskor.
Az otthoni térképhasználati szokásokra jellemző, hogy térképes feladatban csak a gyerekek 18%-ánál segített otthon a szülő.

Sokkal egységesebb és biztatóbb a kép az Irodalomtörténeti atlasz alkalmazásának a megítélésében. Ennek valószínű oka, hogy az atlasz használható a középszintű érettségin, és ennek előnyeit a tanárokon túl a diákok is felismerték. Nagy segítség az emelt szintű érettségire való felkészüléskor is. A diákok szerint az egyértelmű jelölések révén kis erőfeszítéssel át lehet ismételni az irodalomtörténetet. Segít a lényeg kiemelésében, a tudásanyag rendszerezésében és a korszakok egymásra épülésének megértésében. A térképek a képzőművészeti, építészeti és kultúrtörténeti képekkel, mintákkal kiegészülve átfogó képet nyújtanak egy-egy korszakról. A tanulók úgy látják, hogy nagy segítség az atlasz a saját feladatok készítésekor is. Nem kell külön-külön anyagot keresgélni az egyes témákhoz, elegendő az atlasz használata, mivel abban koncentráltan minden kéznél van. A diákok egyértelműen kiemelték a vizualitás előnyeit.
Ez utóbbit a tanárok is nagyra értékelték. Véleményük szerint a könnyen megjegyezhető, élvezetes jelek lehetővé teszik a gyorsabb és hatékonyabb tanulást, mert végigkalauzolva a tanulókat az irodalmi korok és korszakok tengerén feleslegessé teszik a szövegek biflázását. Az irodalmi életutak ismertetéséhez elengedhetetlennek tartják a térképet. A térképeket kiegészítő idézetek pedig nem csak egy-egy írót, költőt idéznek meg, hanem jellemzőek az adott korszakokra is, hiszen egy Boccaccio kétsoros a szerző írásművészetén túl a reneszánsz életérzést is mintázza. Az atlasz jól használható a színház- és drámatörténet, valamint a színjátszás tanításakor, de hasznát veszik tanulmányi kiránduláson irodalmi emlékhelyek és múzeumok látogatásakor is.
A pozitív értékelés ellenére az Irodalomtörténeti atlasz használata az iskolákban nem általános. Öt év után sem közismert még az irodalomtanárok körében, és sajnálatos az is, hogy sok iskola csak könyvtári példányként vásárolja meg, megfosztva ezzel a gyerekeket az otthoni használat lehetőségétől.

Jó a megítélése a Földi környezetünk atlaszának is. Átfogó, aktuális ismereteket hordozó kiadványként tartják számon, amely néhány pedagógus szerint nem hiányozhatna egyetlen család könyvespolcáról sem. Ennél a térképműnél is hangsúlyozzák a vizuális megjelenítés jelentőségét, amely segít a térben és időben zajló folyamatok összefüggéseinek könnyebb megértésében.
Ez az atlasz függ legkevésbé tankönyvtől. Ellentmondásnak tűnik, de éppen tantárgyközisége révén ad lehetőséget a tantárgyi koncentrációra. A tanárok állítása szerint a földrajz és biológia oktatásán kívül feltűnik a kémia, természetismeret, környezetismeret, matematika, fizika, informatika, sőt még az irodalom órákon is. Támogatja az iskolákban az atlasz megjelenésével egy időben bevezetett Környezeti nevelési programot. Az osztályfőnöki órákon használható a környezeti- és az egészségnevelés terén.. A térképeket és ábrákat kísérő szövegek segítenek a megértésben a nem földrajz és biológia szakos tanároknak is, mivel röviden összefoglalják a jelenségekhez tartozó információkat.
A témakörök széleskörűen kiaknázhatók. Az egymásra épülő, az általánostól a konkrét felé tartó ismeretanyag horizontálisan és vertikálisan bővül az egyes évfolyamokon, szinte korlátlan lehetőségeket kínálva a tanórák változatossá tételéhez.
