A GI2000 dokumentum

A térinformatikai kultúra elterjesztésében az EU Bizottság jelentős szerepet játszik. 1994 tavasza óta napvilágot látott Delors nevével jegyzett Fehér könyv a foglalkoztatottságról, a versenyképességről és a növekedésről, melyben az információs ipar az egyik meghatározó szektor. Ezt követte a korfui csúcstalálkozón is megvitatott Bangemann jelentés, amely egy információs társadalom képét formálja elénk.
Számunkra az esseni csúcs annyiban mérföldkő, hogy itt mondták ki: az EU nyitva áll a kelet-középeurópai országok számára, amennyiben be kivánnak lépni és a feltételeknek megfelelnek. Az európai térinformatikai strratégiai terv kidolgozását az EU XIII. főigazgatósága kezdte meg. Az akcióterv kereteit R. F. de Bruiene adta meg az első egyesített euurópai térinformatikai konferencián 1995 márciusában, Hágában.
A dokumentumot az Európai Térinformatikai Ernyőszervezet (Eurogi) és a hivatalos térképészeti hatóságok vezetőinek európai bizottsága (Cerco) egyaránt véleményezte és formálta. Az anyagot az Információs társadalom Fórum 1995. júliusi ülése is megvitatta. Jelenleg szeptember 20-i változata áll a Hunagi tagszervezetei és a Nemzeti Informatikai Stratégia tanulmány szerkesztőinek rendelkezésére. (Legutóbb, október folyamán Lévai P., a genovai Gisig ülésén képviselte és közvetítette a Hunagi újrafogalmazott javaslatait a GI2000 szerkesztői számára.)
A térinformatikai stratégia lényege a jobb döntések, magasabb szintű szolgáltatások valamint a versenyképesség növelése, mindenekelőtt a kis- és közepes vállalkozások érdekében. A 80-as évek végétől 2000-ig térinformatikai töltetű programok egész sora segíti elő a piac erősödését: Drive (közlekedés,szállítás), Inpact (térinformatikai alprogrammal, melyben 8, többségükben a budapesti GIS/LIS-en is már bemutatott prototípus kifejlesztését támogatták), 1996. januárjától indult meg multimédia köntösben az Info 2000 program. A Corine adatbázis sikerén fejlesztették ki az Eurostat Gisco adaptációját, amely a térinformatika eszközét biztosítja minden EU főigazgatóság számára. A rendszer kisérleti bevizsgálás céljára ma már az OMFB-ben is hozzáférhető, beszerzése az FM számára előkészítés alatt áll.

Az európai térinformatika hosszútávú stratégiája megfogalmazásának közvetlen eredménye volt az a négy 1995. augusztusi tender, melyet az EU bocsájtott ki az igények és adatellátók felmérésére (tekintve, hogy az adatok jelentősége 60-80 %-os, ez a tématerület különösen lényeges), az Európát átfogó metaadat szolgáltatás témakörében, ahol a kérdés az, milyen adatok, kinek a birtokában, hol, mennyiért, milyen módon érhetők el? A harmadik tenderkiírás tárgya szakmapolitikai kérdések, különös tekintettel az adatpolitikára és az adatvédelemre (személyiségi jog, szerzői jog, adatminőség, hozzáférhetőség, monopóliumok feloldása, garanciavállalás, felelősség és adatbiztonság az adatgyűjtés, adatkezelés és szolgáltatás/csere fázisaiban). A brüsszeli agrárfőigazgatóság a mezőgazdasági információs rendszer továbbfejlesztésére irányuló pályázatokat támogatja (távérzékeléssel, térinformatikával, digitális tematikus térképezéssel).



Vissza a Térinformatika Starthoz!
Vissza a Hunagi hírekhez!
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!