Az Európai Bizottság évről-évre
fórumot biztosít az általa támogatott
térinformatikai projektek irányítói
számára, hogy munkaműhely (EC-GIS Workshop)
keretében vitassák meg a kitűzött célok
elérése során szerzett tapasztalatokat. A
HUNAGI 1996-ban Genovában indítványozta,
hogy a soron következő vagy legközelebbi helyszínek
egyike Magyarország (Budapest) legyen. A Bizottság
képviselői élénk érdeklődést
tanúsítottak a kezdeményezést illetően.
Bécsben, az 1997. április 16-18 között
megrendezett JEC-GI egyesített európai térinformatikai
konferencián a kérdés ismételten szóba
került az illetékesekkel folytatott megbeszéléseken.
Ezek alapján a HUNAGI-nak esélye van arra, hogy
az EU központilag támogatott térinformatikai
projektjeit jövő évben Budapesten vitassák
meg, egyúttal térségünk és mindenekelőtt
a hazai térinformatikai közösség is megfelelő
módon bemutatkozhasson. A HUNAGI javaslatról várhatóan
a június végén Leuvenben születik döntés.
Érdemes áttekinteni, milyen projektekről
is van szó?
A Bizottság iparért felelős brüsszeli III. Főigazgatósága
egy sor térinformatikával összefüggő
stratégiai kutatási és fejlesztési
projektet részesít pályázatos keretek
között pénzügyi támogatásban.
Az alkalmazási főirányokat tekintve az projekteket
a következő kategóriákba sorolják:
Az egyes projektekre vonatkozó információk
elérését a világhálón
a III. Főigazgatóság kezdeményezésére
az Európai Bizottság Egyesített Kutatóközpontja
Űralkalmazások Intézetében működő
Emap részleg biztosítja. Az 1997 március
27-i állapotnak megfelelő helyzetet itt a HUNAGI
Internet összeköttetése felhasználásával,
az Utrechti Egyetem Nexpri csoportja által üzemeltetett
EUROGI honlapjáról (http://www.frw.ruu.nl) kiindulva
mutatjuk be.
A projektek jegyzéke
1 | AIR QUALITY AND HEALTH | A levegőminőség és az egészség kistérségi változásainak elemzése - módszertani tanulmány |
2 | AMUSING | Algoritmusok, modellek, felhasználók és szolgáltatók földrajzhoz kapcsolódó illesztőfelületei |
3 | ATLAS | ÚJ! Európa céziumlerakódási atlasza Csernobilt követően |
4 | BASIC GOODS | Objektum-orientált földrajzi adatbázis rendszert érintő alapkutatási tevékenységek |
5 | BEST-GIS | Bevált megoldások a szoftvermérnöki gyakorlatban és módszerek a térinformatikai alkalmazásfejlesztésre |
6 | CMEX | ÚJ! Konfiguráció menedzsment - kísérlet |
7 | COMMUTER | Többdimenziós multimédia topológiai elemek újraegyesítése |
8 | COPESTAT | Az EU COPERNICUS programban résztvevő országok együttműködése a statisztikában és információközlésben |
9 | COSIMA | Integrált kezelőrendszer szennyezett körzetek kezelésére |
10 | DISGIS | Osztott térinformatikai rendszerek - modellek, módszerek, eszközök és együttműködési keretek |
11 | DRIVE 1 | Európai digitális autótérkép I. |
12 | DRIVE 2 | Európai digitális autótérkép II. |
13 | EGIS | Pán-európai környezeti térinformatikai rendszer és informatikai adatbázis |
14 | ENVIDUCATION | Multimédia térinformatikai rendszer környezeti információk elemi szinten való oktatásához |
15 | EPD | Európai pollen adatbázis hálózat |
16 | ERGIS | Európai tengerészeti erőforrások térinformatikai rendszer |
17 | EURIPIDES | Európai informatikai projekt demográfiai- és gazdaság-statisztikai elemzéshez |
18 | EXPLORER | Az Ür Felfedező - ismeretterjesztő |
19 | FLIERS | Fuzzy földügyi információk környezeti távérzékelésből |
20 | FOREST IMAGE | Erdészeti célú, szakértői rendszerrel támogatott képfeldolgozás |
21 | GEO2DIS | Földrajzi, objektum-orientált heterogén adatok információs szervere |
22 | GEOMED | Földrajzi mediációs rendszer: |
23 | GEOMED-F | Földrajzi mediációs rendszer: megvalósíthatósági tanulmány |
24 | GEONET4D | ÚJ! Állandó, közvetlen hozzáférés térképészeti információkhoz multimédia alapon |
25 | GEOPHONE | Üzleti célú, helyazonosító térinformatikai telefon szolgáltatás |
26 | GEOSERVE | Geo-adat hozzáférés szolgáltatás |
27 | GEOWORKS | Multimédia és helyazonosított információk szolgáltatási rendszere helyhatóságok és kapcsolódó közüzemek részére |
28 | GISBASE | A GISbase alkalmazása térinformatikai rendszerben |
29 | GISEL | Oktatási és szórakoztatási célú térinformatikai rendszer |
30 | GISMO | A légköri oxigénre vonatkozó térinformatikai rendszer |
31 | IACS | Földtulajdon parcella azonosító rendszer |
32 | IAS | Általános integrált támogató rendszer |
33 | INCO | Vízgazdálkodási döntéstámogatás integrált modellfejlesztése |
34 | INSPIRE | Integrált térbeli potenciál kezdeményezés: európai megújuló erőforrások |