Az atlasz gazdag és színes tartalma ellenére sem terjedt el általánosan, amelyben valószínűleg szerepet játszik tantárgyközi volta is. A kiadványt ismerő és használó pedagógusok szerint egy tanári kézikönyv segítene a népszerűsítésében.

Az ötödik témakörben született pályázatok világítanak rá a legélesebben a térképhasználat és a térképkultúra problémáira a jelenlegi oktatásban. Az új érettségi rendszer következtében a földrajz és történelem vizsgákon felértékelődtek a térképek, és nagyobb a jelentősége a hozzáértő térképhasználatnak.
Földrajzból a középszinten elérhető pontszámok 58%-a olyan feladatokból szerezhető meg, amelyekhez térképi ismeret kell, a maximális pontszám 25%-a pedig a közvetlen atlaszhasználattal teljesíthető. Az emelt szinten a pontszámok 40%-a könnyebben elérhető térképi ismeretek birtokában.
A történelem érettségin korábban a 20-25 tétel térképhasználat nélkül, bemagolva megtanulható volt. Az új rendszerben a vizsgákon követelmény a források használata és értékelése, a tér- és időbeli tájékozódás, az eseményeket alakító tényezők feltárása, valamint az események és jelenségek problémaközpontú bemutatása. Mindezek egyik elengedhetetlen eszköze a térkép és atlasz. Még nagyobb a jelentősége ennek az eszköznek a középszintű írásbeli vizsgán, amelyen engedélyezett az atlaszhasználat.
A tanárok véleménye szerint az atlaszoknak új szerepe lesz az oktatásban. Az eddigi szemléltető eszközből valódi munkaeszközzé lépnek elő, és egyre inkább a tankönyvvel egyenrangú kifejezési eszközzé válnak. Nem csak az érettségi előtti felkészüléskor, hanem a tanórákon is megnövekszik a szerepük. Nagyobb teret kell biztosítani az atlaszhasználatnak ahhoz, hogy a megfelelő készségek, jártasságok és képességek kialakuljanak. Frontális munka helyett több önálló- és csoportmunkára lesz szükség. A tanulóknak olyan eszközök segítségével, mint az atlasz, meg kell tanulniuk önállóan ismereteket szerezni, törvényszerűségeket megfogalmazni, összefüggéseket felismerni. A tanár ismeretközlő helyett tanulásszervező és -segítő tevékenységet fog folytatni.
Mindez egy olyan folyamat, amelynek az általános iskolában meg kell kezdődnie. A kétszintű érettségin nem csak a középiskolás anyagból kell számot adni. Sokan gondolják az érettségi előtt a földrajzról, hogy csak egy kétéves tárgy, pedig az írásbeli követelményrendszere tartalmazza az általános iskolai regionális földrajzi anyagot is. Ennek a ténynek tudatosulnia kell az általános iskolai tanárokban is. A földrajz érettségi vizsgakövetelményéhez létezik egy Topográfiai fogalmak gyűjteménye, amelyet az egyik pályázó felmérése szerint négy általános iskolai tanár közül csak egy ismert.
A vaktérképeket általában fontosnak tartják a tanárok a felkészülésben. A falitérképekről azonban megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint csökkenni fog a szerepük az atlaszok és a saját térképvázlatok javára, mások szerint viszont megtartják jelentőségüket, mert használatuk gyorsítja az óra menetét.
A térkép szerepét az érettségin talán az az egyszerű kísérlet mutatja meg a legjobban, amelyben egy 10 éve érettségizett egykori diákkal kitöltették a történelem érettségi feladatsorának teszt részét, és azt az atlasz segítségével jó (4) eredménnyel töltötte ki. Természetesen ehhez szükség volt az atlaszhasználat ismeretére.
