Török Zsolt:
Régi térképek szeretetete
Régi térképek: a mai szemlélő számára is szép tárgyak. A múltbéli anyagi kultúrák más, többé- kevésbé néma maradványaitól eltérően azonban, a sziklába vésett, agyagba karcolt, fába faragott, fémbe öntött ábrázolások ma is beszélnek a hozzájuk fordulókhoz. A grafikus nyelv, a képek és jelek nyelve ugyanis nem csupán a civilizációk közötti, de az időbeli távolságot is áthidalhatja. Hiszem, ha látom! - mondjuk, és a térképek a látás nyelvén, azaz ismerős nyelven szólnak hozzánk. A tudás hatalom! - és a térképek mérhetetlenül értékes információkat, térbeli tudást közvetítenek, birtoklásuk tehát hatalmassá tesz.
Persze, az igazán régi, több ezer éves ábrázolások esetében már nem olyan könnyű a megértés. A szélsőséges körülmények között lakó természeti népeknek az alkalmi térvázlatokon túl rendszeresen szükségük volt a tájékozódáshoz olyan eszközökre, mint például az óceániai pálcikatérképek, vagy az inuitok uszadékfából faragott térmodelljei. Ezek a földrajzi környezet alkotórészeit, a szigeteket, hullámzást, öblöket, domborzatot már nem csupán rögzítették, hanem valóban térbeli ábrázolást adtak. Észak- Olaszországban található egy három és félezer éves lelet: egy sziklába karcolt rajz, egy öntözőrendszer térképe.
Ilyen régi térképekkel azonban ma múzeumokban is ritkán találkozunk.
Mai térképi kultúránk kezdetei ugyan az ókorig nyúlnak vissza, ám az ismerős ábrázolások a reneszánsz Európában tűnnek fel. Ekkor a tudomány és művészet sajátos keveredéséből, születtek a térábrázolások, festmények, látképek, térképek. Leonardo vagy Dürer művei jól példázzák a közeli rokonságot.
Az újabb kutatások szerint a reneszánsz művészet sokat köszönhet az ókori földrajztudós, Ptolemaiosz (2.szd.) munkájának. Az ő kozmográfiáját, a világ perspektív ábrázolásának leírásával ugyanis éppen a 15. századi Itáliában fedezték fel újra.
A festészet és grafika módszereit még sokáig használták, de a tudományosság növekvő igényével a térképészet egyre erőteljesebben közeledett a mérhető, ellenőrizhető, objektív ábrázolás felé. A mérések és az adatok gyűjtése azonban csak a felvilágosodás korától alkalmazta következetesen a tudományos módszereket. A grafikus ábrázolás igénye azonban továbbra is a művészethez kapcsolódott.
Kéziratos térképek ugyan még évszázadokig készülnek, de a nyomtatott térkép új korszakot is jelez a térképészetben. A régi térképek mai kedvelői jól tudják, hogy enélkül a technikai újítás nélkül aligha létezne térképgyűjtemény. A kollekciók ugyanis elsősorban a 15. század végétől egyre nagyobb számban megjelenő nyomtatott lapokból állnak. Az első térképgyűjtemények a 16. században keletkeztek, de akkoriban a régi térképeket inkább a furcsaságok, kuróziumok közé sorolták.
A sokszorosítás biztosította a túlélést néhány szerencsés sorsú lap számára. A példányok óriási hányada semmisült meg az idők folyamán. 1507-ben ezer példányt nyomtattak egy falitérképből, amelyen először tűnt fel az "America" név, ma csupán egyetlen példánya ismert. Hasonló túlélő Magyarország első országtérképének (1528) unikus példánya is.
A megmaradt lapok száma a térkép ritkaságának fokmérője. A kor mellett ez a másik fontos értékmérő.
Vannak olyan térképészek, akiket életművük a többiek fölé emel: Mercator például nem csak a modern térképgyűjtemény, az atlasz atyja, de térképei is kiemelkedően fontosak.
A polgárosodó társadalmakban a térkép árucikké vált, megvásárolható termékként kulturális szükségletet, a táguló világ megismerésének igényét elégítette ki. A 16- 17. század a németalföldi atlaszkiadás aranykora. A térképkiadás ekkorra már manufakturális jellegű, bonyolult munkafolyamat, ahol a kiváló mestereké a főszerep. A nyomólemezeket készítő metszők a csodálatos finomságú térképrajzot hajókkal, sellőkkel vagy szörnyekkel díszítették. Az esztétikai igény, a barokk ízlés éppúgy meghatározta a térképek keretének kivitelét mint a díszes címfeliratoknak vagy városképeknek, portréknak, csatajeleneteknek az elhelyezését. A felvilágosodás korában azután ezek a dekoratív motívumok átadták helyüket a racionális módszereknek.
A korszerű mérési eszközök, a domborzat mérhető bemutatása, a térképjelek egységesítése, a tudományok által rendszeresen gyűjtött információk felszaporodása, a sokszorosítás új technikái és a térképek mind szélesebb körű elterjedése már a modern térképészetet jelzik. A művészetet a hihetetlenül gyors technikai fejlődés ellenére sem sikerült teljesen a kiűzni a térképészetből, az esztétikus forma követelmény maradt.
Ma, a digitális kartográfia korában a számítógép áll a térképészeti ábrázolás hátterében. A papírtérkép még nem a múlté, de a virtuális térképek, elektronikus atlaszok, multimédia jelenti a jövőt, ám az ember marad a középpont a jövőben is. Az ember, aki a térképben, régiben és újban, szereti a szépet.