35 | INTFO | ÚJ! Vállalati integrált, intelligens multimédia segítő külső helyszíni alkalmazásokra |
36 | IRDSS | Integrált térségfejlesztést-támogató rendszer |
37 | LAND MANAGEMENT PLANNING MODEL | Stratégiai földügyi tervezési modell |
38 | LAND USE MANAGEMENT PROJECT | Földhasználati igazgatásban térinformatikai tárgyú távoktatás bevezetése |
39 | LANDSCAPE ECOLOGY | Ökológiai tájvédelem a változó mezőgazdasági tájban: a biológiai sokféleség megőrzése javasolt együttműködés |
40 | LANDSLIDE | Földcsuszamlásnak kitett térségek veszélyeztetettség elemzése térinformatikával támogatott új technológiái |
41 | LPD | Nagyméretű párhuzamos adatbázisok |
42 | MAGIC TOUR | Turisztikai célú multimédia és térinformatikai rendszer |
43 | MAGIS | Térképpel támogatott területi információs rendszer |
44 | MARKSERV | ÚJ! Marketing szerver Internet/Intranet környezetben |
45 | MED-NPS | Nem-pontszerű szennyező források ellenőrzése és felderítése a mediterrán térségben térinformatikával |
46 | MEDORA | A mediterrán térség külterületeinek tipológiai térképezése |
47 | MMIPPS | ÚJ! Többsávos és többidőpontú felvételek képfeldolgozása párhuzamos architektúra környezetben |
48 | OBOE | ÚJ! Nyilt, üzleti célú térinformatikai környezet alkalmazás |
49 | OMEGA | Objektum metaadatok európai földrajzi elemzések számára |
50 | PARSAR | ÚJ! Gyorsítási megoldás szintetikus apertúrájú radar-felvételező adatainak feldolgozásában |
51 | PATRIC | ÚJ! Párhuzamos Petri-hálós közlekedésirányítási szimuláció |
52 | RAINFALL INDUCED LANDSLIDES | Talajdegradációnak esőzésekkel kitett területek vizsgálata a mediterrán térség kiválasztott olasz, spanyol és görög hegyvidéki zónáiban a veszélyeztetett területek térinformatikával támogatott térképezésére |
53 | RASDAMAN | Raszterrendszerű adatkezelés adatbázisokban |
54 | RELIABILITY AND SAFETY | Ipari és műszaki rendszerek megbízhatósága és biztonsága:
környezet-tervezés 1992-1994 között |
55 | SAVE | Európai ökorendszer térinformatikai elemzése: radioaktív elemek térbeli-dinamikus vizsgálata európai élelmiszerekben |
56 | SEISMICK RISK | földrengéskockázat kiértékelés térinformatikai és mesterséges intelligencia technológiák együttes alkalmazásával |
57 | SOIL MOISTURE MAPPING | Térbeli-időbeli talajnedvesség-térképezés ERS-1 és JERS-1 szintetikus apertúrájú műholdas radarfelvételezők adatai alapján és nagytérségi hidrológiai modellezés |
58 | TITAN | Turisztikai információszolgáltatás és utazástámogatási hálózat |
59 | URBANE | Várostervezés és környezeti monitorozás Kelet-Európában |
60 | VIRGOS | Vektor és raszterrendszerű adatok integrálása térinformatikai-távérzékelési alkalmazásokban |
61 | VITAL | Turisztikai információ szolgáltató rendszer |
62 | WELL-GIS | Nyugat- és kelet-európai laboratóriumok térinformatikai együttműködése |
Megjegyzés: a táblázatban feltüntetett projektek tárgykörének pontosabb meghatározását a világhálón elérhető részletes projektleírások tartalmazzák.
A projektek részletes bemutatása a következő egységes szempontok szerint történik.
Projektnév
Projekt azonosító szám
Projekt rövidítése
A projekt időtartama, kezdési és befejezési időpontok
Kulcsszavak
Rövid ismertetés
Részletes leírás és projekt célkitűzések
A projekt jelentős mérföldkövei, eredményei
Projektről felvilágosítást adó személy neve, címe, E-mail, telefon és fax száma
Projekt partnerek felsorolása (névvel, országgal)
A projekt partnerekre vonatkozó adatok feldolgozásával kirajzolódhat a kép arra vonatkozóan, melyek azok a (mondjuk 200-asok klubjába tartozó) cégek és intézmények, melyek a legsikeresebbek a 90-es évek európai tenderpiacán.
Az Interneten tallózó érdeklődők
az Európai Unió egyéb térinformatikával
összefüggő programjaival, eseményeivel
és híreivel kapcsolatban az http://www.echo.lu adatbázisban
tájékozódhatnak.
ESPRIT (Az Európai Unió Információ-technológiai Programja)
CORDIS (A Közösség Kutatási és Fejlesztési Információs Szolgálata)
JRC (Az Európai Bizottság Egyesített Kutatóközpontjának honlapja)
EUROGI (Az Európai Térinformatikai Ernyőszervezet honlapja)
GI2000, IMPACT,GIS, EWSE (I*M EUROPE adatbázis INFO2000 szegmense)
GISIG (A genovai Földrajzi Információs Rendszerek Nemzetközi Csoport honlapja)
AI GEOSTATS (Az AI-GEOSTATS honlapja)
GIS LINKS (A térinformatikai tárgyú kapcsolódásokat ABC-sorrendben tartalmazó katalógus)
Az aláhúzással jelölt helyek a III. Bizottság honlapjáról közvetlenül is elérhetők. (Bővebb felvilágosítás kérhető: Heather McNaughton/Karen Fullerton Advanced Methods Sector, SAI, JRC, Ispra, Varese, Italy)