A jelenlegi helyzet azonban még távol áll a vázolt elképzelésektől. Egy gimnázium minőségbiztosítási programja keretén belül elvégzett felmérés azt mutatta, hogy a 9. évfolyamos tanulók tárgyi tudása összességében ugyan jónak volt mondható, de topográfiai ismereteik nagyon gyengének minősültek, mindössze 26%-os teljesítményt értek el ezen a téren. A térkép segítségével megoldható feladatokban nem segítette őket a térkép, mivel sok tanuló láthatólag ki se nyitotta atlaszát.
Egy másik gimnáziumban a 11-18 éves korosztály között végzett felmérés szerint a gyerekek számára természetesebb, hogy földrajzhoz használni kell a térképet. A történelem esetében sajnos ez nem volt nyilvánvaló számukra: Nagyjából azonos azoknak a száma, akik földrajzból vagy történelemből sose használnak térképet, valószínűleg ezek ugyanazok a diákok. Alig haladta meg a 20%-ot azoknak a száma, akik órán és otthon gyakran használnak térképet. A felmérésben résztvevők közül azok, akik a tanórán használtak atlaszt, otthon már nem az atlasz segítségével tanultak Egyértelmű, hogy a gyerekek akkor dolgoztak a térképekkel, ha tanáruk felszólította őket erre, de maguktól nem jöttek rá az atlaszok hasznosságára.
A falitérképeket hasznosabbnak tartották a gyerekek, 91%-uk használná az órán azokat.

A pályázatok összességéből egy súlyos ellentmondás rajzolódik ki. Az alsó tagozatos tanítók szerint a kisgyerekek még érdeklődnek a térképek iránt. Tanulmányaik befejezésekor azonban ez az érdeklődés legtöbbjüknél eltűnik, pedig az iskola egyik célja, hogy a tanulók érdeklődését felkeltse a tanultak iránt. A pályázók által beküldött felmérésekből is az derül ki, hogy az időben előrehaladva csökken a térképet rendszeresen használók száma.
A dolgozatok rámutattak az iskolai és az általános térképkultúra árnyoldalaira. Nem áltathatjuk magunkat. Minden erőfeszítés ellenére a diákok térképekhez való viszonyulása, térképi ismeretei, tájékozódási képességei komoly kívánnivalót hagynak maguk után. A pályázatokhoz csatolt felmérések általánosságban lesújtó képet festenek a gyerekek térképhasználati szokásairól és topográfiai tájékozottságáról. Az okok keresésekor maguk a pedagógusok is megemlítik az iskolát, a térképi ismeretek oktatása szempontjából nem feltétlenül szerencsésen összeállított tantervet, a földrajzoktatás háttérbe szorulását, a térképhasználat oldaláról ingerszegény otthoni környezetet, és nem utolsósorban az atlaszok árát. Sokan jól látják az iskola és a tanár szerepét a térképkultúra megalapozásában, mégsem érzik a saját maguk által felsorolt okok összefüggését, és és azok következményét, az újratermelt térképi analfabetizmust.
Ha a magas árra hivatkozva az iskola nem, vagy csak tartós tankönyvként a könyvtár számára veteti meg az atlaszokat, akkor a gyerekeket eleve kizárta az otthoni használat lehetőségéből. Ha nem kezdődik meg a térképhasználat megalapozása még az általános iskola alsó tagozatában, ha pénzhiányra hivatkozva nem a korosztálynak megfelelő atlaszt választja az iskola, ha az időhiány miatt nem történik meg a gyerekek felkészítése a térképeken való eligazodásra, ha a tanterv következtében a gyerekeknek hamarabb kell térképolvasással birkózniuk, mint ahogy annak módszereit elsajátíthatnák, akkor a gyerekek nem fogják szeretni a térképeket, és nem tudják használni azokat. Felnőttként se fogják szeretni, és felnőttként se fogják használni a térképeket, gyermekeik pedig térképhasználat szempontjából közömbös otthoni környezetben fognak felnőni.