Kezünkben a világ: földgömbök és éggömbök
A Föld a legcsodálatosabb dolog a világon, még akkor is, ha belefér a tenyerünkbe.
A régi gömbök ma reneszánszukat élik. Divatos régiségekké váltak világszerte, drága és kényes műtárgyakká, amelyeket a nagy árverési házak külön aukciókon kínálnak egyre borsosabb áron a nagyérdeműnek. Néhány éve egy 1648- ban készített föld- és éggömbből álló párt 825 ezer dollárért hirdetettek eladásra New Yorkban, de egy évszázaddal idősebb, aranyozott párért, amit állítólag III. Murad szultánnak készített a híres Mercator műhelye, már 1,8 milliót fizettek egy londoni aukción.Hol van már az az idő, amikor a helyes kis zsebbevaló gömböcskék vagy gigászi monstrumok elődei a tudomány eszközei voltak!
Ha a glóbuszok történetének fonalán visszafelé gördülünk, a Kr.e. 5. században jelenik meg a görög filozófiában a tanítás a Föld gömb alakjáról. A csillagok szférája azonban időtlen idők óta gömbnek látszik, ezért nyilvánvaló, hogy az égi jelenségek gömbök, gömbhéjak vagy gyűrűk segítségével való modellezése. Az ókori éggömbök legismertebb példája a Farnese Atlasz, egy a vállán éggömböt hordozó márvány szobor kb. 150-ből.
A földgömbök igazán a reneszánszban terjedtek el Európában, ahol jelentős szerepet játszottak a felfedezések utáni új világkép kialakításában. Martin Behaim 1492-ben, Nürnbergben készített munkája a legrégebbi modern glóbusz, amelyről azonban még hiányzik az Újvilág. A többnyire kisméretű, kézműves módszerekkel készült, igen drága gömböket a 16.században követték a nyomtatott változatok. A térképet papírra nyomtatták, majd a kivágott, banánhéjszerű szegmenseket egy papírmaséból és gipszből készített gömbre ragasztották. Ez a kézműves technika egészen századunk közepéig fennmaradt, s csak az utóbbi időben szorította ki a műanyag.
A modern térképészet legnagyobb alakja, Mercator készített a 16. század közepén negyven centiméter átmérőjű földgömböt, majd éggömböt. A gömböket párban ajánlották megvételre például a frankfurti könyvvásárokon, és a termék nagy sikert aratott. Készültek azután kisebb és nagyobb darabok is, különleges állvánnyal vagy csak egyszerű markolattal. A föld- és éggömbök mellett a gyűrűs tekék, majd a fogaskerekekkel mozgatott tellúriumok, planetáriumok bővítették a választékot. A Hold- vagy a Mars- gömbök már igazi kuriózumnak számítanak, de van esernyőszerűen szétnyitható és felfújható darab is!
A gömbök évszázadokkal ezelőtt a társadalmi státusz szimbólumaivá váltak, gazdagságot, hatalmat jelképeztek. A legismertebb gömböket a 17. századi németalföldi térképkiadók készítették, akik egymással versengve adták ki mind korszerűbb - és nagyobb - munkáikat. A Blaeu-, Hondius- vagy Valk- gömbök ma is a könyvtárak, gyűjtemények, dolgozószobák díszei. A korszak legnagyobb gömbjeit a velencei Coronelli készítette: a majd négy méter átmérőjű óriások a Napkirály számára készültek, ma is láthatóak Párizsban. Az ellenkező végletet az angol úriemberek számára készült, zsebben hordható játékszerek képviselték.
A következő századokban francia és német versenytársak is megjelentek a piacon, akik az igényeknek és a pénztárcának megfelelően többféle méretben és kivitelben készítettek gömböket. Az iskolai oktatás általánossá tételével azután a gömb megjelent az osztálytermekben, mint a tanítás segédeszköze. A 19. században a mahagóni borítású könyvtárakból tehát a krétaporos tanterembe vándoroltak a korábban olyannyira csodált műtárgyak.
Magyarországon a külföldi vásárlások mellett a 18 században többen is készítettek gömböket, amelyek azonban mára kevés kivétellel elvesztek. Nevezetes a debreceni kollégium diákjainak ma is látható munkája, amelyen magyar nevek olvashatóak. Az első nyomtatott, magyar nyelvű gömbök 1840-ben, külföldön készültek: a földgömb Bécsben, égi párja pedig Párizsban. A budapesti Széchényi Könyvtár egy 1862-ben készült, 132 centiméteres átmérőjű magyar óriást is őriz. A múlt század végén főként a prágai Felkl- cég látta el a magyar piacot. Dédapáink azonban már a Kogutowicz Manó által alapított magyar vállalkozás, a Magyar Földrajzi Intézet Rt. által 1897-ben kiadott gömböket is láthatták. Bár ezek a darabok korban nem mérhetőek a reneszánsz vagy barokk példányokhoz, és ezért antikvár értékük is csak töredéke azokénak, a múlt századi vagy század eleji gömbök is megérdemlik a szerető gondoskodást.
Ha kezünk végigsimítja a gömbölyű felszínüket belepő porréteget, ha ujjunkkal megérintjük a Földet vagy a csillagokat, ha megforgatjuk a golyóbist: ma is ugyanolyan, csodálatosan jó érzés ez, mint régen. Sokat változott a világ, de a gömb az gömb maradt
