A MAGYAROK KRÓNIKÁJA
Officina Nova, Budapest, 1995
1995-ben az Officina Nova utolsó kiadványaként megjelent mű (a krónika-sorozat utolsó tagja),
amelyet Glatz Ferenc szerkesztésében és vezetésével a Magyar Tudományos Akadémia
Történettudományi Intézetének munkatársai készítettek. A gazdagon illusztrált munka térképeinek
zömét (97 térkép, 1 táblázat) Szász Zoltán történész szakmai irányításával, Szász Zoltán, Engel Pál
és Glatz Ferenc ellenőrzése mellett, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi
Tanszékének oktatói és hallgatói készítették Klinghammer István tanszékvezető és Márton Mátyás
témafelelős vezetésével.
A számítógépes térképkészítésben részt vett: Paksi Judit, Nagy Béla,
Márton Mátyás, Kovács Zsolt, Galambos Csilla, Hadnagy Attila, Albert Csilla, Dutkó András,
Warholik Edit, Tóth Katalin, Kőhegyi Zoltán, Vázsonyi Zsolt, Braun Sándor András és
Szánthó János Árpád;
technikai munkatársak Zentai László és Kovács Béla voltak.
A munka keretében a következő térképek készültek (a kiadvány oldalszámának feltüntetésével):
- Hipotézisek a magyarok őshazájáról és vándorlásáról (11. old.)
- A voloszovói kultúra (14. old.)
- A Kárpát-medence a római korban (18. old.)
- Gepida és langobard településterület a Kárpát-medencében (490-600) (22. old.)
- A római limes (25. old.)
- A magyarság etnogenezise és vándorlása (26. old.)
- Hun hadjáratok (27. old.)
- Kora avar korszak a Kárpát-medencében (567-630/670) (30. old.)
- Késő avar korszak a Kárpát-medencében (670/680-804) (33. old.)
- A Kárpát-medence a 9. században (35. old.)
- Közép- és Kelet-Európa a 10. század elején (41. old.)
- A magyarok kalandozásai (899-970) (43. old.)
- Vízföldrajzi viszonyok a Kárpát-medence belsejében a honfoglalás idején (47. old.)
- István országegyesítő harcai (51. old.)
- István király háborúi a külső ellenségekkel (53. old.)
- Vármegye- és egyházszervezet István király uralkodása végén (55. old.)
- A nyugati és a keleti egyház a 11. században (60. old.)
- Horvátország és Magyarország a 11. században (63. old.)
- László király hadjáratai (69. old.)
- Besenyők az Árpád-kori Magyarországon (75. old.)
- Székesfehérvár az Árpád-korban (81. old.)
- Az Árpád-házi uralkodók külföldi házastársai (86. old.)
- Hiteleshelyek a 13. században (87. old.)
- Erdély a 13. században (91. old.)
- A délvidék a 13. században (95. old.)
- A tatárjárás Magyarországon (1241-1242) (99. old.)
- Az 1300 előtt felépített várak (103. old.)
- Kiváltságolt települések a 13. századi Magyarországon (105. old.)
- Kun és jász szállásterület (109. old.)
- A tartományurak 1310 körül (115. old.)
- Bányászat, pénzverés és külkereskedelem a 14. században (123. old.)
- Az Anjou-kor külpolitikája és háborúi (125. old.)
- Buda a középkor végén (134. old.)
- Pest a közepkor végén (134. old.)
- Sopron a késő középkorban (134. old.)
- Török előrenyomulás a magyar határ felé (136. old.)
- Az Oszmán Birodalom terjeszkedése (1300-1683) (145. old.)
- Kolozsvár a középkor végén (151. old.)
- Nagycsepely a 15. század elején (155. old.)
- Magyarország a Zsigmond-kori Európában (1437) (157. old.)
- Végvárrendszer a 15. században (160. old.)
- Zsigmond hadszervezeti reformjavaslata (1432-1433) (163. old.)
- Hunyadi balkáni hadjáratai (171. old.)
- A várnai csata (1444 november 10.) (172. old.)
- Hunyadi János birtokai 1456-ban (174. old.)
- Az országnagyok területi hatásköre 1437-ben (176. old.)
- Magyarország és szomszédsága a Hunyadiak korában (191. old.)
- A déli végek 1541 tavaszáig (213. old.)
- Török hadjáratok Magyarországon (1526-1547) (215. old.)
- Magyarország és a Török Birodalom (218. old.)
- Erdély (1550) (220. old.)
- Az Erdélyi Fejedelemség határainak kialakulása (221. old.)
- Marhaexport a 16. században (223. old.)
- A reformáció korának iskolái (229. old.)
- Nyomdák a 16. században (230. old.)
- A három részre szakadt Magyarország
- katonai és közigazgatási szervezete az 1590-es évek elején (231. old.)
- A tizenötéves háború I. (238. old.)
- A tizenötéves háború II. (238. old.)
- A tizenötéves háború III. (239. old.)
- A katolikus egyház kulturális intézményei a 17. században (259. old.)
- Törökellenes harcok (1663-1664) (267. old.)
- Iskolák, nyomdák, művészetek Erdélyben a 17. században (269. old.)
- A török kiűzése Magyarországról (1683-1699) (283. old.)
- A katonai határőrvidék a 18. század végén (310. old.)
- Magyarországi textilmanufaktúrák a 18. században (321. old.)
- Magyarország (1711-1848)
- Fő- és középiskolák Magyarországon II. József korában (341. old.)
- Magyarország vízborította területei a 19. század első felében (353. old.)
- A nehézipar fontosabb telephelyei a 18-19. század fordulóján (360. old.)
- A Habsburg Birodalom (1818-1847) (369. old.)
- Széchenyi István nagyobb útjai (371. old.)
- Magyarország ipara az 1840-es években (389. old.)
- Szabadságharc (1848 július-november) (405. old.)
- Szabadságharc.(1848 december-1849 február) (405. old.)
- Szabadságharc (1849 március-május) (408. old.)
- Szabadságharc (1849 június-október) (410. old.)
- Európa 1867-ben (418. old.)
- Magyarország közigazgatása a századfordulón (451. old.)
- A Balkán (1878-1912) (463. old.)
- A pártalakulások vázlata (1861-1918) - táblázat (473. old.)
- Az írni-olvasni tudók aránya 1890-ben (487. old.)
- Magyarországi kivándorlás a tengerentúlra (1899-1913) (503. old.)
- A mandátumok megoszlása 1905 előtt (511. old.)
- A mandátumok megoszlása 1906 tavaszán (511. old.)
- A mandátumok megoszlása 1906 után (511. old.)
- A mandátumok megoszlása 1910 után (511. old.)
- Üdülőhelyek a századfordulón (1897) (519. old.)
- A gorlicei áttörés (1915) (538. old.)
- Az olasz hadszíntér (1915-1918) (538. old.)
- A román hadszíntér (1916-1918) (539. old.)
- A központi hatalmak által megszállt területek 1918 nyarán (545. old.)
- Demarkációs vonalak, semleges övezetek (1918 XI.- 1919 III.) (554. old.)
- Tervek Nagy-Románia nyugati határáról (554. old.)
- A szláv korridor terve (555. old.)
- Csehszlovákia határainak kialakulása (555. old.)
- Magyarország felosztása a trianoni békeszerződés szerint (571. old.)
- Egyházi iskolák Magyarországon a második világháború előtt (603. old.)
- Területi revíziók (1938-1941) (613. old.)
- A II. világháború hadműveletei Magyarországon (1944-1945) (627. old.)
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!