Vitatva ugyan, de elfogadva, hogy egy 2, 4, 6 vagy esetleg 8 esztendőn keresztül használható atlasz 900-2300 forintos ára magas, első lépésként meg kellene győzni a szülőket, hogy az ingyenes tankönyvcsomagon túl egy atlasz jó befektetés, még akkor is, ha esetleg megterheli a család költségvetését. Hiszen ha tartós tankönyvnek tekintjük, akkor az iskola befejezésével odakerülhet még egy szűkösebb otthoni könyvtár polcára is. Általa olyan ismeretekre lehet szert tenni amely az élet számos területén hasznosítható. Sokkal fontosabb azonban, hogy a térképhasználat elsajátításával egy olyan képességet lehet kialakítani, amely a munkától a szórakozásig könnyebbé teheti az életet. Az egyik pályázó kicsit keményebb fogalmazása szerint a gyerekek érdekében érvényt kell szerezni annak, hogy a tanulók megvegyék, és rendeltetésszerűen használják az atlaszokat. Ha egy szegény Borsod megyei községben, ahol az iskola tanulóinak fele hátrányos helyzetű, egy a pályázaton részt vevő földrajztanár el tudta érni, hogy minden tanulónak saját atlasza legyen, sőt az iskolában még tartalékot is tartsanak, akkor ez minta lehet az ország többi iskolája számára is.
A tanároknak meg kellene értetni a diákokkal és szüleikkel, hogy a térkép barát. A térkép- és atlaszhasználat célja, hogy segítséget nyújtson az önálló tanuláshoz szükséges készségek és képességek elsajátításához, a "tanulás tanulásához". Harcolniuk kellene azért, hogy diákjaik mindig az életkoruknak és az iskolatípusnak megfelelő atlaszból tanulhassanak. Az általános térképhasználat a tanárok munkáját is megkönnyíti. A megnövekedett számú tematikus térképek és atlaszok igazi munkaeszközként segítik erőfeszítéseiket. A tanítás szempontjából meghatározó lehet, hogy egy atlasz több iskolaéven keresztül történő használata következtében a - tankönyvvel ellentétben - bármikor lehetőséget ad összehasonlításokra, ismétlésekre, összefüggések keresésére.
Néhány dolgozat hangsúlyozta a számítógépes térképek jövőbeli jelentőségét. Kár bízni azonban abban, hogy a digitális térkép vagy a GPS megoldja a fenti problémákat. A GPS és bizonyos mértékig a számítógépes térkép is megfosztja a gyakorlatlan térképolvasót a tájékozódás képességétől. Paradox módon jelenleg is a térképekhez leginkább értők használják a GPS-t.. A tematikus térképek magas absztrakciós szintet igénylő olvasása nem váltható ki digitális megoldásokkal. A digitális térkép használatát korlátok közé szoríthatja a képernyő és annak mérete, és kérdés az is, mikorra válik tömegtermékké. Akinek drága egy 1500 forintos térkép vagy atlasz, az vásárol-e sok ezer forintért készüléket és szoftvert? A feltételeknek is változnia kell, sok családban, de iskolában sincs meg még a szükséges számítástechnikai háttér.
Természetesen a digitális térképek szerepe nőni fog, de ez nem válthatja ki a térképhasználati ismeretek elsajátítását. Aki nem tud papírtérképet olvasni, az nem tud mit kezdeni a számítógépes térképpel sem. A topográfiai ismeretek megszerzése, a topográfiai adatok térképen való elhelyezése, az események és jelenségek lokalizálása, a földrajzi környezet gazdasági és társadalmi életre gyakorolt hatásainak felismerése, a történelmi tér változásainak leolvasása, a történelmi folyamatok nyomon követése nem csak tantervi követelmény. Ha valaki erre képes, akkor ennek alkalmazása révén a látványtól eljuthat az ismeretig, képes lesz következtetéseket levonni, tényeket felismerni, gondolkodni. Úgy tűnik, ez tantervtől függetlenül továbbra is az iskola, a tanár és a szülő együttes felelőssége.